Még a tejpor is nagy kincs most Szíriában
SZEMlélek 2017. március 19.

Még a tejpor is nagy kincs most Szíriában

A háború véget ért Aleppóban, de az életkörülmények még mindig nyomorúságosak. A Segítség a Szükséget Szenvedő Egyháznak spanyol szervezete ezért sürgős felhívást intézett az Egy csepp tej kampányt folytatására.

Minden hónapban több mint 2800 gyermek jut tejkészítményhez Aleppóban, ami sokaknak a túlélést jelenti.

tejpor.jpg

2015-ben indult a kezdeményezés több keresztény egyház részvételével és azzal a céllal, hogy minden 10 év alatti gyermeknek tejet biztosítsanak minden hónapban.

A jótékonysági akció minden hónapban 2600 rászoruló kisgyermeknek tejport juttat, további 250 gyermeket pedig különleges, csecsemőknek készült tejkészítménnyel látnak el, beleértve azokat a kisbabákat is, akiket édesanyjuk nem tud ellátni, mondta a projekt vezetője. 

A programban támogatott két kislány édesanyja elmondta, hogy mennyire fontos számukra ez a segítség. A kisebbik, 6 éves lányát sérülés érte, ezért a lábadozás alatt különösen fontos, hogy megfelelő táplálékhoz jussanak, ők minden hónapban egy kilónyi tejport kapnak. 

(CNA)