Beckham csapattársa volt, szerzetes lett
Gégény István 2016. november 02.

Beckham csapattársa volt, szerzetes lett

Az idén 800 éves domonkos rend tagjai közé lépett be a Manchester United egykori futballistája, aki korábban modellel is járt. Jövőre szentelhetik pappá.

foci.jpg

Diakónussá szentelték a 27-szeres észak-ír válogatott játékost, adta hírül az Irish Times. A Belfastban született Philip Mulryne jelenleg 38 éves, 1995-ben kezdte meg felnőtt profi focista pályafutását, az MU után kisebb csapatok, így a Norwich City csapatát is erősítette.

foci2.jpg

A középpályás 2008-ban akasztotta szögre cipőjét, egy évvel később kezdett "új karriert" építeni. Immár a domonkos rend tagja, várhatóan 2017-ben szentelik pappá. A Megváltóról nevezett dublini templomban, ahol diákonussá szentelték, idén júliusban nyolc domonkos szerzetest szenteltek pappá.

foci4.jpg

foci3.jpg

Domonkosok Magyarországon is élnek, a hazai vezetőjükkel készült interjú hamarosan olvasható lesz a SZEMlélek blogon.