Magyarok betűzik az irgalmat a Vatikánban
SZEMlélek 2016. november 14.

Magyarok betűzik az irgalmat a Vatikánban

Ki mondta, hogy a street art nem tartozhat a Vatikán arculatához? Ezt bizonyítja 9 magyar és 3 olasz művész munkája is, ami november végéig megtekinthető a Castel Sant’Angelo közelében.

MISERICORDIA - 12 betű, egyenként közel 5 méteresek, színesek, feltűnőek. Ez a műalkotás áll most a turisták érdeklődésének középpontjában, akik a Castel Sant’Angelo közelében járnak.

ce04530322_0.jpg

Az egy évvel ezelőtt megálmodott kezdeményezés az első műalkotás, amit a Kiengesztelődés útján kiállítanak. Az Misericordia (irgalom) szó egy-egy betűjén keresztül az egyházat mutatják be, nem csak katolikusoknak, hanem keresztényeknek és minden hívő embernek. Ezen felül Olaszország és Magyarország közti párbeszéd egyik jelképe is, fogalmazott a projektben résztvevő Melanie Loro. Minden egyes betűt más művész tervezett meg, de az installáció oldalán megjelennek az olasz és a magyar zászlók színei, utalva erre a kapcsolatra.

A közönség tetszését rögtön elnyerte, azonnal közös fotókat készítettek a betűkkel.

Nagyon tetszik, hatalmas, feltűnő, színes betűk. Igazán modern, ezért az emberek könnyebben tudnak kapcsolódni hozzá, mondta róla az egyik turista.

Szerintem egy nagyon illik a városhoz és figyelemfelhívó, így az emberek elolvassák az irgalmasság betűit, véli egy olasz látogató.

A műalkotás egy igazán tiszta üzenetet is hordoz magával, hogy egyesítse a vallásos és nem vallásos embereket, és megünnepelje az irgalmasság évének végét a lehető legszínesebb módon, ahogy csak lehet.

(romereport.com)

(fotó: romeartweek.com)