Székely János püspök is a menekültek megsegítésére hív
SZEMlélek 2017. március 21.

Székely János püspök is a menekültek megsegítésére hív

A váci főpásztor után az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke ugyancsak megszólalt a sokak által vitatott témában.

szekelyjanos_1.jpg

– Bárcsak a misebor beszélne belőle – így reagált egy kormánypárti lap újságírója Beer Miklós felhívására, aki elsőként a SZEMléleken keresztül, videóüzenetben hívott a már befogadott menekültek felkarolására. Ugyanez remélhetőleg nem fog megismétlődni, mármint a részeges célzás, ugyanis a szerkesztőség vezetője felhívásunkra bocsánatot kért Miklós püspöktől.

Ezúttal egy másik püspök, Székely János vitte tovább a befogadásra buzdító zászlót, ráadásul némileg tovább is ment, mint a Váci Egyházmegyét vezető társa.

– Mi, katolikus egyházban levő emberek, Krisztust kereső emberek, úgy érezzük, hogy legalább az a kicsi, amit megtehetünk, hogy az a néhány száz ember, aki itt van a határainkon belül, sokan hál’ Istennek, kaptak már menedékstátuszt, de van, aki még ennek a folyamatnak a közepén van, legalább őnekik próbáljunk segítséget nyújtani és hál’ Istennek én is így látom, hogy egyre többen, akár befogadó nyilatkozattal, munkahellyel, szállásadással kolostorok és más intézmények segítenek – nyilatkozta a segédpüspök a HírTV munkatársának.