Így válik az indulatos ütés szerető öleléssé
SZEMlélek 2017. december 18.

Így válik az indulatos ütés szerető öleléssé

Egy újságírót néhány hónapja megvert egy gyorsétterem biztonsági őre. A KFC vállalta a jóvátételt, ami rászorulókat segítő szervezetek működését segíti.

kfc_1.jpg

– A tárgyalások során végül két egyesületet választottam, amelyekben közös, hogy mindkét szervezet nehéz sorsú gyermekeken próbál segíteni évek óta, és nehéz anyagi helyzetben vannak – tette közzé a hírt Szabó Zoltán a sérelemdíj sorsáról.

– Az egyik az Oltalom Karitatív Egyesület, ami szoros együttműködésben dolgozik egy metodista gyökerű, keresztény felekezettel, és már harminc éve segít az elesetteknek. Az egyesület óvodát működtet a hajléktalan gyermekek számára, adományokat gyűjt, ételt oszt, iskolákat és főiskolát tart fenn, anélkül, hogy hitéleti nevelést folytatna. A felajánlott pénzből az egyik, általuk működtetett általános iskola diákjai kapnak téli cipőket, hogy a hidegben is tudjanak iskolába járni.

A másik szervezet a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület, amely több mint két évtizede segít, többek között az otthonukból háborúk elől menekülő embereken. Az egyesület Budapesten, a fóti gyermekvárosban és a vámosszabadi befogadóközpontban is igyekszik segíteni. Lassan két éve tartanak egy konténerben foglalkozásokat a vámosszabadi menekülttáborban azoknak a menekült vagy oltalmazott gyerekeknek, akik a családjukkal együtt, maximum egy hónapot a táborban töltenek. A konténerben főként játékos, kreatív foglalkozásokat tartanak, amelyek leginkább az óvodában, vagy iskolában eltöltött időhöz igyekeznek hasonlítani, azért, hogy ezek a gyerekek is legalább kis időre visszakapják a gyerekkorukat, felhőtlenül játszhassanak és játszva tanulhassanak. A felajánlott pénzből újabb fél éven át tud működni ez a program – olvasható az Index vezető újságírójának közleményében.

kfc_segitseg.jpg

Szabó Zoltán hozzátetette: "remélem, hogy ezek az adományok nemcsak azt bizonyítják majd, hogy Magyarország még mindig egy olyan piacgazdaság, ahol egy vállalat saját érdekében és a fogyasztói iránti tiszteletből is vállalja a felelősséget, ha hibázik, de azt is megmutatják, hogy pár frusztrált ökölcsapást is át lehet változtatni végül valami jó, társadalmilag hasznos dologgá. Például meleg gyerekcipőkké, vagy egy konténerré, ahol az otthonukból elüldözött gyerekek is boldogok lehetnek pár órára. Boldog karácsonyt mindenkinek!"

(Képek forrása: 444 illusztráció, Szabó Zoltán Facebook oldala)