Ez a boldogság receptje
SZEMlélek 2017. május 05.

Ez a boldogság receptje

Böjte Csaba testvér Európa jövőjéről, talpra állásról, kiútkeresésről, a párkapcsolatok válságáról és az új esélyekről fogalmazta meg gondolatait.

bcsaba.jpg

A ferences szerzetes a megállítandó külföldi városban nyilatkozott a válasz.hu munkatársának. A teljes beszélgetés ide kattintva olvasható, az alábbiakban Csaba testvér szavaiból idézünk.

Ahogy az utcagyerekeknek szoktam említeni, bármi, ami velünk történik, lehet dobbantó, de botlasztó is. Te döntesz. (...) Én abban reménykedem, Európa hasznára válhat a sok nehézség. Le kell ülni, újra kell gondolni, hogyan tovább. A menekülők hazája élhetetlenné vált, itt pedig rend és normalitás van, aminek az alapja a kereszténység. Hiszem, hogy a keresztény elvek, a szeretet alapján a világ újjá fog születni. Hogy aztán a változás békés átalakulással vagy véres harcok révén zajlik majd, nem tudom.

Ha valaki nem tudja pontosan mit tegyen, azt javaslom, kezdjen el szeretni.

Hinnünk kell, hogy megvan a helyünk a Földön. Ha a vállam a helyén van, hihetetlen dolgokra vagyok képes, zsákokat cipelek, vagy akár bármely finommozgást elvégezhetek. Ha viszont kiugrik a helyéről, a legkisebb mozdulat is fájdalommal jár. Isten úgy alkotott meg minket, hogy ami a helyén van, jól működik. Sokszor kérdezik, hogy tudok ennyi feladatot elvégezni? Hát hogyne tudnék, azt csinálom, amit szeretek.

Az biztos, az ember a végtelenre vágyik: végtelen szeretetre, jóra, soha véget nem érő boldogságra. Hiszem, hogy egyedül Isten képes ezt a szomjunkat enyhíteni. Ahogy Szent Ágoston mondja: „Nyugtalan az én lelkem, míg meg nem nyugszik benned.” Ha viszont a boldogságot nem a végtelen Istentől, hanem olyan múlandótól, porszemtől várom, mint például a férjem, feleségem, gyermekem, akkor bizony csalódni fogok. Talán ezért is van annyi válás, mert a házastársamtól olyat várok, amit ő nem tud nekem megadni.

Volt egy kicsiny fiúcska, hatesztendősen került hozzánk, tizenhárom évesen megkergült, mindent megtett, hogy kicsapjuk. Mikor elvégezte a nyolcadik osztályt, bejelentette, van neki egy hajléktalan apukája, inkább elmegy ahhoz. Két-három évig nem láttuk, majd újra előkerült, szakadtan, piszkosan. Megbeszéltünk mindent a gyóntatófülkében, összeszedte magát és a középiskolát színjelessel elvégezte, kitűnőre érettségizett. Pár évig dolgozott itt-ott, majd visszatért és az egyik legjobb nevelőnk vált belőle. Mit akarok ezzel mondani? Az embert különféle hatások érik, elesik, talpra áll. Változik. De mindig tudni kell megbocsátani és újabb esélyt adni.

(Forrás: válasz.hu)