Állványimádás, hajléktalan püspök, lombiktaps – ez volt 2017
Gégény István 2017. december 31.

Állványimádás, hajléktalan püspök, lombiktaps – ez volt 2017

20+17 cikket ajánlunk a SZEMlélek 2017-es terméséből. Nem a leg-eket válogattuk ki a közel 1000 írásból, hanem amit érdekesnek, továbbgondolásra érdemesnek találtunk.

szemlelek2017.jpg

Nem csupán azért tekintünk vissza hálával az elmúló esztendőre, mert idén jelentősen, a tavalyi decemberi 100 ezres létszámot megtriplázva 300 ezresre bővült a SZEMlélek olvasói, együtt-gondolkodó közössége, hanem azért is, mert érzékelhető hatást gyakoroltunk a hazai közbeszédre. A lombikvitaként ismert párbeszédes folyamatot tőlünk indult el, a papi cölibátus kötelező voltáról szintén erről a felületről kiindulva bontakozott ki érdemi vita, a katolikus papok létszámának drámai fogyására szintén mi mutattunk rá, a SZEMlélek több munkatársa által is kezdeményezett petíció híre pedig az ország határain túlra is eljutott. 2018-ban ugyancsak akad bizonnyal tennivalónk, gondolkodnivalónk, ehhez jó alapot adott az általunk és a Háló Egyesület által közösen szervezett Csillagvizsgáló vitaestek sorozata.

Az alábbiakban 20 interjút és 17 piblicisztikát szedtünk csokorba, felidézéseként és "felmelegítéseként" tucatnyi fontos témának, gondolatnak. Ezzel a válogatással kívánunk hálás óévet és boldogságot hozó új évet a SZEMlélek valamennyi olvasójának!

INTERJÚK

1. Sister Cristina: Hangszer vagyok Isten kezében

Cristina Scuccia apáca létére megnyerte a The Voice tehetségkutató 2014-es olaszországi énekversenyét. Számos kérdés merül fel különleges szerepvállalása kapcsán, amelyekre örömmel felelt a SZEMlélek megkeresésére.

2. Kokó: Szükség van rá, hogy időnként találkozzunk önmagunkkal

Kovács István olimpiai bajnok ökölvívónk is részt vesz a Mária Maratonon, amely Mariazell és Csíksomlyó között nyújt lehetőséget a résztvevőknek és az érdeklődőknek egy igazán különleges zarándoklatra.

3. Madarász Isti: A házasság halálugrás, de mi élvezzük

Ideje őszintén beszélni róla, hogy az örök elköteleződés nem olyan szirupos rózsaszín valami, amit sok romantikus film sugall. Épp egy filmrendező volt feleségével együtt a Házasság Hetének arca, jól ki is faggattuk, hogy érdemes-e, és ha igen, miért házasságot kötni.

madarasz_1.jpg

4. Bíró László: Önmaga ellen lázad Európa

A családok püspökével a házasság értelméről, az elváltak helyzetéről, az emberségét elvesztő emberiségről és a pápaellenesség jelenségéről beszélgettünk.

5. Varga László: A szegények egyházát szeretném püspökként is építeni

Ferenc pápa új főpásztort nevezett ki a Kaposvári Egyházmegye élére. A már és még nem állapotában beszélgettünk az egyházfővel szoros lelki egységben élő Laci atyával.

6. Bolba Márta: Hiszek a szerethető közéletben

Az evangélikus lelkész elveszítette a józsefvárosi időközi képviselő-választást, ám eközben sok ember szívét megnyerte az összefogás, a közösségépítés ügyének.

7. Pásztory Dóri: Nem szabad olimpiát rendezni bizalom és hit nélkül

Amíg sokan az anyagi hátrányok/előnyök oldaláról közelítik meg ezt a vitatémát, a kétszeres paralimpiai bajnok szerint sokkal fontosabb kérdés, hogy alkalmas lelkiállapotban van-e ilyesmihez a magyar nép. Szerinte erre egyértelmű a válasz.

