Itt a bizonyíték, hogy a hit tényleg hegyeket mozgat
Gégény István 2017. március 09.

Itt a bizonyíték, hogy a hit tényleg hegyeket mozgat

Történelmi sikert ért el március 8-án éjszaka a Barcelona futballcsapata. A hatalmas sportteljesítmény mögött az erőnlét, taktika mellett láthatóan a lelki tényezőknek is fontos szerep jutott a pályán.

fcb.jpg

Illik a gondolatsor elején jeleznem: lelkes drukkere vagyok a katalán gárdának. Ez jelen esetben azért is fontos információ, mert minden irántuk érzett elfogult tiszteletem ellenére egy garasba se fogadtam volna arra, ami végül megtörtént. Sőt, azzal a biztos meggyőződéssel ültem le a képernyő elé, hogy ezek a játékosok odateszik ugyan majd magukat, de a közelébe se érnek a fordítás lehetőségének. Egyrészt nehéz ellenfelet sorsoltak nekik a Bajnokok Ligájában, másrészt olyan nincs, hogy ne kapjanak egy gólt, akkor pedig az idegenben elszenvedett 4-0 miatt hat találatot kéne elérniük, legalább. Ez a PSG ellen, az odavágó összképét látva elméletileg lehetetlennek tűnt. Szépen, becsülettel, állva elbukni, búcsúzni - ezt vártam kedvenc csapatomtól.

Nem vagyok szakértő elemző, de egyetértek azokkal, akik annak tűnnek, és sorra rámutatnak, hogy ez a végül 6-1 eredményt és a Barcelona továbbjutását hozó meccs a házigazda katalánok részéről nem a legszebb mérkőzések egyike volt. Hiába lőtték szét a kaput, domináltak végig, tudnak ők ettől látványosabban is játszani.

Ami viszont megvolt bennük, már a megelőző nyilatkozatokban is, az a hit: elhitték, hogy megfordítható egy olyan állás, ami előtte senkinek sem sikerült, elhitték, hogy rúghatnak hatot (bevallottan erre készültek). És ez a hit szépen működött is, hozta az eredményeket, egészen addig, amíg be nem kapták a szívdöféssel felérő egyetlen vendég gólt. Aki látta, tudja, érezhette, hogy ott és akkor a padlóra került a Barcelona. Mentek tovább, nyomták, de nem volt az igazi. Túlcselezték magukat, néhány veszélyes kontrát is vagy a kapus, vagy a kapufa állított meg, esetleg a PSG csatára vétette el az utolsó mozdulatot.

Az a bizonyos hit, a szinte lehetetlenbe vetett bizalom a rendes játékidő előtti percekben, egy minden mindegy szabadrúgás után éledt újra, amiből szép gól született. Ekkor újra az a hit töltötte be a 100 ezres stadion publikumának túlnyomó részét a hazai focistákkal együtt, hogy talán, talán meg lehet menteni még ezt a meccset.

Ami következett, történelem: a meccs utolsó 7 percében 3 gólt rúgtak és valóban történelmet írtak a katalán focisták, de nem a kezükkel, nem is a lábukkal, hanem a szívükkel.

Minden tisztelet a PSG játékosainak, akik talán taktikai okokból nem mutatták ugyanazon vérmes arcukat, amivel Párizsban nem kicsit, hanem nagyon megverték a Barcelona csapatát. Most nem ők jutottak tovább, pedig az odavágó teljesítménye alapján megérdemelték volna.

A katalánok ezzel nem nyerték meg a Bajnokok Ligáját, messze még a döntő, ha egyáltalán elérnek odáig. Engem mindenképp meggyőztek, egy kicsit meg is aláztak - a legjobb, leghasznosabb értelemben - a soha ne mondd, hogy soha vezérelv praktikus bizonyításával.

Azt remélem, miután rengeteg médium, nyilván rengeteg ember világszerte erről a sporteredményről beszél, hogy a játékosok és szurkolóik "csodatette" hitet adhat akár emberek millióinak is, hogy a padlóról is fel lehet állni, hogy nincs vége, amíg le nem fújják a meccset, hogy érdemes akkor is küzdeni, amikor egyesek már lemondtak róla, hogy sikerülhet.

Álljon itt zárszóként Gerard Piqué meccs utáni nyilatkozata:

Anyone who stopped believing should go back and try again. Ami nagyjából úgy fordítható magyarra: Ha valaki már nem hisz egy dologban, álljon neki ismét, próbálja meg újra.

Gégény István

(Kép forrása: az FC Barcelona hivatalos honlapja)

* * *