Te is ateista katolikus vagy?
SZEMlélek 2017. március 24.

Te is ateista katolikus vagy?

Itt egy ellenőrző lista, ami segíthet felismerni, ha rossz irányba haladsz. Amennyiben így lenne, nem késő visszafordulni.

ateista.jpg

1. Nyitva van-e a füled?

– Ha becsukjuk a fülünket, végül oda jutunk, hogy süketek leszünk Isten szavára – állapította meg a Vatikáni Rádió tudósítása szerint Ferenc pápa március 23-án a Szent Márta Házban tattott szentmiséjén. – Ha most mindannyian megállunk egy kicsit és belenézünk a szívünkbe, látjuk, hogy hányszor, de hányszor csuktuk be fülünket és hányszor váltunk süketté. És amikor egy nép, egy közösség, mondjuk akár katolikus közösség, plébánia, egyházmegye becsukja a fülét és süketté válik Isten szavára, akkor elkezd más hangokat keresni, más urakat és oda jut, hogy a bálványokat követi, amiket a világ, a világias szemlélet, a társadalom kínál. Eltávolodik az élő Istentől – folytatta.

2. Nem keményedett-e meg a szíved?

Ha nem hallgatunk az Úrra, egyre keményebb és zártabb lesz a szívünk. Képtelen lesz a befogadásra. Nem csupán bezárkózás ez, hanem a szív keménysége. A megkeményedett, önmagába zárkózott szív miatt hűtlenné válunk. Elveszítjük a hűség lényegét. Aki hűtlen, az pogány katolikussá, „ateista katolikussá” válik, mert nincs szeretetkapcsolata az élő Istennel.

3. Nem vádolod-e Isten emberét ördögi tettekkel?

– Mi tölti ki ezt a hűtlenséget? – tette föl a kérdést a pápa. Egy zűrzavaros világ, ahol összekeveredik Isten az ördöggel. Megjegyezte: Jézusnak, aki csodákat tesz, sokat tesz az üdvösségért és ezért az emberek boldogok, egyesek azt mondják: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.”

4. Ismered-e még a csodálkozás örömét?

Istenkáromlás lesz Ferenc pápa szerint ennek a folyamatnak az utolsó szava, ami azzal kezdődik, hogy nem hallgatjuk meg az Urat és megkeményítjük a szívünket. Ez pedig zűrzavarhoz vezet, elfeledteti velünk a hűséget, végül káromoljuk Istent. Jaj annak a népnek, amelyik elfelejti, milyen csodálkozást érzett a Jézussal való találkozáskor. Ma mindannyian föltehetjük magunknak a kérdést: Megállok-e, hogy meghallgassam Isten szavát, kézbe veszem-e a Bibliát, hogy szóljon hozzám? Megkeményedett-e a szívem? Eltávolodtam-e Istentől?

Nos?