8. Christopher West: A szexualitás olyan jel, ami az örökkévalóságra mutat

Interjút adott a SZEMléleknek a világhírű amerikai előadó, aki több ezer érdeklődő előtt beszélt Budapesten Isten és a szex kapcsolatáról.

west_1.jpg

9. Beer Miklós: Én is voltam hajléktalan

Születésnapi interjúban vall a SZEMléleknek gyermekkora megpróbáltatásairól és a jövő egyházára vonatkozó víziójáról korunk Miklós püspöke, a fáradhatatlan lelkületű katolikus főpásztor.

10. Tóth András és Anna: Csodálatos ajándék a papság és a család is

Hatalmas érdeklődés kísérte a 9 gyermekes katolikus papról szóló híradást, ezért megkértük András atyát, részletesebben is válaszoljon kérdéseinkre. Feleségével közösen terjedelmes interjút adtak a SZEMléleknek.

11. Puzsér Róbert: Ebből háború lesz

Amilyen hosszú, olyan mély interjút adott az ismert médiaszemélyiség a SZEMléleknek politikáról, verbális és fizikai háborúskodásról, saját hite alapjait is érintettük.

12. Gary Chapman: Ez a boldog házasság receptje

Magyarországon tart ezen a héten előadásokat a párkapcsolatok megmentőjeként ismert lelki író, aki kérésünkre tömören összefoglalta, miért érdemes belemenni és hogyan érdemes benne maradni a házasságban.

13. Horányi Bori: Remélem, engem is befogad majd valaki...

Kilenc gyereket nevel a házában, tucatnyi menekültnek is szállást adott hónapokon át a pannonhalmi édesanya.

14. Várszegi Asztrik: Mintha elfelejtettünk volna ünnepelni

A szerzetes püspök utazás közben fogalmazta meg gondolatait a pannonhalmi közösségről, a társadalom állapotáról, végül saját további tevékenységéről is nyilatkozott.

15. Böjte Csaba: Nem tapsolhat az egyház a lombikprogramnak

Az ismert szerzetes Szent Józsefet állítja a gyermektelenek számára példaképül, s a szerető családra vágyó állami gondozottak felé irányítaná a figyelmüket.

16. Lendvai Ildikó: Az egyházaknak fontos társadalmi szerepük van

A politikussal a jezsuiták által működtetett Párbeszéd Házában találkoztam, egy vallási fórumon. Meglepett a jelenléte, ezért megkérdeztem részvétele okáról.

17. Fabiny Tamás: A bűnös hallgatás és az állványimádás is megkísérti az egyházakat

Az evangélikus püspök a reformáció embere: aktívan formálja saját felekezetének megújulását, egyben fontosnak tartja az egyház társadalmi szerepvállalását.

fabiny1_1.jpg

18. Ember Illés: Azért izgalmas a Felház, mert Isten azzá tette

Miután eddig csak róluk írtak, elsőként a SZEMléleknek nyilatkozott írott nagyinterjú formájában a különleges vallási kezdeményezés szervezőtriójának tagja, a kezdetektől a jövőbeli tervekig. És ez az első interjú a SZEMléleken, ami közös imával kezdődött...

19. Margaret Island: Hiszünk a feltétel nélküli segítségnyújtás jövőépítő erejében

Szó szerint telemosolyogták a SZEMléleknek adott interjút a népszerű együttes tagjai, így szmájlikban gazdag beszélgetés kerekedett életérzésről, segítőkészségről, tervekről és az igazság hirdetéséről.

20. Al Ghaoui Hesna: Párbeszéddel megszelídíthetjük a félelmeinket

Míg a szír származású Prima Primissima-díjas újságírót szinte csak a menekültügy kapcsán faggatják mostanában, új könyve megjelenésekor átfogóbb, mélyebb problémákról nyilatkozott a SZEMléleknek.

PUBLICISZTIKÁK

1. A misszionárius, aki mit se sejt

Geszti Péter úgy lett egy katolikus rádió kampányarca, hogy nem is tudott róla. A történet mellékszálai sem kevésbé érdekesek...

2. A műanyag evangélium prófétái

Igaz mese azokról, akik koronát ígérnek kereszt nélkül, üdvösséget pokolra szállás nélkül, mindezért csupán egy szerény összeget kérnek cserébe.

