Egy ördögűző vallomása Máriáról
SZEMlélek 2016. szeptember 05.

Egy ördögűző vallomása Máriáról

A III. Szeretetláng Találkozón jártunk. A máriaremetei kegytemplom kertjében a központi téma a családok családegyházzá válása volt.

Buszok állnak a kert körül, érkeztek Szegedről is hívek, de szlovák rendszámú járgányt is látok. Útitársam, Anikó nemrég jött vissza Mexikóból, ahol a 22 millió lakosú Mexikóvárosban 2 hétig zajlott a Szeretetláng Konferencia. Itt Anikó tolmácsolt a magyar résztvevőknek. „Odakinn nagyon nagy kultusza van a Szeretetláng mozgalomnak, s úgy tekintenek Magyarországra, mint egy kis ékszerdobozra.”

szer0.jpg

Valóban, a világon nagyon elterjedt a mozgalom, amelynek alapját Kindelmann Károlyné született Szántó Erzsébet Júlia harmadrendi karmelita magánkinyilatkozásai adják. A hatgyermekes asszony 1961-1985 között kapott Szűz Máriától és Jézustól értelmi látomásokat, amelyeket lelki naplójában jegyzett fel. Gyóntatói tanácsára 1976-ban Rómában a pápát is felkereste. Második római útja előtt 40 napig böjtölt, akkor a Rómában tartózkodó 40 bíboros is kézhez kapta a Szeretetláng üzenetét, köztük az akkori magyar prímás, Lékai László. Ma már Erdő Péter bíboros is elismeri, hogy ez a „mozgalom, amely a világon számos egyházmegyében püspöki elismeréssel működik, és keletkezésének helyén, itt, Magyarországon is elevenen él, hitelesen katolikus lelkiséget és Mária-tiszteletet hordoz."

Egy jezsuita atya lefordította a naplót, amely a megjelenés után 10 évvel már azt eredményezte, hogy például Mexikó 84 egyházmegyéje közül több mint ötvenben komoly szerepet játszik az evangelizációban a Szeretetláng Lelkiségi Mozgalom.

szer2.jpg

A világon eddig közel 770 Mária-jelenést jegyeztek  fel. Az első ezer évben 24 történt, a következő kilenc évszázadban 375, a huszadik században 370. A jelenések egy részének hitelességet az egyház is elismeri, a másik csoportja körül még viták zajlanak. A Mária jelenések jelek, amelyek az elhatalmasodó bűnre, és azok következményeire figyelmeztetnek, és a kiutat mutatnak.  A lelki napló szerint 1962. október 19-én a Szent Szűz így nyilatkozott: „Akarom, ahogy Nevemet ismerik az egész világon, úgy ismerjék meg Szívem Szeretetlángját is, amely csodákat tesz a szívek mélyén…”

A találkozó Bocsa József piarista szerzetes előadásával indult. A szerzetes a nemzedékek közti gyógyulásról beszélt a családban. Az utána következő szentmisét követően nézelődni szeretnék, jó néhány könyvsátor van a megtelt nézőtér szélén, hosszú a sor az imasátor előtt is, sokan várják a szabadító imát –, de megállít Csókay András tanúságtétele. A világhírű idegsebész kendőzetlen őszinteséggel beszél házasságtöréséről, és arról, hogy az abból fakadt életet a barátnője abortálta. „Abban a pillanatban én egy másik részlegén dolgoztam a kórháznak, de átszaladtam a nőgyógyászatra, és megállítottam a soron következő műtétet. Éreztem, hogy valami jóvátehetetlen történik.” Csókay András nem sokkal az eset után megtért, a házasságát újrarendezte, és még gyermekeik is születtek. Azonban újabb megpróbáltatás következett az életében. „Éppen a születésnapjára készültünk a kisfiamnak, február volt, fociztunk. Megöleltük egymást, aztán én bementem a házba, ő kint maradt. Megérkeztek a vendégek, és keresni kezdtük őt. Aztán megláttam a medencében fejjel lefelé a vízben, ami mindössze 20 cm volt… a kis fehér kezét láttam meg először… Abban a pillanatban tudtam, hogy meghalt. És akkor végtelen üresség lett bennem, és ebben az ürességben meghallottam a sátán kacaját. „Na, most is hiszel? Hol van most az Isten?” De Isten ott volt, átölelt. Végtelen szeretetet éreztem.”

szer3.jpg

A vallomást ebédszünet követi zsíros kenyérrel, süteményekkel és tolongással. A vécék előtt is hosszú sor kígyózik, az atyák egy erre elkülönített térben, amit egy hosszú kék zászló jelez - Lélek-Sugár-Út - kerti padokon ülve folyamatosan gyóntatnak, illetve lelki tanácsadást adnak. Ebéd után egy fehér ruhás lány lép a színpadra, ő Olaj Anett, egy négygyermekes anyuka.

