Szavazásra buzdítanak az evangélikus vezetők
SZEMlélek 2018. március 19.

Szavazásra buzdítanak az evangélikus vezetők

Közösség, igazságosság, családok – ilyen értékek mentén bátorítják a híveket voksolásra.

voks.jpg

A március 19-én közzétett felhívás első lényegi üzenete a 2018-as országgyűlési választásokkal kapcsolatban, hogy a szöveget szignáló Fabiny Tamás elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő távolmaradás helyett a részvételt javasolja mindenkinek, élve demokratikus jogainkkal.

– Választásukban törekedjenek arra, hogy olyan jelölteket juttassanak a Parlamentbe, akik védik közösségi értékeinket, támogatják az egyház szolgálatát, akik a társadalmi igazságosság jegyében komolyan veszik a felebaráti szeretet parancsát, akik kiállnak a családok és a gyermekvállalás fontossága mellett, lényegesnek tartják a teremtett világ, természeti környezetünk megóvását, közéletünkben kerülnek mindenféle szélsőséges megnyilvánulást – olvasható a közleményben, amely ide kattintva tekinthető meg teljes terjedelmében.

(Forrás: evangelikus.hu, kép: htmik.hu)