VatikánBurger rendel?
SZEMlélek 2016. október 20.

VatikánBurger rendel?

Az egyik leghíresebb gyorsétteremlánc első éttermét szeretné megnyitni egy Vatikánvároshoz közel eső utcában. Ám a kiszemelt épületben élő érsekek tiltakoznak az ötlet ellen. 

640_vatican_city_2015_08_12_15_55_19.jpg

Ez egy igen ellentmondásos és vitatható döntés, amely nem mutat semmi tiszteletet az építészeti hagyományok iránt, mondta Elio Sgreccia érsek, aki a kérdéses helyszín feletti ingatlanban élő érsekatyák nevében beszélt. A havi néhány ezer eurós (egyes források 30 ezer eurót említenek) bérleti díj sem jelent akadályt az étteremláncnak állítólag, hiszen igen nagy lehetőség, a népszerű turista és zarándokcélpont közelében, a Szent Péter térhez vezető úton éttermet nyitni.

pa-28171745-800x500.jpg

Az érsekek állítják, hogy velük nem egyeztetettek a tervekről. A házban lakók csak azután lettek értesítve, hogy az ingatlankezelő megegyezett a földszint bérléséről az étteremlánc képviselőivel.

Sgreccia érsek szerint a ház földszinti terét inkább rászorulók számára lehetne kialakítani, ami összhangban lenne a pápa elképzelésével a „szegények egyházáról”.

(catholicherald.co.uk)

 

A tényekhez hozzátartozik, hogy maga az ingatlan nem a Vatikán területén fekszik, hanem Rómában. Az üzlethelyiséget egy éve nem tudták kiadni, előtte bank működött ott. A közvetlen közelben más éttermek is működnek. Mindezek ismeretében botrányosnak tekinthetők az olyan kijelentések, mintha a Vatikán hamarosan már kuplerájt üzemeltetne. Erről nyilván szó sincs, mindez nem több egy érdekes történetnél, ráadásul a felesleges botránykeltés még akár jó reklámot is teremthet a szóban forgó gyorsétteremnek.