Laborczi Dóra: Jézusnak nem lenne kifogása a nők lelkészi szolgálata ellen
Gégény István 2016. június 30.

Laborczi Dóra: Jézusnak nem lenne kifogása a nők lelkészi szolgálata ellen

Mostantól nők nem lehetnek lelkészek a lett evangélikus egyházban, amint erről a SZEMlélek blog is beszámolt. A KötőSzó blog evangélikus teológa szerkesztőjét faggattuk a döntés és az ellene való tiltakozás hátteréről.

– Katolikus szemmel furcsának tűnik, hogy saját egyházuk döntése ellen tiltakoznak az evangélikusok. Jó-e, hogy ekkora szabadság van nálatok globálisan a nők egyházban betöltött szerepét illetően (is), nem okoz-e belső szakadást, szembenállást ez az ügy?
– Fontos tisztázni, hogy itt a lett evangélikus egyház zsinati döntéséről volt szó nem Az Egy Evangélikus Egyházéról. Ahhoz, hogy ezt a – katolikus szemmel talán elsőre valóban furcsának tűnő helyzetet – átlássuk, fontos tisztázni, hogy a protestáns egyházszervezet és struktúra abban tér el a katolikustól, hogy a gyülekezeti autonómiának és a területi sajátosságoknak kiemelt szerepe van. Kicsiben minden fontosabb kérdésről a helyi gyülekezetek presbitériuma dönt, nagyban az országos presbitérium és a zsinat – nyilván a lelkészek és egyházvezetők szerepe meghatározó a döntések előkészítésében és keresztülvitelében is, de előfordul, hogy a testületek ellenük szavaznak. A lett döntés ellen tiltakozókkal szemben is azt az ellenérvet fogalmazták meg sokan, hogy ezt a gyakran emlegetet protestáns sajátosságot, az önrendelkezési jogot miért vitatják el ebben az esetben? Ugyanakkor nehéz egy ilyen döntést pusztán egyéni területi sajátosságként tekinteni, mert egyrészt egy mindenhol érzékelhető tendencia áll a hátterében, hogy a nők térjenek vissza az otthoni közegbe és inkább ne ártsák magukat közügyekbe. De ez szerintem hátraarc az időben. Ez a történet a lehetőségekről szól, az elhívásról, amire keresztényként különösen fogékonynak kell lennünk, az egyéni tehetségről és hasonlókról, amiket egy-egy ilyen döntés egy laza mozdulattal kihúz a történetből. Ugyanakkor a női lelkészség nem csak a nők ügye – és ezt a szolidaritást kifejező flashmob is szépen példázta –, a közös szolgálat a férfiaknak is jó, és nagyon sok olyan gyülekezetről tudhatunk itthon és külföldön is, ahol női lelkészek vezették ki a közösséget a biztos kihalás okozta krízisből, és mára virágzó közösségek. Ezért szerintem ez az egész kérdés okafogyott: nem azt kellene nézni, ki nő, ki férfi, hanem hogy hogyan szolgál, hogy a munkájának milyen értékei és gyümölcsei vannak. A kérdés második részére válaszolva: úgy látom, hogy ez a döntés összetartást, az alapelvek egyértelműsítését is magával hozta. Fabiny Tamás evangélikus püspöktől, aki egyben a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) alelnöke, úgy értesültem, hogy az LVSZ legutóbbi tanácsülésén komoly kritika érte a letteket, nemcsak egyes egyházak részéről, hanem egy közös nyilatkozatban is. Nem csak azt kifogásolják, hogy nem szentelnek nőket, hanem legfőképpen azt, hogy egy eddig (a 80-as évek eleje óta) létezett gyakorlatot szüntetnek meg, vagyis sok, már ordinált nőt megaláznak ezzel. Az is kérdés, hogy elfogadják-e nő kezéből az úrvacsorát. Erről a zsinat nem döntött, hanem az egyénre bízta a mérlegelést, de a „szelektív úrvacsora” megint csak nonszensz, hiszen a protestantizmus egyik legnagyobb kincse az úrvacsorai és a szószék-közösség. Ez a döntés most ezt is megkérdőjelezi. Ezért a nagy felháborodás, nem egyszerűen csak a tradicionális szerepfelfogás miatt. Az LVSZ legutóbbi öt nagygyűlése ráadásul éppen a nők egyenlő szolgálata mellett – beleértve az ordinációt is – foglalt állást. A tagegyházak talán 15-20%-a nem szentel nőket, de arra először volt példa, hogy visszalépnek, ráadásul az egyházalkotmányba is beleírják.

