Lányi Béla: a misszionárius pezsdítő kihívást lát a nehézségekben
Gégény István 2016. június 11.

Lányi Béla: a misszionárius pezsdítő kihívást lát a nehézségekben

Ritkán beszélünk róla, de tény: megannyi magyar misszionárius szolgál ma is a nagyvilágban. A Fülöp-szigeteken élő verbita testvérrel lelki építkezésről, kultúrák találkozásról beszélgettünk, de az is szóba került, hogy missziós területnek számít-e Magyarország.

lanyi0.jpg

– Miért lettél szerzetes, hogyan zajlott le benned a döntési folyamat?
– Fontosnak tartom jelezni, hogy nem vagyok pap. Örökfogadalmas tag vagyok a verbita szerzetesrendben, amit mi úgy mondunk, hogy szerzetes testvér. A szerzetes testvérek a szerzetesi hivatáshoz és a szerzetesrendhez három fogadalommal (szegénység, tisztaság, engedelmesség) kötődnek. Tudnunk kell, hogy az egyháztörténet első felében, nagyjából a kereszténység első ezer évben a szerzetesek közül keveseket szenteltek pappá. Akkoriban világosabban látták, hogy a papok feladata, vagyis a szentségek kiszolgáltatása, nem fedi le teljesen az Egyház hivatását. “Ora et labora”, mondották a bencés szerzetesek. Ilyen imádság és munka, sokszor teljesen világi jelleggel, ma is vár ránk. Ha lelkiséggel és elkötelezettséggel kapcsoljuk őket össze, akkor megerősítjük azokat az embereket, akik életük végső értelmét keresik. Építészmérnök vagyok, így ezt a munkát próbálom összekapcsolni a szerzetesi lelkiséggel és – ami a verbita missziós rend sajátossága – a katolikus keresztény hit terjesztésével. Az építkezés nemcsak munka, hanem sokszor a lopás, a korrupció helyszíne is, így keresztény jelenlétünk e területen nagyon fontos. Bár vannak, akiknek az építkezés talán “mellékvágány” a lelkiek mögött, nekünk, szerzetes testvéreknek nem az, hiszen az építkezésben éppen annak a színterét látjuk, hogy mennyire tudjuk a való életben megvalósítani azokat az eszményeket, amelyeket hitünk és erkölcstanunk előír. Miképpen lehetünk hatékonyak úgy, hogy megtartjuk hitünk elveit? Ezt keressük, ezt célozza a missziós szerzetestestvéri hivatás, hiszen világi ügyekre koncentrál, de a természetfeletti fényében. Ez a gondolat lehetett a döntő mozzanat hivatásomban, ami azonban isteni híváson alapul, nem pedig emberi számításon. Budapestről, a hetedik kerületből származom. Magyarországon végeztem el az Építészmérnöki Kart az akkori Budapesti Műszaki Egyetemen. Két évig dolgoztam a szakmában, majd Ausztriában léptem be a Társaságba. Ott szereztem meg a teológiai magiszteri fokozatot, ami hitoktatásra és a pappá szentelésre képesít. Hivatásomból kiindulva azonban nem papjelöltként, hanem szerzetes testvérként tettem örök fogadalmat a missziós Társaságban. Első misszióm a volt Szovjetunióban volt, utána egy darabig Magyarországon dolgoztam, majd kilenc évvel ezelőtt helyeztek át a Fülöp-szigetekre. Ez egészen természetes számomra, hiszen a mi Társaságunkat a katolikus külmisszió céljára alapították, vagyis az egyház nemzetközi feladatainak ellátására. Így az eredeti elképzelés szerint a verbita szerzetesek általában nem a hazájukban dolgoznak. Aki hozzám hasonlóan belép, az ezt tudja és pontosan ez a kihívás teszi hivatását egyedivé és érdekessé.

lanyi2.jpg

– Miként zajlik egy modern misszionárius élete – tényleg sok utazást, tucatnyi nyelv, kultúra megismerését jelenti?
– Általában idegen környezetben dolgozunk, ami nem volna lehetséges az ottani nyelvek és szokások megismerése nélkül. Ha a verbita szerzetes nem cigány származású, egy magyarországi roma falu valóban idegen környezet számára, ahol meg kell tanulnia a szokásokat és a nyelvet. Míg átlag egyháziak, hitoktatók számára ez teher, vagy éppen plusz nehézség, a verbita szerzetes pezsdítő kihívást lát benne. Ismét előkerül az építkezés – ez a munka a legtöbb építtető számára teher, de a szakmáját szerető építőmester számára érdekes és lebilincselő kihívás. Missziós képzésünk miatt nem esünk kétségbe sikertelenség esetén, hiszen nem valamilyen meghiúsult kötelességteljesítés lebeg előttünk, hanem az előttünk álló, tőlünk különböző ember misztériuma. Ez sok lelkiismeretfurdalástól, kudarcélménytől kímél meg minket. Mivel missziónak fogjuk fel a munkánkat, nem éhezünk a sikerre, az elismerésre, hiszen a misszió gyümölcse nyilvánvalóan sokszor évtizedekkel később érik be.

