Nem az üzenettel van a baj - a magyar Jézus-filmről
SZEMlélek 2017. január 17.

Nem az üzenettel van a baj - a magyar Jézus-filmről

Kevés jó film létezik keresztény témában. Az ír "Apám nevében (In the Name of the Father)" ilyen klasszikusnak számít. A címében megtévesztően hasonló magyar "#Jézus - Apám nevében" kevésbé. Szerintünk.

jezusfilm.jpg

Régóta foglalkoztat a kérdés, hogy az ún. keresztény filmek (már a címkézéssel komoly problémák vannak), miért nem tudnak eljutni az emberekhez, de legfőképp az, hogy miért nem tudnak olyan színvonalat megütni, ami elegendő lenne ahhoz, hogy az ismerőseimnek is ajánljam a megtekintésüket. Mert illúzióink ne legyenek. A #Jézus - Apám nevében nem töri meg a jeget, sőt, még a kezdődő hajszálrepedéseket is befagyasztja. Pedig a szándék (megint) jó volt, csak (megint) nem sikerült nézhető filmet alkotni.

Érdeklődéssel olvastam Peter Leithart másfél éve írt cikkét, amit Szabados Ádám lelkipásztor is elemzett már blogján és több újságíró kollégának is felkeltette az érdeklődését. Leithart olyan gondolatokat fogalmazott meg, melyek sokunkból fel-feltörtek már, csak láthatóan neki a tapasztalata és tudása is helyén van ahhoz, hogy ilyesmit képernyőre vessen. Leithart megállapítja, hogy a keresztény filmek rendezői sokat fejlődtek az elmúlt években, de még mindig azzal az érzéssel állunk fel a moziban a székünkből, hogy filmjeik nem fognak tetszeni a barátainknak, ismerőseinknek. Sőt, az a helyzet, hogy nekünk sem tetszenek. Pedig a szándék... ó, a szándék! Az mindenképp a helyén volt.

Leithart azzal indítja érvelését, hogy ezeknek a filmeknek a bukása egyáltalán nem szükségszerű. Kiemeli Scorsese, Bergman, Tarkovszkij és Fellini filmjeit, akik komoly elismerést szereztek mind szakmai körökben, mind a nagyközönség oldaláról. A probléma tehát nem az üzenetben van, amit ezek a filmek át akarnak adni, inkább a médium félreértésében. Az a (vélt vagy valós) evangéliumi elvárás, hogy a rendezők explicit módon beszéljenek a keresztény üzenetről, mindenképp a probléma része. A film ugyanis közvetett kommunikáció! Leithart kiemeli, hogy azok a rendezők sikeresek ezen a téren, akik a nyelven túli jeleknek és a szimbólumoknak nagy jelentőséget tulajdonítanak és ez meg is jelenik filmjeikben. Hiszen a filmrendező a képi megjelenítés eszközével dolgozik! És itt nagyon egyetértek Leitharttal: az ún. keresztény filmek egyszerűen túlbeszélik a dolgokat. Túl sok a magyarázat. Túl sok a "nyelv". Nem engedik, hogy a képek elvégezzék azt a munkát, amire hivatottak. A rendezők sok esetben kelletlenül támaszkodnak a szimbólumokra, nem merik használni azokat, láthatóan nem hisznek azok erejében.

jezusfilm2.jpg

A sikertelenség másik oka az, hogy ezeknek a filmeknek a karakterei általában totálisan egysíkúak. Ritkán találkozunk kidolgozott jellemmel, és még kevésbé valódi jellemfejlődéssel. Ez Leithart szerint nem csupán a ZS-kategóriás színészi alakításoknak köszönhető, hanem egyfajta leegyszerűsítésből is fakad. Az emberek ezekben a filmekben vagy hívők, vagy nem hívők. Vagy üdvözülnek, vagy elkárhoznak. A kettő között pedig a megtérés élménye áll, mint korszakos jelentőségű állomás. A filmek világában sajnos ez az alapvetés sokszor a lelki mélység és a jellemábrázolás olyan leegyszerűsítését hozza magával, mely nézhetetlenné teszi ezeket az alkotásokat. Az emberek a valóságban egyszerűen nem olyanok, amilyennek a legtöbb keresztény film bemutatja őket. Hogy a valószínűtlen fordulatokról már ne is beszéljünk...

