Jótékony maffia is létezik a világon
SZEMlélek 2018. március 06.

Jótékony maffia is létezik a világon

Ráadásul Budapesten ténykednek. Most épp egy nehéz sorsú család romos lakását újítják fel.

edesotthon.jpg

Egy anyuka szoba-konyhás földszinti lakásban lakott Budapesten két gyermekével, akiket egyedül nevel. Az otthonuk nemrég beázott, lakhatatlanná vált. Ideiglenesen egy civil szervezetnek köszönhetően másik fedél került a fejük fölé, ez azonban nem oldotta meg a problémájukat.

Jött azonban a Budapest Bike Maffia elnevezésű közösség, akik egyszer már felújították egy rászoruló család lakását, most erre az ingatlanra esett következő jótékony választásuk. Gyűjtést szerveztek, az összejött 1,3 millió forintot maguk által megtoldva 1,8 milliós keretből teszik gazdaságosabbá és korszerűbbé a lakást, különös tekintettel a fűtésre, konyhabútorra.

(Forrás: RTL Klub)