Jézus ma is politizál. Mindenki politizáljon!
SZEMlélek 2017. október 30.

Jézus ma is politizál. Mindenki politizáljon!

A kereszténydemokrácia vonzó lehetőség az evangéliumi elvek közéletbeli megvalósítására, csak nem úgy, ahogy ma megvalósítják.

0.jpg

Izgalmas témával folytatódott a SZEMlélek és a Háló közös vitaestjeinek sorozata: október 26-án Lukácsi Katalin volt a fő vitapartner, az érintett gondolatkör pedig Jézus és a politika kapcsolata volt.

6.jpg

7.jpg

Rögtön annak tisztázását hozta az interaktív beszélgetés, hogy mit is értünk politika alatt – a pártpolitika is ide tartozik, de létezik a politikának pártpolitikán kívüli része is. Utóbbi, tágabb értelmezésben a történész-katekéta szerint igenis elmondható, hogy Jézus saját korában politizált, hiszen aktívan hozzászólt, sőt, tetteivel is alakította a köz ügyeit. Ami ennél meglepőbbnek tűnhet, hogy Lukácsi Katalin szerint nem helyes a múlt idő alkalmazása. – Jézus ma is politizál, hiszen itt él közöttünk, s általunk formálni kívánja a közéletet. Ezért mindenki politizáljon – fogalmazott a fő vitapartner, kijelentését pedig részben meglepődve, jórészt azonban bólogatva fogadták a jelenlévők.

5.jpg

A résztvevők kérdéseinek többsége valójában hozzászólás, megerősítés volt, a széksorok között több aktív politikussal is találkozhattunk. Az egyik vezértéma a kereszténydemokrácia volt, annak kialakulásától napjainkig átfogó képet kaphattunk a keresztények politikában vállalt szerepéről.

1.jpg

3.jpg

Összefoglalóan az a vágy nyert megfogalmazást a vitaest folyamán, hogy nem helyes félni a közéleti szerepvállalástól, sőt, nagy szükség van keresztényekre a társadalmi ügyek nyílt képviselete során, ugyanakkor a keresztény jelző megkülönböztető alkalmazása több szempontból problémás, ezért jobb lenne elkerülni.

Mennyivel hitelesebb lenne, ha nem a keresztények mutogatnának magukra hitük képviselőiként, hanem mások ismernék fel és mondanák ki, hogy itt valami több van evilági érdekek és értékek képviseleténél!

2.jpg

A vitaestek sorozata újabb fontos, valószínűleg sokakat foglalkoztató témával folytatóik. November 9-én 18 órától Beer Miklós püspök lesz a fő vitapartner, aki nem csupán beszélni fog az általa bátran képviselt gondolatokról, hanem kérdezni is lehet tőle. Az est folyamán megismerhető és kapható lesz a főpásztor újonnan megjelenő interjúkötete is.

vitaest5.jpg

Ide kattintva lehet regisztrálni az 5. vitaestre.

(A fotókat Bozó Rebeka készítette.)