72 ezer ember előtt imádkozta térden állva David Bowie a Miatyánkot
SZEMlélek 2017. január 29.

72 ezer ember előtt imádkozta térden állva David Bowie a Miatyánkot

Egy AIDS áldozataiért rendezett zenés programon történt a váratlan esemény. Később az énekes elmondta, miért, kiért szólt az ima.

bowie.jpg

1992-ben hatalmas tömeg töltötte meg a londoni Wembley Stadiont, ahol Freddie Mercury emlékére rendeztek jótékonysági emlékkoncertet - idézi fel az eseményt a uCatholic honlap. A Queen akkor már elhunyt frontembere és David Bowie barátok voltak, így ő is színpadra lépett. A Heroes, vagyis Hősök cím dal után aztán olyat tett, ami nem volt benne a forgatókönyvben: letérdelt, és elmondta az Úr imádságát. Még a mögötte álló Brian May, a Queen gitárosa is meglepődött.

bowie1.jpg

Később David elárulta, hogy Freddie mellett egy másik barátjáért is szólt a fohász, aki két nappal később meghalt, szintén az AIDS áldozataként, s a koncert napján esett kómába.

5 perccel színpadra lépés előtt döntöttem el, hogy imádkozni fogok. Egy rock koncerten, különösen egy hatalmas előadói arénában nem igazán van helye az imádságnak, bár azt gondolom, számos dal szerzője valójában fohászt ír. Számos saját dalom is egyfajta ima: Isten létezése számomra megkérdőjelezhetetlen.

David Bowie egy éve, 2016. január 10-én hunyt el rákos betegség következtében. Felesége ezt az üzenetet osztotta meg a Twitter által halála előtt, utolsó üzeneteként: a küzdelem valóságos, amint Isten is az.