A szeretet kemény oldala
SZEMlélek 2017. május 29.

A szeretet kemény oldala

Nem is tudom, hogy kezdjek neki. Kicsit gáz volt a múlt péntek este… de mindegy, gyorsan elmondom; tudom, hogy te úgyis elfogadod, amit tettem.

stop.jpg

Valószínűleg sokunkkal előfordult már, hogy egy barátunk, ismerősünk elmesélte, hogyan hibázott valamiben. Nem kicsit; nagyot. Ezek a hibák sorozatosan ismétlődtek egymás után, mi láttuk rajta, hogy egyre mélyebbre megy a süllyesztőben (keresztényien fogalmazva: a bűn tengerében), és mégsem tettünk semmit. Csak hallgattunk.

Fel kellett ismernem, sokszor én is ezt teszem. Vagyis épp ez az; nem teszek semmit. Bólogatok, miközben egy barátnőm arról mesél, hogyan jött részegen egyedül haza az éjszaka közepén, kockáztatva ezzel a saját testi és lelki épségét. Vagy amikor elmondja, egy buli után milyen intim kapcsolatba került egy olyan fiúval, akit nem is ismer. Magamban elképedek, de kívülre ezt nem mutatom; csak ülök, figyelek rá; talán néha megemlítem neki, hogy ez így nem a legjobb, de nem fejtem ki, hogy miért, vagy, hogy mit lehetne tenni e helyett. – Biztos jó így neki – hitegetem magam, próbálva lerázni a felelősséget. Mert igen, felelősek vagyunk egymásért. Egymás boldogulásáért. Keresztényként pedig még inkább azért, hogy megmutassuk az igazi boldogsághoz vezető utat.

Felmerül a kérdés, hogy ha én ismerem a helyes utat, miért nem ismertetem azt meg másokkal? Miért nem szólalok fel? Miért nem figyelmeztetem a testvérem, hogy „hahó, már huszonnegyedjére elkövetetted ugyanazt a hibát, és látod, mi lett az eredménye”? Nem akarom talán, hogy régimódinak nézzen, amiért kifogásolom az ehhez hasonló tetteket? Vagy nem merek konfrontálódni? Nem akarok neki jót?

Persze, azzal nyugtatom magam, hogy milyen jó fej vagyok, hogy meghallgatom és még csak belé sem kötök, hanem elfogadom úgy, ahogy van. Csakhogy nem ez a helyes hozzáállás. Szeretem a másikat, igaz? Nos, a szeretetnek néha keménynek kell lennie.

Ha nem figyelmeztetem barátaimat, hogy rosszban sántikálnak; nem vagyok igaz barát. Ha nem szólok felebarátomnak, hogy „testvérem, ezt elbaltáztad”, valójában nem szeretem őket.

Mit tesz Jézus, ha látja, hogy valaki bűnben jár? Biztosan nem veregeti vállon azt mondva, hogy „jól van, gyermekem, nincs semmi baj, jól csináltad”. Ehelyett azt mondja: „hibáztál, de én megbocsátok neked”. Krisztus, mikor észrevette, hogy a templomot kvázi piacnak használják a kereskedők, kiűzte őket onnan, felborította a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit (Mt. 21, 12-13). Elsőre nem tűnik keresztényi hozzáállásnak, ugye? Pedig Jézus helyesen cselekedett.

Ha tudjuk, látjuk, hogy felebarátunk letért a helyes útról, szólnunk kell neki. Hiszen azt is feladatul kaptuk, hogy figyelmeztessük embertársainkat. Hogy ne csak hallgassunk és magunkban szörnyülködjünk, hanem mondjuk nekik, hogy „Figyelj, szerintem nem helyes, amit teszel. Hogy érzed magad ezek után? Valóban boldoggá tesz ez téged?”. Könnyen lehet, hogy azt fogja mondani, „naná, hogy boldog vagyok”, és akkor talán feleslegesnek fogjuk érezni intő szavainkat. Később viszont eszébe fognak jutni azok, lehet épp akkor, mikor a rosszra készül.

Mikor egy kisgyerek oda akar szaladni a kályhához, hogy megérintse azt, édesanyja rászól: „Ne tedd! Megégeted magad!”. Az édesanya tudja, hogy nem sok jó fog abból származni, ha gyermeke hozzáér a forró kályhához. Próbálja megóvni őt a rossztól, a fájdalomtól. Nyilván nem tudunk minden fájdalmat elkerülni (és nem is szükséges, hiszen ezekből is tanulunk), de szólnunk kell, ha azt látjuk, el van veszve embertársunk. Hibát hiba után követ el, keresi a boldogságot, de nem találja. Isten nem véletlenül rendelt minket ezen emberek mellé. Feladatunk van, és nagy a felelősségünk.

Nem akarom, hogy bárki azt gondolja, mi, keresztények a tökéletesség megtestesítői vagyunk. Azonban, ha igyekszünk minden erőnkkel hűek maradni Jézus tanításához, iránytűk lehetünk a társadalom többi tagja számára.

Böjte Csaba testvértől származik az alábbi gondolat: „Testvéred arra vár, hogy szereteteddel segíts megtalálni az értelmes életet, hogy jóságod fényében a benne szunnyadó értékek szárba szökkenjenek!” Igyekezzünk hát feladatunkat vállalva megtisztelni barátainkat a szeretet kemény oldalával is!

Fekete Ágnes