Szolidaritás a Népszabadság szerkesztőségével
SZEMlélek 2016. október 09.

Szolidaritás a Népszabadság szerkesztőségével

A Kötőszó és a SZEMlélek blogok szerkesztőinek állásfoglalása.

szem_in.jpg

Mindaz, ami október 8-án a Népszabadság és NOL médiumokkal, valamint a szerkesztőségek tagjaival történt, összeegyeztethetetlen azzal, amit a sajtóról és annak működéséről gondolunk. Úgy véljük, hogy egy ilyen eljárást semmilyen szakmai ok nem indokolhat.

Az intézkedés drasztikus módját – az ország egyik meghatározó sajtóorgánumának hirtelen bezárását, az online tartalmaik elérhetetlenné tételét, valamint azt, hogy a döntésről előre nem tájékoztatták a szerkesztőséget – a Kötőszó és a SZEMlélek blog szerkesztői aggasztónak tartják.

A keresztény értékrendet képviselő médiafelületek fontos küldetése, hogy kiálljanak a vallás-, a lelkiismereti- és szólásszabadság mellett.

A Kötőszó és a SZEMlélek szerkesztősége szolidáris a Népszabadság újságíróival, és imádkozunk azért, hogy jó lelkiismerettel, szabadon és méltó körülmények között végezhessék, végezhessük mindannyian a munkánkat.