JÉZUS BOTRÁNYA: A JÁSZOLTÓL AZ EGYHÁZIG
SZEMlélek 2017. december 20.

JÉZUS BOTRÁNYA: A JÁSZOLTÓL AZ EGYHÁZIG

Közeledik karácsony ünnepe, amelyre lágy, melengető, cukorka-édes szeretethangulatként szoktunk gondolni. Pedig az eredeti történet, Isten emberszeretete megjelenésének (Tit 3,4) története tele van ridegséggel, elutasítással, szenvedéssel.

greccio.jpg

Assisi Szent Ferenc grecciói karácsonya olyan misztériumjáték, melyben ő az "Úr dicsőségét" szemléli "a megtestesülés alázatában". "Az Úr dicsősége" Szent Lukács írásaiban – miként a valóságban – mindig botrányosan jelenik meg, a pusztán emberi felfogás számára összeegyeztethetetlen végletekben, merthogy kivételtelenül mindig az alázatban jelenti magát: a kivetettség (Lk 2,7.9), a megszégyenítettség (14,23; 23,11.35-36) a kínszenvedés és az elítéltség (9,31; 24,26; ApCsel 7,54) alázatában. Ezen csak az Isten alázatával egy húron pendülő szív nem botránkozik, tagadva, támadva, hárítva, menekülve. Ellenkezőleg, hálát ad, lángol, leborul, sír, jajong, és örvend, ahogyan Ferenc is teszi ezen a grecciói éjszakán: "a fájó részvét és a túláradó öröm csatáztak szívében".

"Az Úr dicsősége" a koromsötét éjszakában tárul fel. Szent János Evangéliuma prológusának törvénye szerint: "ez a világosság a sötétségben fénylik" (Jn 1,5). Ez a ragyogás már a húsvéti éjszaka előhírnöke (a húsvéti örömének, az Exultet szavai írják le: "az éjszaka fénylik, mint a nappal"). S ebben a fényben már szemmel látható a jászol, s szívvel belátható annak üzenete, e belátásból pedig ünnep fakad: "ünnepelt az egyszerűség, vigadozott a szegénység, felmagasztaltatott az alázatosság".

Kikkel ünnepel Szent Ferenc? Az történik Greccióban és úgy, mint Betlehemben. Az "Úr dicsősége" a betlehemi pásztorok éjszakáját világította meg (Lk 2, 8-9). Tehetett volna másképp? Hiszen a fényes luxuspaloták, a magukat fényező lelkek gőgje, a reflektorok által elvakított hiú szemek nem érzékelhetik ezt a fényt, az "Úr dicsőségét". Az "Úr angyala", majd vele a mennyei dicsőítő seregek sokasága (Lk 2,9.13) elzengik az éjszakában az igazi "örömódát", az örömhírt. Kiknek? Az Izrael vallási közösségétől elidegenült, abból kivetett, tisztátalanoknak ítélt és, bizony, "angyaloknak" tényleg nem mondható pásztoroknak. Az angelos szó hírnököt jelet. És, láss csodát, ez az elvadult népség, a pásztornép, az alkalmatlanok hada, az egyház, "Isten népének" előképe önfeledt örvendező engedelmességében, hitében (Lk 2,16) maga is angyalsereggé, hírnökké válik, aki továbbadja az örömhírt, a világtörténelem egyetlen nagy szenzációját. Azt, hogy az etetővályúban fekvő kisgyermek az "Üdvözítő, a Krisztus, az Úr" (Lk 2,11); majd, ezen örvendezve fölverik a betlehemi éjszaka csöndjét. Ez az angyalsereggel egyesített férfikar teli torokból zengi a dicsőítést, a dicséretet: "és visszatértek a pásztorok dicsőítve és dicsérve Istent, mindazért, amit hallottak és láttak, ahogyan megmondatott nekik" (Lk 2,20).

