Hogyan lesz egy sátánimádóból hipszter lelkész?
SZEMlélek 2018. április 25.

Hogyan lesz egy sátánimádóból hipszter lelkész?

– A sátánizmus az életemmé lett – vallja Benedict Atkins, aki megtérése óta már másokat ment meg a pokoltól. Maga mesélte el a történetét a BBC-nek.

benedict.jpg

A sátánizmussal 15 évesen találkoztam először. A szüleim odaadó keresztények, kisgyerekkorunk óta minket is elvittek a templomba a nővéreimmel. Ahogy nőttem, elkezdtem eljárni a helyi gördeszka parkba, ott lógtunk a srácokkal, és death-metált hallgattunk. Ott próbáltam ki először az alkoholt és a drogokat is. 12 évesen vesztettem el a szüzességemet. VáIasztanom kellett, hogy a haverokkal lógok a "valós életben" – ahogy azt akkor annak láttam –, vagy bibliai történeteket hallgatok a szüleimmel, és Noé bárkáját színezem ki egy füzetben. A lázadást választottam.

Akkoriban full emo külsőm volt. Hatalmas frufrumat a nővéreim hajvasalójával húztam ki egyenesre. Gitároztam egy bandában, amit néhány barátommal alapítottunk – ez volt a legegyszerűbb módja a figyelemfelkeltésnek. Rockbandás pólókat hordtam, időnként még a szememet is kihúztam feketével. A szexualitás még nagyon képlékeny ebben a korban, s ha úgy alakult, néha nőiesnek sminkeltem magam.

Egy éjjel egy barátoméknál kezembe került A Sátán Bibliája. Egy ültő helyemben elolvastam az egészet. A Sátán Egyházának alapítója, Anton LaVey írta. Az 1969-es első megjelenése óta több mint 1 millió példányt adtak el belőle. Valóban mélyen megérintett. Akkoriban boldogtalan volt a kapcsolatom a barátnőmmel, és rengeteget veszekedtem a szüleimmel. Úgy tűnt, a sátánizmus elfogadja és érti azt a fájdalmat és haragot, amit éreztem.

Másnap óriási veszekedés tört ki anyám és köztem. Végül bezárkóztam a szobámba és elkezdtem belevágni a karomba a pentagramot – a Sátán Egyházának jelét. Csupa vér volt minden, de ez sem tántorított el. Egyszerűen csak újabb és újabb sebeket akartam ejteni a testemen.

Az emberek többféleképpen magyarázták azt, ami történt velem. Számomra a sátánizmus a magam szeretete volt másokkal szemben. Filozófiai értelemben igazából a Sátán imádása csak egy kis része az egésznek. A legtöbb sátánista ugyanis úgy gondolja, hogy mindent megtehet, hogy megkaphassa, amit akar az élettől.

A sátánizmus arra bátorít, hogy merülj alá olyan vágyakba, mint a szex, az evés, és a féktelen ivás. A sötét önzést erősíti benned. Az egyetlen szabály az, hogy Te vagy mindenekelőtt az első és nem kell törődni senki mással.

Ebben az időszakban úgy éreztem, hogy Isten, akivel felnőttem, akiről azt mondták, hogy jóságos, egyáltalán nem törődik a szenvedésemmel. Önpusztító életet éltem, lázadtam, ittam és drogoztam. A szüleimet ezért megbélyegezték a külvárosi keresztény közösségükben, de ez nem jelentett számomra semmit. Az egész csak arról szólt, hogy úgy kell csinálni, mintha mindent megtettek volna. Nincs is sötétség, nincsenek problémák. Úgyhogy nem törődtem vele.

A sátánizmus beszippantott. Az életemmé lett. A tankönyveimtől kezdve a testemig mindenre pentagramot rajzoltam. A barátaimat és a barátnőmet megőrjítettem – mind azt gondolták, hogy túl messzire megyek. Valamikor népszerű voltam, de eljutottam odáig, hogy nem volt egyetlen barátom sem.

Nem vagdostam magam rendszeresen, többször is abbahagytam, de mindig újrakezdtem, amikor úgy éreztem, hogy minden ingatag bennem.

Aztán egy éjszaka azt álmodtam, hogy az ágyam végében ott áll maga a Sátán. Jól öltözött volt és választékosan beszélt. Olyan volt, mintha egy Sherlock Holmes filmből lépett volna ki. Ott állt és azt mondta: le fogod tenni az év végi vizsgáidat, aztán meg fogsz halni. Azt éreztem, hogy a fenébe is, ez azért nem jó. Meg fogok halni, mielőtt befejezném a sulit? Elkezdtem alkudozni a Sátánnal. Mi lenne, ha ellopnék dolgokat a szüleimtől, mondjuk italt? Vagy ha megmondanám a lányoknak, hogy csak a szexre kellettek? Esetleg ugrasszak egymásnak embereket, hogy cserébe élhessek? Régebben odafigyeltem másokra is, de mostanra teljesen számító lettem és csak magammal törődtem.

