Az állam megvenné a Pannonhalmi Főapátságot és a Mátyás-templomot?
Gégény István 2018. január 13.

Az állam megvenné a Pannonhalmi Főapátságot és a Mátyás-templomot?

Elővásárlási jogot formált magának a kormány a tavalyi év végén világörökségi helyszíneken álló ingatlanokra.

phalma1.jpg

– Egyelőre tájékozódunk – fogalmazott a SZEMlélek érdeklődésére Várszegi Asztrik azzal kapcsolatban, hogy egy 2017. december 27-én a Magyar Közlönyben közzétett törvénymódosítás szerint a Pannonhalmi Főapátság is állami tulajdonba kerülhet. A jelenleg még főapátként a bencés közösséget vezető püspök január 10-én, a hírekből értesült az ügyről – őt biztosan nem kereste meg senki az állam részéről, hogy ilyen módon kívánják "megvédeni" a világörökség részét képező egyházi ingatlanokat. Várszegi Asztrik nem zárta ki ugyanakkor, hogy valamiféle jelzés érkezett volna hozzájuk, ezért utalt rá óvatosan, hogy jelenleg információt gyűjt, miről is van szó.

Pedig csupa jó szándék vezette a döntéshozókat, legalábbis ezt sugallja a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkárának közleménye. Latorcai Csaba az MTI-nek elmondta: a törvény célja, hogy hangsúlyosabban érvényesítsék a világörökségi egyezményben megállapított célokat, megakadályozzák, hogy az értékes területeken álló ingatlanok tömegesen külföldiek kezébe kerüljenek, vagy a világörökségi területhez nem méltó célra használják fel azokat.

Az elővásárlási jog azt jelenti, hogy amennyiben az ingatlan tulajdonosa eladja azt, a leendő vevővel tervezett adásvételi szerződésben rögzített azonos feltételekkel az állam beléphet a vevő helyére nyolc napon belül.

Vagyis a törvény logikája szerint az állam nem akarja mindenáron megszerezni ezeket az ingatlanokat, de meg kívánja akadályozni, hogy más így tehessen. A törvénymódosítást pedig alighanem azért hozták meg, mert arra számítanak, hogy külföldi vevők próbálnák megvásárolni a világörökségi helyszíneken álló ingatlanokat.

De tényleg el akarná adni a jelenlegi tulajdonos külföldi vevőnek a Mátyás-templomot, vagy a Pannonhalmi Főapátságot (és néhány további templomot)? Vajon mire alapozzák a döntéshozók ezt a feltételezést?

(Kép forrása: Wikipedia)