A tyúk, a tojás és a Jóisten
SZEMlélek 2016. október 22.

A tyúk, a tojás és a Jóisten

Na, vajon melyik volt előbb? És ha van mindhárom, kit érdekel?

Az ember okos. Képes azon gondolkodni éveken és életeken át, hogy mi volt előbb: a tyúk, vagy a tojás? Nem azzal foglalkozik, hogy megeheti mindkettőt, ott van az asztalán. Hanem az a fontos, hogy melyik volt előbb. Egy ilyen kérdéskör, valljuk be, létfontosságú.

Mikor Isten látta, hogy az ember szeret tyúk módjára kapirgálni - miután hiába mondta neki, hogy "fiam-leányom, foglalkozz inkább embertársaiddal és magaddal" -, adott neki nagyon komoly kutatnivaló dolgokat. Mert hát hadd örüljön az ember, ha még tyúk akar lenni.

tojas.jpg

Kapirgáljon, hátha talál valamit. A tyúk is azért csinálja. Csak ő élelem után kutat. Tyúkesze többre nem képes, ám egy tyúk mégis tudja, hogy az életéhez élelem kell. Meg egy kakas is. Egy ól, ahol éjjel pihenhet, hely a rohangálásra és kapirgálásra, meg fészek tojásokat rakni és a csibéket az udvarba segíteni. És kell valaki, aki eteti és itatja, az élőhelyét tisztán tartja. Nem is olyan buta ez az állat, hisz tudja, mi kell igazán az Élethez: legyen mit inni, legyen mit enni, legyen hol aludni. Legyen mit csinálni és mindig legyen kivel. Legyen, aki szeret és akit viszontszerethet.

Hogy szereti-e a tyúk az embert? Nagyon buta kérdés ez egy olyan okos lénytől, mint az ember. Persze, hogy szereti, hiszen családostul az életét adja érte, gondolkodás nélkül! Ezt nevezem igazi szeretetnek!

Ha egy általunk lenézett és megalázott, megevett – de a szavak helyes használata miatt – inkább megzabált állat, mint ez a tyúk ennyire értelmes lény, akkor vajon mire lehetne képes az okostojás ember? Aki annyi mindent tud. Akinek gyárai vannak, meg hadserege, meg rádiója, tévéje, orvosai, egyeteme, gazdasága és nagyon-nagyon sok mindene. Amiket, úgy tűnik, mégsem tud olyan gondtalanul élvezni.

De az ember, az értelem megtestesülése a legzseniálisabb találmány ahhoz, hogy a lehető legmódszeresebben pusztítsa mindazt, ami őt élteti. Beleértve saját magát is. Nyilvánvaló, hogy aki ilyen mértékben szenved hiányosságai miatt, az nem képes becsülni önmagát, meg az ólját, udvarát. Mert ha képes lenne rá, akkor megtenné, ugye. Hiszen tudjuk, hogy azt tudod, amit csinálni is tudsz. Amiről beszél és gondolkodik, azt még csak jobb esetben is tudni véli, vagy tudni akarja. Az ember nagyon sok mindennel képes önmagának és emberszerű társainak fájdalmat okozni. Bünteti magát és fajtársait - ehhez azért egy tyúknál több eszközzel rendelkezik.

Egyszer majd, túl minden kutatáson, kapirgáláson, kotláson, kukorékoláson és elismert felismerésen, elérünk a gondolkodás „olyan magas” szintjére, hogy már nem akarunk mindent tudni. Nem akarunk mindent megfejteni, nem akarunk keresni mindig valamit, ami nincs előttünk. Akkor majd odafordulunk a másik emberhez, s amink van, azt becsülni fogjuk. Létezésünk ajándék lesz mind magunk, mind mások számára. Akkor majd az együtt-érzés lesz a legnagyobb dolog, és ezt nem akarjuk érteni, csakis érezni. Mindig.

„Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet."

Szőke Tibor