A papság nem vész el, csak átalakul?
Gégény István 2018. március 29.

A papság nem vész el, csak átalakul?

Néhány jel arra utal, hogy az érintettek maguk is aktívan keresik a választ a kihívásokra.

boscoboys_1.jpg

– A kötelező papi cölibátus a jelen formájában történetileg kialakult intézmény, és szerintem ma már az egyik jelentős akadálya annak, hogy többen válasszák a papi hivatást. A kötelező papi cölibátus közösség nélkül gyötrelem – ezek a gondolatok egy civil személytől, a Pécsi Egyházmegye tudományos, kulturális és kommunikációs igazgatójától származnak. Nincs egyedül a meglátásával: hasonló nyitottsággal beszél a témáról egy lengyel szerzetes, vagy éppen Beer Miklós váci püspök. Utóbbi főpásztor indoklásként kifejti, hogy a papi nőtlenség meglátása szerint a szerzetesség sajátja, nem feltétlenül a lelkipásztoroké.

Ezt a fonalat fűzte tovább két, több évtizede szolgáló paptestvér, akik néhány napja diszkrét beszélgetésünk során úgy vélekedtek: szerintük nem csökken (tovább) a papi hivatást választók létszáma, viszont egyértelmű eltolódást tapasztalnak az úgynevezett egyházmegyés jelentkezések felől a szerzetesközösségek irányába. Vagyis a fiatalok számára kevésbé vonzó a plébániai magányos életmód, szemben a közösségben megélt szolgálattal. – Mintha lavina készülődne – fogalmazott egyikük, arra utalva, hogy aktív egyházmegyés papok is sorra tervezik valamely szerzetesrendbe való belépésüket. Olyannyira így van ez, hogy közéjük tartozik beszélgetőtársam is.

A 2017-es papi áthelyezések listájában találni is erre utaló jeleket – például az egyik püspöki titkár is immár bencés szerzetes, de volt, aki a ciszterciekhez csatlakozott. A jelenség persze nem új, a mérték sem tűnik kimagaslónak, de azt maguk a papok tudhatják, hogy saját köreiken belül milyen motivációk vannak jelen.

Megkérdeztem más egyházmegyék paptestvéreit is, így kiderült, hogy legalábbis színes az összkép. Az Esztergom-budapesti Főegyházmegye egyik plébánosa nem tud róla, hogy ilyen szándék jelen lenne a lokális papság körében, de ezt az is okozhatja, hogy ebben a régióban többnyire városi körülmények között szolgálnak a papok. - Sok ember vesz körül bennünket, nem jellemző a magányosság. El tudom képzelni, hogy vidéken, sok faluban szolgálva más a papok élethelyzete – nyilatkozta a megkérdezett plébános.

Budapesttől távol két, látszólag ellentétes véleménnyel találkoztam. – A mi papi köreinkben nem merült fel ilyen téma, a fiatalabbak között legalábbis. Mi persze gyakran összejárunk, de ezek nem hivatalos, kötelező programok, hanem baráti együttlétek – mutatott rá egy határszéli plébános, ők miben találták meg az elmagányosodás ellenszerét.

– Számomra egyértelműnek tűnik, hogy létezik az a folyamat, amely mentén az egyházmegyék helyett egyre inkább a szerzetesközösségek vonzzák a fiatalokat. Az okot sem nehéz megérteni. Úgy tűnik, mintha elvesztette volna a vízióját az egyházmegyei papi lét, miközben a szerzetesi közösségeknek lehetőségük van visszanyúlni az alapítói karizmához, abból újra és újra erőt, lendületet meríteni – így látja egy másik civil gondolkodó, aki kívülről ugyan, ám átfogóan rálát a klérus aktuális helyzetére.

gi_intro.jpgMindezek alapján hatalmas átalakulásról jelenleg nem beszélhetünk, elmozdulásról, orientációról viszont igen. Hogy tenni kell-e ellene, avagy felkészülni egy új korszakra, netán a cölibátus egyházmegyés szolgálatban való kötelező voltán lenne érdemes változtatni – nyitott kérdések, amelyeken nem csupán érdemes, de szükségesnek is tűnik közösen gondolkodni.

Gégény István

(A nyitóképen a szalézi szerzetesekből álló Bosco Boys tagjai láthatók.)

 

 

adomanybanner_600.jpg