És te hogyan távozol majd?
Gégény István 2015. április 17.

És te hogyan távozol majd?

A világ talán leggyorsabb papszentelési folyamata zajlott a napokban. Salvatore Mellone nemrég még egyszerű szeminarista volt. Ami társainak évekbe telik, neki három napba került: ennyi idő alatt hirtelen lektor, akolitus, diakónus, majd április 16-án pap lett. Nemsokára pedig halott lesz.

 

A 38 éves, végstádiumban lévő rákos beteg Salvatore története nem egyszerűen megható. Az életüket másokért áldozók, Istennek szentelők fehér vértanúja ő, a papság szép felkiáltójele. Mert mit jelent papnak lenni? Ezt mi, más hivatásban élők aligha tudhatjuk, nem éljük át annak teljességében, csupán valamiféle képünk lehet róla. Ez a kép gazdagodott most a halálos beteg, korombeli férfi történetével, akit súlyos betegen, otthonában szenteltek pappá, miután élete során eddig is az egyházat szolgálta. Ferenc pápa is beszélt vele, újmisés áldását kérte. Ez a gesztus persze nem csupán az új papnak szól, hanem a világegyháznak, sőt, az egész világnak.

 

Éppen 100 éve született Kaszap István, akit ugyan nem szenteltek pappá, de nagyon hasonló, ragyogó jelként áll előttünk. Mindössze 20 évet élt közöttünk, amikor jezsuita szeminaristaként – a katolikus egyházfő is ennek a rendnek a tagja – szintén súlyos betegség támadta meg. 80 évvel ezelőtt, halálos ágyán így búcsúzott a körülötte állóktól: „Ne sírjatok, mennyei születésnap ez! Odafönn találkozunk!”

 

salvatore.jpgSalvatore Mellone, itt még ereje teljében

 

És te hogyan távozol majd? Miként készülsz arra, amit egyikünk sem kerülhet el? Betöltöd-e a hivatásodat, végigviszed-e a küldetésedet? Találkozunk-e odafönn? Érdekel ez egyáltalán téged? Szerintem érdemes elgondolkodni a dolgon...

 

Gégény István