Kislány a parlamentben
SZEMlélek 2016. szeptember 08.

Kislány a parlamentben

Olyan jó volna látni, ahogy szeretetet sugároz magából egy politikus! Ez nem valami cukros-tejszínhabos elképzelés, hanem valódi létszükséglet. Erre talán még honatyáink is vágyakoznak.

Régebben Luca lányom gyakran mondogatta: nem adok semmi játékot Marcinak! Eszembe jutott, hogy mi különbség van az öccsével ilyen kapcsolatban álló kislányom, illetve bármelyik politikai párt és szimpatizánsainak kommunikációja között? Dac, irigység, sértődöttség, gyűlölet. Hirtelen felindulásból elkövetett haszontalanság. Szembetűnő, hogy Luca mindezt azért abba tudja hagyni, s pár perccel később már együtt játszanak. Ha ő képes erre, akkor hinnünk kell, hogy értelmiségi, diplomás embereknek is sikerülhet.

Szerintem minden embernek, de egy keresztény apának biztosan, felekezetétől függetlenül töretlenül hinnie kell minden jóban. Mindegy, ki mit mond. Mindegy, ki hogyan és hányszor adja elő a maga rossz szándékát, hitetlenségét, szarkazmusát, cinizmusát, keserűségét. Gyermekeim nem élhetnek egy hitetlen apa mellett. Nem engedhetem meg magamnak, hogy varjú módjára károgjak és életem energiáit fröcskölésbe, panaszkodásba és szitkozódásba fektessem. Már csak azért sem, mert varjúként nem lehetnék két kis ember apukája. Kizáró ok.

parlament.jpg

Sokak számára a szeretet egy cukros nyalóka, melyet jóllakott keresztény családok adogatnak vasárnaponként hitükben szorgalmasan elmélyülő gyermekeiknek. Vagy valami ezoterikus sütemény lelki édességre vágyóknak, de semmi esetre sem valami olyasmi, ami logikus, fekete-fehér és minden ember számára elsajátítható életgyakorlat, mellyel békére lelne az egész emberiség.

A szeretet nem jár úgy az élethez, mint az oxigén. Kinyitjuk a szívünket és jön. Ugyanúgy körülvesz, állítólag ingyenes és bármikor hozzáférhető, de meg kell tanulnunk élni vele, benne, mert nélküle nem fogunk tudni.

A parlament lelki világa nagyon fontos kérdés, hiszen a mi gyermekünkről van szó, a mi nevelésünk, akár tetszik, akár nem. De mit lehet tenni egy sértődött kislánnyal, aki ott ül a parlamentben? Aki irigy, dacos és sértődékeny? Hogyan lehetne a „gyűlöllek, mert te is, de miért is, mindegy” típusú emberszabásúakat rávenni arra, hogy gyorsítsák meg érzékeny lelkük evolúcióját?

Ezt bizony csakis szeretettel lehet megoldani: nem olvasunk annyi véleményt-ellenvéleményt, odamondást, idepiszkítást, felszólítást, híradást, celebek állásfoglalását, mert ezzel csak belekeveredünk a gyűlölet őrületszerű szétszórásába, minden megosztással és virtuális odaköpéssel növelve a trutymót egymás és a másik lelki világában.

A legtöbb ember egy megoldandó feladat előtt azt sorolja fel, hogy azt miért nem lehet megoldani. Esetleg javasol egy olyan megoldást, amit ő nem, csak valaki más tud megtenni, aki nincs ott és nem lehet elérni. Vagy csak akkor tudná megoldani, ha lenne valamije, ami nincs és amit biztosan nem tud megszerezni. Annyi szép magyar embert hallgattam már végig, ahogy hihetetlen szenvedélyes gyűlölettel előadja, mit miért nem tud megcsinálni és erről ki mennyire tehet. Ilyenkor mindig arra gondolok, milyen óriási parlagon fekvő energiák vannak még kicsiny országunk drága népében. Ezeréves ki nem sírt fájdalmak, gőgök és sérelmek.

Gyűlölni luxus manapság, mégis olyan sokan megengedhetik maguknak. Csak a lusták gyűlölnek, hiszen szeretni munka. Akinek annyi energiája van, hogy azzal önmaga és mások ellen tud fordulni nyilvánosan, álnéven, interneten, kitartóan és őrült szenvedéllyel, az biztosan képes lenne előjelet váltva hatékonyan építeni is önmagát, s maga által a közösségét.

Igen, nagy szükség volna szeretetre a Parlamentben, hiszen anélkül nem épül az ország, nem épül a közösség és most nem tudok ideírni egyik oldalról sem egyetlen olyan nevet, akiből szeretet sugározna. Gőg, irigység, hatalomvágy az van, de sajnos szeretettől ragyogó szempár nincs.

Ezért talán mégiscsak jobb lenne a kislányomat beszavazni. Legalábbis amíg ott futkározna és énekelne, talán nem fröcsögnének egymásra az állítólag államférfiak, akik egy kisgyermek érzelmi szintjébe beleragadva bántalmazzák egymást gondolattal, szóval, cselekedettel és bizony legfőképpen súlyos mulasztásokkal. Mindkét oldalról.

És ezzel nyilván minket is. De azért a cukorkáinkra igényt tartanak, ami nem meglepő, hiszen egytől-egyig sértődött gyerekek holdudvarostul, jobbról-balról egyaránt. Ami azért nagy remény, hiszen akkor képesek a fejlődésre!

Szőke Tibor