Anikó jelenti: Ki merne hét idegent befogadni?
SZEMlélek 2016. július 26.

Anikó jelenti: Ki merne hét idegent befogadni?

Végre eljött ez a nap is, amit annyira vártunk: elindultunk Krakkóba. Az út hosszú volt és fárasztó, de az alvás és az evés mellett más is szerepelt a terveink között.

Volt egy szülinaposunk, aki nemrég töltötte be a 18-at, így az első pihenőnél felköszöntöttük. Ezután a buszon folytattuk a dalolást ifis énekekkel. Ezt követték az anekdotázások mindaddig, amíg meg nem érkeztünk Brzeskoba. Igen, nem Krakkóba. Itt szállásoltak el minket.

anikojel1.jpg

Hosszas várakozás után, mikor már minden szükséges dolgot megkaptunk (térképet, zarándokcsomagot, vizet, ennivalót), végre elindultunk ahhoz a családhoz, ahol egy hetet töltünk majd. Két fiatal lengyel önkéntes segített nekünk megtalálni a keresett házat. Ez 45 perc sétába telt, de ennyi idő alatt legalább megtanulhattunk pár lengyel kifejezést. Most már tudjuk, hogyan mondják: „Jó reggelt!”, „Jó estét!”, vagy azt, hogy „Köszönöm!”. Úgy éreztem, ezekkel egy ideig elboldogulunk, de mikor megérkeztünk a családhoz, kiderült, hogy mégsem elég annyi lengyel tudás, amennyi a birtokunkban van. Nagyon megkönnyebbültünk, mikor megtudtuk, hogy a fogadó házaspáron kívül lakik még itt egy fiatal lány (Eveline), aki beszél angolul. Innen már simán ment minden.

Nagyrészt Evelinevel beszélgettünk és ő fordított, amikor szükség volt rá. Egyébként nagyon szívélyesen fogadtak minket. Tradicionális lengyel vacsorát készítettek, mindenben a kedvünkben jártak. Csodálkoztam is, hogy bevállaltak hat lányt, sőt, hetet, ugyanis később érkezett mellénk még egy társunk.

anikojel2.jpg

Elgondolkodtam azon, hogy mekkora bátorság, bizalom, lelkesedés és hit kell ahhoz, hogy befogadj olyanokat, akiket nem is ismersz, sőt, akik más országból, más kultúrával érkeztek. Viszont ahogy forogtak a gondolataim, rájöttem, hogy ehhez nem csak ennyi szükséges, mert a legfőbb, ami kell, az az irgalmasság.

Erdélyi Anikó

(Fotó: Fodor Fanni)