open2.jpg

– Milyen folyamatok vezethettek a női lelkészség eltörléséhez Lettországban?
– Mindenhol egyre erősödő tendencia a változástól, az új dolgoktól való félelem. Ez pedig talán abból a félelemből adódik, hogy ha a nők azonos teret nyernek a munkában és a hatalom-elosztásban, akkor a férfiaktól valami elvétetik, ettől mindkét fél megijed – az egyik azért, mert se tapasztalata nincs, se bátorítást nem kap igazán. A másik meg azért, mert ez – elsőre legalábbis úgy tűnik - csak lemondásokkal járna. Az egész világon óriási feszültségek vannak a szerepeket illetően. Mindenki keresi a helyét, és az átalakulás sosem konfliktusmentes, hiszen új helyzeteket eredményez, más viszonyítási alapokat kell keresni, mint amit eddig megszoktunk.

A „mihez kezdjünk a nők jelenlétével a munkahelyünkön” vagy a „mihez kezdjenek a nők magukkal a világban”-kérdést talán gyakrabban fel lehetne tenni. És a „mihez kezdjünk a férfiakkal otthon” vagy a „férfiak mit tudnak kezdeni magukkal férjként és apaként” kérdésen is ugyanúgy többször át kellene rágnunk magunkat – mindkét félnek, mindkét szemponton. Ennek az egész folyamatnak – amikor a nők is, férfiak is kipróbálják magukat az eddig csak a másik számára fenntartott területen – még nagyon a kezdetén vagyunk. Most még könnyű és csábító is azt mondani, hogy gyerekek, ez így hülyeség, hagyjuk inkább, hátra arc. Viszont én úgy látom, hogy azok a közösségek, akik nem ijednek meg ettől, egészen új minőségben tudnak együtt működni tovább, a közös szolgálat tényleg értékes és klassz dolog.

Azt viszont Krisztus óta tudjuk, hogy nincs feltámadás kereszt nélkül, nincs dicsőség alázat nélkül. Nem lesz egyből minden jó, de attól még egy alapvetően jó dolgot a kezdeti nehézségek miatt vagy csak azért, mert rosszul raktuk össze a kütyüt, nem kell kukába dobni szerintem.

– Mi volt a lett döntés konkrét háttere?
– Úgy értesültem, hogy a lett döntés hátterében egyrészt az áll, hogy a lett evangélikus egyház tudatosan konzervatív akar lenni, aminek az is a része, hogy mindenféle posztmodern jelenséggel szemben harcolnak, mint amilyen a gender-kérdés vagy akár az öko-témák. A tradicionális szerepértelmezést pedig sajátos teológiával is alátámasztják, aminek a páli „nő hallgasson a gyülekezetben”-mondás idézése az egyik alappillére. Az, hogy a lett zsinati döntés most született meg, egy húsz éves egyházvezetői koncepció végeredménye, aminek ez a szavazás az utolsó állomása volt. Lettországban eddig tudott volt, hogy a regnáló érsek nem ordinál nőket. A zsinati döntés éppen azért problémás, mert erre most már nincsen lehetőség: nem egy érsek egyéni egyházvezetői szándékáról van szó, hanem egy törvénybe iktatott rendről, aminek szerintem nagyon rossz az üzenete. Ugyanakkor ezek a hangok teljesen nyilvánvalóan nem csak egy-egy egyházvezető hangjai, sőt. A lett helyzet okán kialakult hazai vitában nagyon erősen jelen voltak azok a fiatalabb lelkészek is, akik ellenzik a nők lelkészi szolgálatát, aminek szerintem a már említett folyamatok állhatnak a hátterében. Ez azért is érdekes, mert a legtöbben már nők mellett szolgálnak, a hétköznapokban ebből nálunk nincs nyílt konfliktus, ezek a hangok most mégis jól hallhatóvá váltak.