Kezdtek szörnyű rémálmaim lenni és azt is észrevettem, hogy egyre zavartabb vagyok. Eljött az a pillanat is, amikor feltettem magamnak a kérdést: tényleg beszéltem-e a Sátánnal? Pedig a kapcsolatom a barátnőmmel darabokra hullott, a családom ellen fordultam, rengeteg barátot veszítettem el, teljesen elszigeteltnek éreztem magam, így senki máshoz nem fordulhattam, csak a Sátánhoz. Aztán befejeződtek a vizsgáim és még mindig életben voltam. Hirtelen világossá vált, hogy hazudott.

A megváltás szokatlan módon érkezett. Az egyik nővérem barátnője, aki történetesen a helyi lelkipásztor lánya volt, elhívott egy keresztény fesztiválra. Egy egész hétig tartó esemény volt vidéken. Őszintén szólva azért fogadtam el a meghívást, mert abban bíztam, hogy fel tudok csípni valami könnyű lányt. De legnagyobb meglepetésemre csupa olyan ember volt ott, akik hozzám hasonlóan elégedetlenek voltak a tradicionális kereszténységgel.

A fesztivál utolsó estéjén épp egy beszédet hallgattam arról, hogy hogyan lehet felismerni azt, ha már a lehető legmélyebbre süllyedtél, amikor egy ismeretlen felajánlotta, hogy imádkozik értem. Nem tudtam, hogy mit mondjak, úgyhogy belegyeztem. Miközben imádkozott értem, úgy éreztem, mintha békesség áramlana belém. Aztán az ismeretlen azt mondta, hogy habár már úgy éreztem, hogy nincs remény az életemben, de Istennek terve van velem és a Sátán hazug volt.

Úgy tértem haza, hogy szabadnak és pozitívnak éreztem magam – hosszú idő után először. Elhatároztam, hogy újra foglalkozom a kereszténységgel, de nem fogom elfogadni megkérdőjelezhetetlenül, mint ahogy tanították korábban.

Egyre több időt töltöttem együtt néhány olyan emberrel, akiket a szüleim gyülekezetéből ismertem, de akik hozzám hasonlóan nem akartak csak ülni a templomban és gépies prédikációkat hallgatni.

Lassan újra nem úgy néztem az emberekre, hogy kitől lehet pénzt, vagy szexet remélni, mint ahogy a sátánizmus tanította. A gördeszka parkban elterjedt a hír, hogy újjászülettem. Néhány barátom támogatott, de már nem tudtam részese lenni annak a hedonista világnak.

Szex, drogok és rock 'n' roll – ezek voltak tinédzser korom ismétlődő szereplői. Évekbe került, hogy rájöjjek, nincs szükség ezekre ahhoz, hogy jól érezzem magam, így nem éltem többé velük. Viszont egyre rendszeresebben jártam templomba és egyre inkább éreztem, hogy oda tartozom.

20 éves voltam, amikor találkoztam Sarah-val a gyülekezetben. Már 3 éve, hogy összeházasodtunk.

Soha nem gondoltam arra, hogy lelkész legyek. Főiskola után Dél-Londonban kaptam állást, diszlexiás gyerekekkel foglalkoztam, akik a helyi bandák tagjai voltak. Egyidejűleg egy új gyülekezethez csatlakoztam ezen a környéken és felkértek, hogy adjak tanácsokat a közösség fiatal tagjainak lelki kérdésekben. Úgy éreztem, ez nagy felelősség. Elhatároztam, hogy alaposan felkészülök, és beiratkoztam a Nottinghami Egyetemre Biblia tanulmányok szakra.

Az elmúlt 18 hónapban anglikán lelkész voltam Canning Townban, Kelet-Londonban. Úgy döntöttem, hogy nem viselek kollárét. Nem láttam magamban a hivatal képviselőjét – én egy hétköznapi srác vagyok. Az én környezetemben a kolláré elválasztana az emberektől.

A templomunk 5 fős gyülekezetből 50 főssé nőtt. Még mindig viselek egy fülbevalót, amit 14 éves koromban egy hippi boltban vettem, és csináltattam egy új tetoválást is. Egy már volt, de lehet, hogy lesz még, bár azt hiszem, hogy a feleségem jobban örülne, ha a fizetésemet inkább nyaralásra tenném félre. Egyébként itt, Canning Townban egyáltalán nem rendkívüli dolog egy tetoválás.

Ha visszagondolok, hogy mennyire rémült és elveszett voltam sátánistaként, ez mindig megerősít abban, hogy emberekkel foglalkozzam és segítsek, ha kell. Ezért végzem ezt a munkát. A nevem – Benedict – azt jelenti: áldás. Egy nagyon nehéz terhesség végén születtem, amely során anyám és én is veszélyben voltunk. Az életem legsötétebb pillanataiban nem éreztem magam áldottnak. Most itt akarok lenni Canning Townban, amíg az Isten úgy nem határoz, hogy máshová kell mennem, vagy meg kell halnom.

(Fordította: Gundel Takács Gábor, forrás: bbc.co.uk)