Senkinek nem kell tovább várnia: közeledik Narnia!
SZEMlélek 2017. április 29.

Senkinek nem kell tovább várnia: közeledik Narnia!

Hét év után végre ismét elérhető közelségbe került a Narnia Krónikái újabb epizódja! A szebb napokat látott sorozat következő része rendezőt és forgatókönyvírót is kapott, és már csak egy lépés választja el attól, hogy premierdátumhoz jusson, s megkezdődjenek a forgatás előkészületei.

narnia1.jpg

A Biblia után a legolvasottabb keresztény könyveknek számítanak Carl Staples Lewis Narnia-történetei. A hétkötetes mesefolyam az 1950-es évek egyik kimagasló könyvsikere volt, 85 millió példányt kapkodtak el belőle, és 30 nyelvre fordították le. A könyvek a család, az áldozathozatal és a megbocsátás témaköreit járják körül, s ugyanígy közvetítik a hétköznapok erényeit, mint a hitből fakadó hűséget, szelídséget, alázatot.

A Narnia-történetek potenciáljára sokan felfigyeltek, nem csoda, hogy az elmúlt évtizedekben több filmes adaptáció is készült belőlük. A legismertebb talán a 2005-ben indult sorozat, amit a Walt Disney Pictures égisze alatt készítettek (legalábbis az első két részt). Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény még amerikai mércével mérve is hatalmas sikernek bizonyult, 290 millió dollárt hozott a pénztáraknál, így a folytatásra (Caspian herceg) korábban ritkán látott pénzmennyiséget áldozott az Egérbirodalom. Hamar kiderült, nem kellett volna. A sötét lovag, Indiana Jones és a Vasember mellett nem sok esélye volt labdába rúgni Caspian hercegnek 2008-ban. A bukás szinte borítékolható volt, a Disney ki is hátrált a produkció mögül, amire a 20th Century Fox csapott le. A 2010-es Hajnalvándor útja - amit már új stábbal készített el a stúdió – ugyan hozta a Caspian nézőszámát és bevételét, de a kritikák nagyon lehúzták és egyértelművé vált, a rajongókon kívül nem sikerült újabb nézőket bevonzani rá. A Narnia Krónikái, amit azzal a szándékkal vittek a mozik gyöngyvásznaira, hogy méltó vetélytársa legyen A Gyűrűk Urának és a Harry Potter-filmeknek, inkább az Eragon és egyéb bukott fantasy-k szintjén kezdett mozogni.

narnia3.jpg

A következő öt évben ennek megfelelően szinte teljes csend honolt az esetleges folytatás kérdése körül. Míg 2015-ben David Magee, a Pi életének filmes írója meg nem szellőztette Twitteren, hogy ő írja az (időrendben) hatodik történet, Az ezüst trón forgatókönyvét. Nem sokkal később, 2016 elején Mark Gordon, a filmek producere azt nyilatkozta, hogy hamarosan elkezdik a munkát az új mozifilmen, és már nagyon izgatottak. Gordon azt is elmondta, hogy nem fog visszatérni egy színész sem, sőt, még a karakterek is mások lesznek: „Várhatóan egy teljesen új sorozat indul. Teljesen eredeti. Eredeti karakterek, más rendezők, egy teljesen új csapat fogja készíteni.”- Gordon annyit még elmondott a rajongók megnyugtatása végett, hogy a „teljesen új karakterek” a Narnia-univerzumból származnak majd, tehát senkit sem fognak kitalálni a történet kedvéért.

Az egyik fő kérdés azonban nem oldódott meg. Ki fog dollármilliókat adni a készülő filmre? Melyik stúdió karolja fel Narnia világát? Több évnyi kilincselés után végül a Sony égisze alá tartozó TriStar Pictures vette gondozásába a projektet, akik a teljes reboot mellett döntöttek. A reboot azt jelenti, hogy komoly változtatásokat hajtanak végre a régebbi produkció(k)hoz képest, mind a karakterek, mind a cselekmény terén. Az írók és rendezők akár más irányba is terelhetik a sztorit, a szereplők új háttértörténetet kaphatnak. Úgy variálnak, ahogy a stúdió és az alkotók művészi szabadsága igényli. A reboot tehát teljes újrakezdést jelent. Napjaink legismertebb reboot-ja Christopher Nolan Batman-trilógiája, aminek nem sok köze volt a korábbi Tim Burton-féle filmekhez. A Sylvester Stallone főszereplésével készített Dredd bíró és a Karl Urban nevével fémjelzett Dredd között sem sok hasonlóságot találni. A reboot elnevezés egyúttal azt is jelenti, hogy tiszta lappal folytathassanak egy bizonyos sorozatot. A Star Trek esetében ezt jól oldották meg, hiszen az időutazásos sztori segítségével elérték, hogy ne kelljen ragaszkodniuk a korábbi filmek cselekményéhez.

narnia2.jpg

Hogy ez az „újrakezdés” Narnia esetében mit jelent majd, azt jelenleg nem tudjuk, de azt már igen, hogy mindezt ki vezényli le a direktori székből. Narnia legújabb krónikája megtalálta rendezőjét, Joe Johnston személyében. Johnston régi vágású filmesnek számít az álomgyárban, aki Steven Spielbergtől és George Lucastól tanulta a szakmát. Olyan filmeket rendezett, mint a Jumanji, vagy az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló. Ezek alapján egy klasszikus fantasy-kalandfilmnek nézhetünk elébe. Mark Gordon producer a Varietynek nyilatkozott Johnstonról: „Joe egy csodálatos mesélő, aki éppúgy otthon van a nagyköltségvetésű sorozatok világában, mint a karakterek hiteles ábrázolásában. Mivel C.S. Lewis története ikonikus és epikus egyszerre, mindemellett bensőséges, személyes és érzelmes egyaránt, ő a tökéletes választás, hogy Az ezüst trónt a vászonra varázsolja.”

A történetben nem szerepelnek a korábbi filmekből ismert Pevensie-testvérek, viszont A Hajnalvándor útjában már látható Eustace Stubb ott lesz. Az ezüst trón története szerint Eustace Scrubb narniai kalandjai után visszatér iskolájába, ahol belebotlik egy osztálytársába, Jill Pole-ba, aki az iskola gonoszkodói elől bujdosik. Hogy felvidítsa a lányt, Eustace Narniáról beszél neki, és Aslan történetéről. Megpróbálnak az iskolát körülvevő kőfalba ágyazott ajtón át elmenekülni az őket kereső nagyobb gyerekek elől, ám az átjáró éppen Narnia világába nyílik.

gobela.jpgAz ezüst trón premierdátuma egyelőre nem ismert, de az biztos, hogy már nem kell sokat várni rá. Narnia rajongói készülhetnek egy újabb egész estés produkcióra, ami – bízzunk benne – hű marad az eredeti regények szellemiségéhez.

Gőbel Ágoston