A hosszas bevezetővel tulajdonképpen már mindent elmondtunk Roczó-Nagy Zoltán filmjéről, mely még Jim Sheridan klasszikus életrajzi drámájának címét is lenyúlta.

A #Jézus - Apám nevében arra tesz kísérletet, hogy a fiatal felnőttek ízléséhez igazítsa Jézus életét és keresztre feszítésének történetét. Vannak itt rohamrendőrök, sci-fi elemek, olyan sminkes munka az ostorozásnál, hogy Mel Gibson sírva könyörögne a receptért, de a végeredmény minden képzeletet felül- (vagy alul)múlóan amatőr és hervasztó. És nem, nem fogadjuk el a pénztelenség kifogását, napjainkban rengeteg kitűnő filmet forgatnak minimális költségvetéssel. Ötlet, kreativitás, kitartás kell elsősorban!

Mire jutott a #Jézus - Apám nevében stábja? Fogták Jézus történetét, és napjaink környezetébe helyezték. Vagyis mégsem. A Biblia archaikus-lírai nyelvezete ugyanis megmaradt, a jól ismert karakterek is ugyanazok. Körülbelül fél óra után lett világos a koncepció: csak a díszletek és a jelmezek változtak, minden más maradt. Csakhogy így ahelyett, hogy egy modern adaptáció született volna, Roczó-Nagy Zoltán rendező nem tett mást, mint napjaink közegét átemelte Jézus idejébe. Igazság szerint még ez sem teljesen igaz, mivel a díszletek és a tárgyi világ több esetben korunkon is túl mutatnak. Sokszor az az érzésünk, mintha egy tudományos-fantasztikus filmet néznénk.

jezusfilm3.jpg

Van itt folyamatosan videóblogoló Jézus, hologram-tévék előtt kokaint szippantó Heródes, Barabás vagy Jézus szabadon engedéséről SMS-ben szavazó nép, rohamrendőr ruhában szaladgáló rómaiak a MOM Parkban (akarom mondani Jeruzsálemben). A kedvenceim a kamera felé tekintgető, "nagy átéléssel" játszó statiszták voltak és Boros Lajos rádiós műsorvezető, mint napkeleti bölcs. Ezek voltak az annyira kínos, hogy már jó pillanatai a filmnek. Ha a cél az volt, hogy a fiatalok jobban tudjanak azonosulni a bibliai történettel, akkor komoly hiba történt. Olyan közeget vonultat fel a #Jézus - Apám nevében, ami elidegenítőbb, mint bármelyik mozi- vagy tévéfilmé az előző évekből.

A karakterek sem sokat segítenek a helyzeten. Sosem hittem volna, hogy Őze Áront valaha látom ilyen gyengén játszani. Heródesként néhány percet kap csupán, de még az is soknak bizonyul. Pilátus ugyanúgy szürke és egysíkú figura, mint mindenki más a filmben. A Jézust játszó Tóth Olivér legalább kihasználja kellemes orgánumát, de többet nem nyújt. Bár a forgatókönyv amúgy sem kényezteti el lehetőségekkel. Kálloy-Molnár Péter Júdásában van a legtöbb potenciál. Fejlődő, alakuló figura, érezhetően érdekelte az alkotókat a karakter. Kár, hogy ő sem tud kiemelkedni abból a középszerből, ami az egész filmet áthatja.

A #Jézus - Apám nevében azon vállalt célja, hogy hidat képezzen a hívők és a hitetlenek között, visszájára sül el: az a határozott érzésem, hogy a film csak tovább mélyíti a szakadékot. Pedig hídmérnökökre, hídépítőkre volna szükség, hogy egymáshoz találjunk és párbeszédet kezdjünk. Nem megy máshogy.

Gőbel Ágoston

(Fotók: Parlux, a film betétdalának klipje)