Látogatás a néma barátoknál
SZEMlélek 2017. július 05.

Látogatás a néma barátoknál

Közel 20 éves útra emlékszik vissza Medgyessy László teológus, aki a karthauziaknál tett látogatást.

karthatuzi-szerzetesek-csendben-haladnak-a-lelki-beke-fele.jpg

A városon kívül élő remeték szemlélődésben, csendben töltik napjaikat. Szigorú napirendet követnek, éjjel is kötelező imaórán vesznek részt, napközben a cellájukban többször is imádkoznak egyedül. Emellett közösen művelik a kertet és a földet, vagy a műhelyben dolgoznak. 

Egy ízben beülhettem a szerzetesek közé éjjel zsolozsmázni. A falnál lévő padokban, a stallumokban ültünk s hárman olvastunk egy óriási pszaltériumot, latin nyelvű zsolozsmás könyvet. A zsoltározás előtt, ahogy bejöttek a testvérek a templomba, egymás kezébe adták a harangkötelet, úgy szólt a kis harang, jelezve a világnak, hogy most kezdődik érte az imádság. Mély élmény volt ez, hogy ők naponta, rendszeresen így adnak jelt imájukról, életükről a környéknek. Mindenki tudhatta, hogy érte avagy helyette is imádkoznak a karthauzi szerzetesek.

A szerzetesek saját kis házaikban élnek, ahol külön famegmunkálóműhely is helyt kap. Áram van a lakóépületekben, de meleg víz csak a kolostor fürdőházában van, ahol mosakodhatnak, valamint egy hajnyíróműhely is található itt. Egyedül étkeznek, ritkán találkoznak egymással, de korántsem némaságban élik életüket: kirándulónapokon, ünnepekkor, közösségi találkozók alkalmával és lelki beszélgetések során van lehetőségük az eszmecserére.

A karthauziaknál tett látogatás részletes beszámolója a metropolita.hu oldalon olvasható.