Lesújtott a gluténérzékeny papokra és hívekre a Vatikán? Nem.
SZEMlélek 2017. július 11.

Lesújtott a gluténérzékeny papokra és hívekre a Vatikán? Nem.

Ismét félreértelmezés kering a neten, mintha az egyház vezetése "döntést hozva", "pontot téve egy kérdés végére" mostantól nem engedné a gluténmentes ostyával való áldozást. Pedig dehogy.

ostya.jpg

Bár egyes híradások hangsúlyából erre lehetne következtetni, nem változtatott az eddigi gyakorlaton az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció prefektusa, Robert Sarah által a katolikus püspököknek címzett körlevél. Épp az a dokumentum üzenete, hogy nem változott a szabályozás, vagyis nem lehet eltérni a meghatározott alapanyagoktól.

Továbbra is lehet az egyházi szóhasználatban gluténmentesnek nevezett, valójában csökkentett gluténtartalmú ostyával áldozniuk azoknak a papoknak, híveknek, akik orvosilag igazoltan gluténérzékenyek. A téma kapcsán a Magyar Kurír oldalán olvasható egy tisztázó interjú a téma szakértőjével, Füzes Ádám katolikus lelkipásztorral.

Ez a "kedvezmény" nem holmi gasztronómiai szőrszálhasogatás, hiszen vannak olyan papok, akiknek komoly fizikai szenvedést okoz, ha nem tartják be a gluténdiétát. Naponta bemutatva a szentmisét abszolút nem mindegy, miből készül a magukhoz vett ostya. A friss körlevél szellemében továbbra is áldozhatnak az ilyen betegségben szenvedők gluténszegény ostyával.

(Kép forrása: stalbertoftrapani.org)