– Bár "Krisztusban nincs férfi, sem nő", ő mégis férfiként élt a világban, az apostolai közé is kizárólag férfiakat választott. Nincs akkor mégiscsak ellentmondás Jézus szándéka és a nők lelkészi tevékenysége között?
– Úgy gondolom, hogy Jézus szándéka és a nők lelkészi tevékenysége között egészen biztosan nincs. Jézus szándéka, gesztusai, nőkhöz való viszonyulása, a nekik szánt szerepekkel kapcsolatos megnyilvánulásai egy számunkra talán már elképzelhetetlenül patriarchális világban rendkívül merészek, olykor megbotránkoztatóak lehettek. Ezek éppen azt támasztják alá, hogy őt tényleg csak az emberek hite érdekelte, nem a nemük vagy a társadalmi státuszuk. Egy olyan világban, ahol a nők el sem hagyták otthonukat, Jézus pedig alapvetően vándortanító volt, gyakorlati okból sem alapozhatott rájuk elsődleges munkatársként. De ezt ugyanúgy a kor sajátosságaként tekinthetjük, mint a rabszolgatartást. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy Jézust szélesebb tanítványi körében kezdettől fogva kísérték nők, és hogy útjának egy-egy állomásán mindig is vendégül látták, szolgáltak nők körülötte. Szerintem az is arra utal, hogy Jézusnak nem lenne kifogása a női lelkészséggel kapcsolatban, hogy egy olyan korban, amikor a közélet minden területét férfiak irányították és jegyezték le, tehát egyáltalán nem lenne indokolt, hogy nők jelen legyenek a történetben, mégis (és ez a mégis nagyon fontos) ennyi erős női karaktert, ennyi szép történetet őriz egy férfiak által uralt korból a férfiak által lejegyzett Szentírás. Szerintem jelentősége van annak, hogy egy ilyen világban ennyi nyoma maradt fenn annak, ahogy Jézus a nőkhöz viszonyult, ahogy beszélt hozzájuk, amilyen szerepet szánt nekik, és hogy egyáltalán nyilvánosan közösséget vállalt velük. Ennek akkor és ott, a személyes találkozások alkalmával még nagyobb jelentősége lehetett, de a női szempontról, női történetmesélésről – Jézus korának említett sajátosságai okán – sajnos le kell mondanunk. Nem hinném, hogy a női lelkészség felszámolása biblikusan jobban alátámasztható, mint például az, hogy ne hordjunk kétféle anyagból szőtt ruhát. Más volt a hétköznapi valóság, más volt az élet menete, rendszere és szervezettsége. Lehet, hogy Jézus és Pál is azt mondta volna akkor, hogy ne legyenek nők körülöttük, mert azzal valószínűleg az ügy számára több embert veszítettek volna akkor, vagy mert eszükbe se jutott, hiszen nem volt szokás, ezt nem tudhatjuk. De azt egész biztosan kiderül, hogy nem volt Jézus akarata ellen való (sőt), hogy a nőknek szerepük legyen az ige hallásában és a hit terjesztésében. Én szeretem az egyházamat amiatt, hogy meri azt vállalni, hogy bizonyos kérdések megítélése túlmutat rajtunk, és ha egyszer az ember semmi kivetni valót nem találhat abban, hogy még több elhivatott ember végezzen szolgálatot a gyülekezetekben, akkor annak ne szabjunk gátat. A lett döntés azért szomorú, mert az ige terjesztésének lehetőségét beszűkíti egy még jobban körülhatárolható csoportra, és szerintem ez is ellentmond Jézus szándékának.

lett.jpg

– A katolikus egyházban felélénkült a párbeszéd a nők szerepét illetően. Bár Ferenc pápa megerősítette, hogy a papság lehetősége csak férfiak előtt áll nyitva, az egyházfő nem titkolja, hogy üdvözölné a nők aktívabb szerepvállalását, akár vezetői, döntéshozói, tanácsadói pozíciókban. Mi erről a véleményed?
– Üdvözlöm ezt a szándékot, szerintem is különösen fontos, hogy a nőket ne nemük, hanem képességeik szerint értékeljük, és ahol csak lehet, vegyünk számításba a szóba jöhető női jelölteket is – nem valamilyen kvótamánia miatt, hanem mert különben hajlamosak vagyunk róluk megfeledkezni. Ráadásul, Ferenc pápa nem csak a laikus nők szerepét erősítené, de felvetette a női szerpapok, diakonisszák szolgálatának lehetőségét is, azon az alapon, hogy a női szolgálattévőknek a Krisztus utáni első századokban, az óegyházban is fontos szerepük volt, amit számos régi irat is őriz. Mindazzal együtt, hogy eddig is tiszteltem és elfogadtam a katolikus hagyományt a klérust illetően, ezt egy nagyon jó iránynak tartom, mert éppen az látszik, hogy Ferenc pápa nem ijed meg a változásoktól, hanem igyekszik jóra használni őket és előveszi azokat a szép keresztény hagyományokat is, amikről az évszázadok során elfeledkeztünk. A szeretet és a remény hagyományait a félelem és a bezárkózás hagyományai helyett. És mialatt Ferenc pápa nyitja az egyház kapuit, a lettek ennek a folyamatnak az ellentétét választották: bezártak egy ajtót, és a csapódásnak nehezen feledhető a visszhangja.

(Beszélgetőtárs: Gégény István)