3. 5 meglepő tény a világ legnépszerűbb daláról

Szó szerint a fél glóbusz ismeri, de a Despacito klipjének nem is olyan rejtett utalásait valószínűleg kevesen fedezték fel. Most lerántjuk a leplet!

desp3_1.jpg

4. Szeressük ki egymásból a jó embert!

Habony Árpádot kövessük, vagy Ferenc pápát? Szembe kell-e őket egyáltalán állítani? És a kereszténységet kisajátíthatja-e bármely párt magának? Hogy kerül képbe az irgalmasság?

5. Ahány gyereked van, annyit is érsz?

Élénk vita kísérte azt a SZEMléleken megjelent cikket, amely a gyermektelen állami vezetők kapcsán egyes nemzeteket fejétől bűzlő halhoz hasonlító pap írására reagált.

6. Törzsi őrjöngés vagy emberség – mit kezdjünk a politikai marketinggel?

Ahogy közeledik 2018, a választások éve, tapintható, ahogy a feszültség, az elmebaj, a káosz, eluralkodik az amúgy is hiszterizált magyar közéletben.

7. Szitokszó? Varázsfőnév? Beszéljünk a genderről!

Hiánypótló kötet látott napvilágot, amelynek szellemiségét érdemes magunkévá tenni, mielőtt harcba kezdenénk a velünk egyet nem értők táborával. Vagy ahelyett.

gen1_1.jpg

8. Isten ott lesz a Pride-on, ahogy eddig is

Élénk gondolatfolyam alakult ki az elmúlt napokban a "melegfelvonulás" kapcsán keresztények között arról, hogy Jézus ott lenne-e a programon.

9. Mit kezdjünk a pápagyalázással?

A napokban ismét fellángolt a pápagyalázás, püspökeink hallgatnak. Mit kezdhetnek a katolikusok ezzel a jelenséggel? Van megoldás.

10. Esély az újragondolásra – nyílt levél Veres Andrásnak

10 nappal az államalapítás ünnepét követően szükségesnek tűnik számot vetni, átgondolni a kimondott szavak eredeti célját és valós hatását.

11. Agresszió a keresztény közbeszédben – jól van ez így?

Egy ideje figyelem a keresztény blogokat, kommentáradatokat, és gondolkodóba ejtett az az érzelmi bevonódás és indulat, ami néha ellepi ezeket a felületeket, akárcsak a közbeszédet.

12. Bicskaforradalom?

Őcsényben egymásra támadtak addig egymással békében élő helyiek, kiszúrták egy fogadós autójának kerekét, lemondott a polgármester azután, hogy kiderült, a település panziójában éjszakáznának migránsként általánosított, valójában a migránsok betelepítését amúgy ellenző magyar kormánytól menekült státuszt kapott emberek.

13. Az a baj a cölibátussal...

Fontos könyv jelent meg egy sokakat érdeklő témában, amely papoknak is szól, de mindazok haszonnal forgathatják, akik tudni vélik a megfejtést a címbeli kérdésre.

14. Miért félünk a csendtől?

Legutóbbi jegyzetem a sajtóval, kommenteléssel és indulatokkal kapcsolatosan sok kérdést felvetett. Egy aspektust azonban nem jártam körül: a televíziót, a rádiót, az internetet akár ki is lehet kapcsolni.

15. Antivalentin - 10 tuti tipp boldog párkapcsolat ellen

A "hogyan és mitől működik" boncolgatása helyett kivételesen azt mutatjuk be, hogy mi az, amitől biztosan tönkremegy egy kapcsolat. Aztán gondold át, hogy tényleg ilyesmire vágysz-e...

anti_1.jpg

16. Facebook csőcselék

Az elmúlt évszázadban a nacionalizmus, a kommunizmus és a fasizmus terelte utcára a tömegeket. Ma a Facebook virtuális sugárútjain randalíroz a csőcselék. A karizmatikus vezetők szent eszményeit pedig leváltotta a karizmatikus vállalkozók üzleti racionalitása.

17. Hogyan tudnék méltósággal belga maradni?

A helyzetet ijesztőnek látom: úgy tűnik, elkezdődött a választási kampány. Pedig a választás valamikor 2018 áprilisában, vagy májusában lesz.