Anett filozófiát tanult az egyetemen, közben bulizott, éjszakánként egy étteremben dolgozott, ahol borokkal foglalkozott. Hamarosan egyre kevesebbet járt be az egyetemre, kezdett szétcsúszni az élete. Ekkor történt, hogy egy buliban egy egyéjszakás kalandba keveredett. A fiúnak - hamar kiderült -, állapotos menyasszonya volt. Anett is kezdte észrevenni a terhesség jeleit magán. Pánikba esett, és az abortusz mellett döntött. Azonban egyre többször gyötörték rémálmok, amin az sem segített, hogy közben férjhez ment, megtért, és állapotos lett. Kisfia születésekor egyszerre volt nagyon boldog, és nagyon boldogtalan. Így ment ez a második várandósága idején, sőt, a harmadik alatt is. Ekkor történt, hogy egy délután, amikor csukott szemmel pihentette a derekát, egy kislány jelent meg előtte, aki egy férfi (Jézus) kezét fogta. A kislány beszélni kezdett, és elmondta, hogy ő boldog, mert a Mennyországban van, és ott nincs boldogtalanság, és sokat imádkozik a földi családjáért. Anett ekkor élte át Isten irgalmát, és végre megnyugodott. A három kisfiú után még egy  kislánya is született.

szer1.jpg

A tanúságtétel követően családok imádkozzák el a Szeretetláng rózsafüzérét, majd Isten irgalmasságáról beszél délutáni elmélkedésében Francesco Bamonte, az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségének elnöke is, aki szerint Jézus a kereszten Jánost édesanyja, Mária oltalmába helyezte. János nemcsak önmagát, hanem bennünket is képviselt, ekkor lett Mária mindnyájunk édesanyja. A Szűzanya keresztelésünkkor kezdi el lelki anyai működését, vagyis nem hagy bennünket magunkra, minden pillanatban védelmez bennünket. Minél nagyobb teret adunk az életünkben neki, annál jobban képes kifejezni anyaságát irányunkban, és ekkor az ő eszközeként is működhetünk a sátán elleni harcban. Így nemcsak magunkat, hanem másokat is megmenthetünk a sátán hatalmától. A rossz onnan ered, hogy Lucifer, a legszebbnek teremtett angyal szembefordult Istennel, vagyis az isteni kegyelem ellen fellázadt. Az angyalok körülbelül egyharmada csatlakozott Luciferhez, akik az emberekkel ellentétben tudatosan utasítják el Isten szeretetét, és nem tudják elfogadni Isten megtestesülését sem, amelyet az Úr azért tervezett meg, hogy megmentse az embereket. S nem tudják elfogadni azt sem, hogy Isten egy embert, Szűz Máriát az angyalok fölé helyezett, innen ered a gonosz lelkek túláradó gyűlölete a Szűzanya iránt, ami az ördögűzéseken ki is derül. Az ördögűző arról is beszélt, hogy Isten azért nem akadályozza a rosszat a világban, mert ő a végtelen szeretet, ami azt is jelenti, hogy senkire sem akarja rákényszeríteni az akaratát, hanem azt szeretné, ha mindenki szabad akaratából döntene az üdvösség, vagyis a végtelen boldogság mellett.  Az ördög halálunk órájában a legaktívabb, ám a Szűzanya is ekkor segít bennünket a legerősebben, folyamatosan imádkozik Istenhez, hogy a haldokló bűnbánatot tartson. Erről az ördögűzések alkalmával beszélnek a gonosz lelkek. Az elmélkedés végén Bamonte egy olyan közelgő vallásról beszélt, amely több mint ateizmus, hiszen nemcsak tagadja Isten létét, hanem az embert teszi istenné. Ez azért nagyon káros, mert az eredendő bűn miatt az alapvetően rosszra hajló emberi természet hagyja a gonosz működését. Így, bár Istennek végtelen a hatalma, és az ördögnek sokkal kisebb, mégis eljöhet az antikrisztus uralma. De nem kell félnünk, hiszen Isten és a Szűzanya győzni fognak, ahogy a saját életünkben sem kétséges ez, főképp akkor, ha hagyjuk, hogy Isten és Szűz Mária szívében élő szeretetláng elvakítsa a sátánt.

Az elhúzódó elmélkedést követően elfáradtunk, mennénk haza. Valamiért mégis úgy döntünk, maradunk a Kemenes Gábor nagykovácsi plébános vezette szentségimádáson. Közelebb húzódunk, letérdelünk, előttem egy hölgy piros pólóban áthatóan nézi a hatalmas ostyát, amin Krisztus felfoghatatlan szeretete ragyog át, beborítva a lemenő nap fényébe burkolózott csöppnyi erdőt.

Konkoly Edit