Kiderült a kacagó papok titka
Gégény István 2017. július 13.

Kiderült a kacagó papok titka

Derűs fotó kering az interneten két rendkívül jókedvű papról – mi is keringetjük. Utánajártunk, mi váltotta ki a fotós által elkapott kicsattanó reakciójukat.

Ezen a héten zajlik az Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat, ahol az alábbi fotó is készült, tucatnyi további fényképpel együtt. A képen Kerényi Lajos atya, a program lelki összefogója és Varga Béla atya szerepel. Utóbbi papnál érdeklődtem, mi húzódott meg a kacagás hátterében.

papvicc.jpg

– Te is jól tudod, mi az én feladatom ezen a találkozón. Rendszeresen feltűnök a tömegben, hogy az aznapi miséhez keressek felolvasókat (olvasmány, szentlecke, hívek könyörgése), a nagy olvasmányos könyvvel a kezemben. A résztvevők már hozzászoktak, hogy ott szaladgálok közöttük, megszólítva közülük véletlenszerűen néhány embert. Lajos atya pedig a fotó elkészülte előtti beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy merjünk elköteleződni, ne csak úgy szaladgáljunk össze és vissza az életben. Amikor befejezte az előadását, ahogy jött le a színpadról, épp ott álltam a lépcső aljában, így kaptam az alkalmon és rákérdeztem, vajon rám is vonatkozik-e, hogy ne szaladgáljak állandóan. Az ezt a kérdést követő pillanatot kapta el ügyesen a fotós – lebbentette fel a fátylat közös nevetésük okáról Béla atya.

És valóban: a fotó alján ott látható a vaskos zöld kötet, sárga jelölőszalaggal...

További fotókért ide érdemes kattintani.

Gégény István