George Clooney százmilliókkal támogatja menekültek ezreit
SZEMlélek 2017. augusztus 02.

George Clooney százmilliókkal támogatja menekültek ezreit

A világhírű színész és felesége szíriai üldözött gyerekek tanulási feltételeinek megteremtésével segíti a talpra állást Libanonban, a helyi fiatalokra is odafigyelnek.

clooney0.jpg

– Fiatal szíriai menekültek ezreit vannak veszélyben. Az a veszély fenyegeti őket, hogy soha nem lesznek képesek a társadalom alkotó tagjaivá válni. Az iskolai oktatás segíthet ennek az akadálynak a leküzdésében. Ezt szeretnénk elősegíteni mostani kezdeményezésünkkel. Nem akarjuk, hogy egy egész generációt elveszítsen a világ, csak azért, mert rosszkor születtek rossz helyre – fogalmaz George és Amal Clooney a Clooney Foundation for Justice nveű alapítvány által kiadott közleményben.

A konkrét segítség pénzben kifejezve egy 2,25 millió dolláros keretet és további 1 millió dolláros technológiai adományt foglal magában, amelynek összege aktuális áron nagyjából 834 millió forintnak felel meg. A Clooney házaspár alapítványa a HP és a Google világcégekkel fogott össze, hogy mintegy 3 ezer Libanonban élő szíriai menekült gyermek tanulmányait támogassák, 7 iskola működtetésével és infrastrukturális fejlesztésével.

clooney2.jpg

A dokumentum rámutat: a szíriai menekültkrízis a legnagyobb humanitárius vészhelyzet a II. Világháború óta. Ráadásul Libanon lakosságára jut fejenként a legtöbb menekült nemzetközi összehasonlításban, miután 1 milliónál is több hazájából üldözött szíriai polgár keresett eddig náluk menedéket. Ez a teher a libanoni gyermekek jövőjét is nehezen elviselhetővé teszi, a kezdeményezés ezért utóbbiakat is felkarolja.

– Minden egyes gyermek, aki lehetőséget kap az oktatásban való részvételre, új képzési formákba való bekapcsolódásra, egy-egy jobbá vált életet jelenít meg. Ezért a Clooney Foundation for Justice adománya létfontosságú befektetést jelent Libanon elkövetkező generáció számára – e szavakkal fejezte ki háláját Marwan Hamada, az ország oktatási minisztere.

– Reméljük, hogy a tanulmányaikat hamarosan megkezdő menekült fiatalok e kezdeményezés révén részt tudnak majd venni egy békésebb, igazságosabb világ építésében – mutatott a kitűzött nemes cél irányába David Pressman, az adományozó alapítvány ügyvezető igazgatója.

clooney1.jpg

A Clooney Foundation for Justice szervezetet 2016 végén alapították azzal a szándékkal, hogy az igazságosság előmozdításán fáradozzon különféle közösségi színtereken, tárgyalótermektől az iskolai osztálytermekig.

(Képek forrása: cfj.org, usnews.com, Adam Patterson/Panos/DFID)