Greccióban nem ugyanez történik? Az angyali kórus – a "kisebb testvérek" a "minoresekkel", a kicsinyekkel, a falucska szegény és egyszerű népével – zengi a dicsőítő, dicsérő éneket: "Az erdő kiáltásoktól visszhangzott, s a sziklák szent énekek hangját verték vissza. A testvérek az Úr offíciumát (karácsonyi vesperás) zengték, és az egész éjszaka örömujjongással telt el".

Assisi Szent Ferenc számára az etetőjászol, amint azt az angyal meghirdette: jel (Lk 2,12). És minél vaskosabb ez a jel, annál beszédesebb. A stilizált jászlak, a fényesre suvickolt pásztorjáték-kellékek nem sokat mondanak. Szent Jeromos (347-420) az egyik karácsonyi prédikációjában dalmát származásának megfelelő indulattal rosszallását fejezte ki, hogy Nagy Konstantin (306-337) édesanyja, Szent Ilona (+330) a betlehemi barlang sziklafalába vájt, majd agyagból ahhoz hozzátapasztott durva etetővályút ezüst és arany lemezekkel vonatta be. Nagyon is helyénvaló Szent Jeromos indulata. Mert mi is az üzenete az etetővályúnak, melyben "Krisztus, az élő Isten Fia, a világegyetem Ura, Isten" helyezteték? Az üzenet megértéséhez nem elhanyagolható, hogy ez a jászol, ez az etetővályú abban a városban található, mely – a híradás külön kiemeli – "Betlehemnek neveztetik" (2,4). A kortársak úgy tartották, hogy a Betlehem szó jelentése: kenyér-háza. A barmok etetővályújában ott van "a mennyből alászállott élő kenyér" (Jn 6,51), az istentelenül elvadultak számára az "angyalok kenyere", az "élet kenyere" (Jn 6,35.48), az átváltoztató kenyér, mely az istentelen barom-embert Isten Fiával egyesíti, Isten fiává teszi, a végtelen szeretet kenyere: "Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne" (Jn 6,56). A jászolban, a vályúban, Jézus ágyában "az élő, éltető Kenyér" fekszik. "Miféle vályú ez az ágy, / ugyan miféle vályú?" – hangzik Pilinszky János döbbent kérdése a Parafrázis című versében. S a válasz felfoghatatlan: "Eleven táplálék vagyok... / Eleven étketek vagyok / szünetlen és egészen; / emésszétek föl lényegem", mert "mindenki táplálékaként... / adom, mint élő eledelt, / a világnak magam. // mert minden élő egyedül / az elevenre éhes".

Celánói Tamás azt írja, hogy "Grecció mintegy új Betlehemmé alakult át", ahol a misztérium-játék három szinten játszódik. A földi szinten, az erdő mélyén ott a jászol; fölötte ott az oltár, s "a jászol fölött kezdetét veszi az ünnepi mise"; mely a mennyei liturgia földi mása. A figyelem most már nem a jászolra irányul, jobban mondva nem erre a jászolra. Jézus már a pap kezében van: "A pap kezében Krisztus, az élő Isten Fia – fogalmaz Szent Ferenc. Milyen ez a jászol, milyen ez a kéz, mely itt az egyház szimbóluma is? Semmivel sem elegánsabb, tisztább, mint az etetővályú, a jászol. De szent a jászol és szent a kéz. Nem az aranylemezektől, nem az aranygyűrűktől, hanem azért, mert Jézust tartja, mert Jézusé. S ahogyan Jézus az etetővályút elfogadja, úgy fogadja el mindenkori papját, mindenkori egyházát bűneivel, tisztátalanságaival együtt.

zatyko_portre.jpgErre kiált fel Ferenc: "LÁSSÁTOK, TESTVÉREK, ISTEN ALÁZATÁT!".

Egy húron pendülünk-e Isten alázatával?

Zatykó László

(Képek forrása: quovadisfrater.blogspot.hu, mno.hu)