lanyi3.jpg

– Mivel foglalkozol most épp?
– A Fülöp-szigeteken élek. A verbita missziósrend tulajdonában áll Cebuban egy hatalmas egyetem 25 ezer hallgatóval, 1600 alkalmazottal. Ott dolgozom, az Építészeti Tanszéken, emellett a szerzetestestvér-jelöltek prefektusa vagyok. Nekik egy-egy világi szakmát kell elsajátítaniuk, ami a jövőjüket jelenti, hiszen nem papként fognak dolgozni a missziós rendben. Napirendünkben ez úgy jelentkezik, hogy reggel együtt vagyunk a Kiképző Házban a reggeli imán és szentmisén, majd valamennyien az egyetemre megyünk: ők tanulni, én tanítani. Este megint találkozunk esti imára, vacsorára és a lelki konferenciákra. Nagyon harmonikus ez az életstílus.

lanyi1.jpg

– A II. Vatikáni zsinat egyik fontos kifejezése az inkulturáció. Mit jelent ez a gyakorlatban, a tapasztalataid alapján?
– Ez azt jelenti, hogy ahol dolgozunk, el kell sajátítani nemcsak a helyi nyelvet, hanem a helyi gondolkodást is. Ez néha nehezebb, mint a nyelv. Másrészt nem felejthetjük el eredeti gondolkodásunkat és kultúránkat sem, hiszen szüleink, barátaink révén e kultúra segítségével jutottunk hitre. Az a külföldre szakadt magyar, aki néhány év angliai munka után már el szeretne felejteni magyarul, biztosan nem inkulturálódott Angliában. Ha inkulturálódott volna, akkor saját kultúráján keresztül érezte volna meg, hogy mi is egy kultúra mélységi ismerete. Ezért hasznos az, hogy mi, misszionáriusunk távoli területünkről néha hazalátogathatunk. Amikor újra halljuk a magyar nyelvet és érezzük a magyar emberek gondolkodásának mélységét, akkor vesszük észre, hogy a missziós területünkön elsajátított nyelvben további haladást kell elérnünk. Cebuban a mindennapi életben a cebui nyelv áll rendelkezésünkre, ami a maláj nyelvcsaládhoz tartozik. Bár úgy megtanultam, hogy szinte mindent el tudok mondani rajta, a magyarországi látogatás e területen is felébreszti bennem a nyelvi igényességet, vagyis a cebui nyelv még mélyebb elsajátítását. Ezzel együtt jár az ottani szokások, állatok és növények jobb megismerése. Míg Magyarországon a legtöbb gyümölcsfát vagy zöldségveteményt meg tudom ismerni a levele alapján, a madarakat pedig hangjuk alapján, ezt a kelet-ázsiai szigetvilágban még nem mondhatom el magamról. Ezeknek a dolgoknak a megtanulása azonban nem teher, hanem érdekes felismerések sorozata.

lanyi4.jpg

– Hazánkat néha missziós terepként is emlegetik. Egyetértesz ezzel?
– Magyarország valóban missziós terület, hiszen hazánkban sokan nem ismerik már Krisztust. Ez azonban nem jelenti, hogy nem kellene külföldre menni, az egyház nemzetköziségéért még többet tenni. Hiszen a misszió nemcsak egyháziak “exportját” jelenti oda, ahol kevesebben vannak. A misszió igazából azt jelenti, hogy nemcsak a saját portánkon sepregetünk, hanem megpróbáljuk összekötni a Katolikus Egyház több, mint egymilliárd hívének különböző közösségeit. Ezt az nem teheti meg, aki otthon marad. A misszió egy további értelemben azt is jelenti, teljesen verbita értelemben, hogy ott is dolgozunk, ahol olyan nagy az igény a vallásos hitre, hogy azt az ott jelenlévő papok és szerzetesek nem tudják kielégíteni. Miért is lehetne kifogásolni azt, hogy oda megyünk dolgozni, ahol az emberek éheznek és szomjaznak Krisztusra? Különösen, ha összehasonlítjuk olyan helyekkel, ahol mesterségesen, nagy erőfeszítéssel kell felgerjeszteni a hit iránti érdeklődést. A Fülöp-szigetek rendkívül vallásos ország, nincs hiány papi hivatásokban. De ha a hit iránt érdeklődő, aktívan templomba járó emberekre vetítjük a papok és szerzetesek létszámát, akkor Magyarország a Fülöp-szigeteknél sokkal jobb helyzetben van, hiszen kevés templomba járó emberre jut viszonylag sok pap és szerzetes, akiknek eltartása – a Fülöp-szigetekkel ellentétben – gondot okozna az állam segítsége nélkül. Valljuk ezt be! Mindemellett a verbiták nagyon jól tudják, hogy Magyarországon nagy szükség van a misszióra és a magyar fiataloknak is meg kell adni a lehetőséget a missziós hivatás megvalósítására. Ezért van jelen Magyarországon a Társaság.

– Ha valaki misszionárius szeretne lenni, hová fordulhat, mit tanácsolsz neki?
– A magyar verbiták tartományfőnökéhez, P. Burbela Gergely SVD atyához, vagy fiatal hivatásgondozónkhoz, P. Hurgoi Sándor SVD atyához lehet fordulni. Elérhetőségeik megtalálhatóak a Magyar Verbita Rendtartomány honlapján. Nemcsak missziós papi, missziós testvéri, vagy missziós nővéri hivatásra van lehetőség, hanem egytől három évig terjedő missziós önkéntesi szolgálatra is, együtt a verbita missziósokkal és a Szentlélek Szolgálói missziós nővérekkel.

Beszélgetőtárs: Gégény István