Ezen a fotón 160 év szeretet látható
SZEMlélek 2017. május 26.

Ezen a fotón 160 év szeretet látható

Ez a két férfi a Szent István Könyvhéten köszönt egymásra. Nem egyszerűen legendák ők, hanem köztünk élő szentek.

160.jpg

Sillye Jenő dalszerző e sorok írásakor 9 nappal múlt 70 éves, Kerényi Lajos piarista szerzetes 6 nap múlva tölti be a 9. ikszet. Számos közös szál fűzi össze élettörténetüket, bár külön-külön is könyvet lehet írni róluk (ami meg is történt). Ők is annak a "Dunakanyar Egyházközség" nevű lelki erőműnek az apostolai, amely az "átkosban" átmentette, sőt, virágzóvá tette az ifjúság körében a katolikus hitet.

És még a cím is sántít, ugyanis "kétszer végtelen" szeretet jelenik meg a fotón. Abban az értelemben mindkettőjüket köztünk élő szentnek nevezhetjük, miszerint szent az, akit Isten eszközeként küld a világba, aki átadta Istennek az életét.

Tegyük el ezt a képet, mentsük le, ha máshová nem, hát a szívünk mélyére, és vegyük elő gyakran!

(Kép forrása: a Szent István Társulat Facebook oldala)