Szent Benedek városát sörből építik újjá
SZEMlélek 2016. december 14.

Szent Benedek városát sörből építik újjá

Az Olaszországot sújtó földrengés Szent Benedek szülővárosát, Nursiát sem hagyta érintetlenül: a városban álló kolostort és bazilikát a földdel tette egyenlővé. A helyi bencés szerzetesek, akik többek közt a sörfőzéssel is foglalkoznak, a „folyékony kenyér” eladásával igyekeznek segíteni a város újjáépítését.

monks_c_0.jpg

Az augusztusi földrengés megrongálta a bencés épületeket, egy erősebb októberi utórengés a bazilikát szinte teljesen lerombolta. Azóta a szerzetesek átmeneti szálláson élnek és imádkoznak, a városon kívül létesített ideiglenes monostorban.

img_4311.jpg

A természeti csapás óta leállt a sörfőzés is, bár a jelenleg romokban álló monostor alatt húzódó sörfőzde nem szenvedett nagy károkat, az épületben dolgozni nem lenne biztonságos.

norcia-basilica.jpg

A nursiai sört tovább értékesítik az Egyesült Államokban – egy korábban kiszállított rakománynak köszönhetően – és az abból befolyó összeggel  a város újjáépítési munkálatait támogatják, írták a támogatóknak szóló hírlevélben.

A szerzetesi jelenlét Nursiában nagyon fontos a város identitása miatt, ezért a monostor újjáépítése azt is jelenti, hogy a sok megpróbáltatást megélt városnak új életet is adnak, olvasható a rend honlapján. Szomszédaink számítanak ránk, szolidaritásunkra, spirituális és anyagi értelemben is.

still_life_c_0.jpg

A földrengés előtt a sör eladásából származó profit 10%-át jótékonysági célokra használták fel. Most 15%-ot szánnak jótékonyságra, a helyreállítási munkákra gyűjtött forrásaikat pedig a Nursia lakosságának ajánlják fel a város újjáépítésére.

December eleje óta bárki részt vehet a vasárnap reggeli szentmiséket a szükségmegoldásként használt Szent András kápolnában, a városon kívül létesített kolostorban, hogy együtt imádkozzon a szerzetesekkel.

(catholicherald.co.uk)

(fotók: Courtesy of Norcia Community, en.nursia.org, http://communio.stblogs.org/)