Pappá szentelték Beckham egykori csapattársát
SZEMlélek 2017. július 11.

Pappá szentelték Beckham egykori csapattársát

A Manchester United focistája volt, később belépett a domonkos rendbe, két napja pedig pappá is szentelték az ír Philip Mulryne szerzetest.

mulryne.jpg

Az egykori profi futballista történetét már tavaly megírtuk, amikor diakónussá szentelték a 27-szeres észak-ír válogatott játékost. A néhai középpályás immár Philip atyaként, római katolikus papként és szerzetesként szolgálja Istent és az egyház közösségét. Annak a domonkos rendnek a tagja, amelynek hazai elöljárója különleges, Jézus humorát is szóba hozó interjút adott a SZEMléleknek.

mulryne2.jpg

– A papságra való meghívás valódi misztérium, amit nem igazán lehet szavakba önteni. Hiszem, hogy a futball világában szerzett számos tapasztalat segítséget nyújthat papi szolgálatom során – vallott hivatásáról az élsportolók fizetését szegénységi fogadalomra cserélő férfi.

A július 9-én tartott papszentelésre a BBC tudósítása szerint Rómából utazott Dublinba Joseph Augustine Di Noia érsek - az Örök Városban is végzett tanulmányokat Philip Mulryne, a Pontifical Irish College mellett a neves Szent Gergely Egyetem hallgatója is volt.

(Forrás: BBC, fotó: belfasttelegraph.co.uk, irishmirror.ie)