Az első kopt keresztény a világ legnagyobb muszlim intézményének falai közt
SZEMlélek 2017. június 09.

Az első kopt keresztény a világ legnagyobb muszlim intézményének falai közt

Az arab világ legnagyobb muszlim intézménye, a kairói Al-Azhar Egyetem történetében először nem-muszlim hallgatót fogad. 

A kopt keresztény fiatal felvételével megkezdődő párbeszéd különösen fontos lehet, nem csak az egyetemnek, hanem Egyiptomnak is, ahol az utóbbi időben a támadások legfőbb célpontjai az kisebbségben élő koptok közössége.

kepkivagas_14.PNG

Az utolsó éves tanulmányát folytató fogorvos-jelölt, Abanoub Guirguis Naeem hivatalosan is a világ első számú szunnita egyetemének hallgatója lett. A fiatal kopt fiú felvétele az egyiptomi egyház szóvivője szerint egy nagyon pozitív lépés, de figyelemmel kell követnünk a következő hónapok történéseit.

Ferenc pápa áprilisi látogatása után az egyetem a párbeszédre nyitott arcát is szeretné megmutatni, olvasható az asianews.it oldalán. 

Az Al-Azhar Egyetem nem csak mérnököket, tudósokat, fizikusokat adott már a világnak, hanem jugtudósok és számos, a világ mecsetjeit vezető imám került ki az intézményből, amely eddig - hivatalosan - csak muszlim hallgatókat fogadott.