Nekünk a Lambada, nekik a Despacito – véget ért egy korszak
Gégény István 2017. december 30.

Nekünk a Lambada, nekik a Despacito – véget ért egy korszak

December 29-én valószínűleg utoljára szerepelt színpadi felállásban a Rapülők együttes. Nem terveztem, hogy elmegyek a programra, ám végül így alakult, és nem is bántam meg.

rap1.jpg

Van némi magyarázkodhatnékom, hogy mit kerestem a fénykorában igen szókimondónak számító banda győri, utolsónak hirdetett koncertjén. Leginkább azért, mert nem a szívem csücske a trió, a szövegeik egy része egészen idegen tőlem. "Véletlenül" keveredtem az eseményre, miután egy Finnországban élő, a koncert kedvéért Győrbe utazó kedves barátom meghívott. Több okom volt menni, mint nem menni.

A helyszínen néhány ismerőssel beszélgetve kiderült, sokan járhatunk hasonló cipőben. Nem elsősorban az együttes miatt jöttünk, hanem mert egyrészt ezek a dalok beleszövődtek az életünkbe, az ifjúságunk egy meghatározó szelete összefügg a Rapülők nótáival, másrészt valahogy tényleg itt a vége. A csapatnak is, talán az ifjúságunknak is.

rap3.jpg

Visszatérő elem volt a színpadon az "azok a '90-es évek", a résztvevők körében pedig a "csudába, öregszünk" hangulat kanyargott. Ténylegesen korszakváltásnak hatott ez az este: a banda szövegeinek jó részét kívülről fújók vagy elhozták a saját gyerekeiket, vagy megoldották a felvigyázást erre az estére. A mai tinik aligha értik a szövegbeli utalások egy részét, pedig, ahogy Péter rámutatott, lassan újra érdemes lesz például oroszul tanulni.

rap4.jpg

A "nekünk a Lambada, nekik a Despacito" reláció (f)elismerése Berkes Gábor 55. születésnapját ünneplendő hangzott el, és ez így egyszerre volt valóban ünnepélyes és búcsúzósan szomorkás.

A csattanót az jelentette – számomra, de talán nem vagyok ezzel egyedül –, amikor a frontember rámutatott: valamiért a legismertebb, legtöbbek által kívülről fújt daluk az lett, aminek fő üzenete, hogy lesz még rosszabb. Erről pedig aligha ők tehetnek.

rap2.jpg

A szomorú tényt nyomatékosította, hogy a "hűvös, zord" Skandináviából hazalátogató barátom próbált ugyan bulizni a koncerten, de meglepetten tapasztalata, hogy mi, magyarországi magyarok nem kicsit, hanem nagyon visszafogottan (nem) tudunk bulizni. Ováció még csak-csak, de az önfeledtség, tánc fehér hollónak tűnt, legalábbis a küzdőtér azon részén, ahol mi próbáltunk mégiscsak a vigyázzban állásnál kicsit többet mozogni.

gi_intro.jpgA Rapülők elszálltak, itt hagyták azonban az érzést, hogy jó lenne valamit kezdeni magunkkal, nehogy évtizedek múlva is az legyen a közmegegyezésen alapuló "magyar igazság", hogy lesz még rosszabb.

Gégény István