Az apáca ijesztő sikere
SZEMlélek 2018. szeptember 23.

Az apáca ijesztő sikere

Van-e igény vallási témákra a magyarországi mozik sötétjében? Lássunk egy filmes lakmuszpróbát!

apaca01.jpg

Azt olvasom, hogy a bemutató óta eltelt jó két hét alatt kiemelkedően nagy számban, már több mint 150 ezren megnézték Az apáca című amerikai filmet a hazai mozikban. A gyanútlan polgár már mondaná is, hogy nocsak, hát frissen kőtt kereszténydemokráciánk egyik első gyümölcsének örülhetünk máris. De nem. Merthogy elég egy pillantás a film plakátjára, és rögvest egyértelművé válik, hogy egy horrorfilmmel állunk szemben. S a kritikák egybehangzó véleménye szerint annak is utolsó. Legalábbis sereghajtó.

Van itt sokk-minden: apácaruhába bújt, lisztes képű, kialvatlan szemű és rohadó fogú démon, sikoly, hörgés, élőhalál, olcsó rémisztgetés kilószámra. Naná, hogy a helyszín Románia, hát hol másutt kóricálnának efféle rossz arcú lények, ráadásul az ötvenes években? Az elmaradottságról szóló skatulyásan primitív asszociációik gyógyítására ajánlhatnánk e ponton a fenekestül felvilágosult hollywoodi köröknek Cristian Mungiu Dombokon túl című 2012-es filmdrámáját, amely azt a valóban megesett történetet dolgozza fel, amikor is egy romániai ortodox kolostorban a "lelkiismeretes" szerzetesek halálra kínoztak egy fiatal lányt, így próbálva megszabadítani általuk beazonosított megszállottságától. Az a film persze nem riogat, viszont indulatok nélkül, csendes, de elemi erővel szól hitről, ateizmusról, kételyekről és bizonyosságokról, a "setét" Romániából tanítva európai mélységekre az ezekre nem minden esetben vevő Nyugatot.

De térjünk vissza friss, csontropogós, nemkedvesnővéres filmünkhöz, amelyet – ha hihetünk az elriasztó kritikáknak ("kamu", "túlrajzolt", "fantáziátlan") – megnézni ugyan nem érdemes, de látatlanban is elgondolkodtat! Például arról, hogy...

az egyesek által rendre keresztényként emlegetett országunkban a jelek szerint tán csak akkor van nagy érdeklődés egy vallási szövegkörnyezetben játszódó történet iránt, ha némi virtuális vért és átmeneti hideglelést is kapunk a mindennapi popcornunk és kólánk mellé.

Nézzünk csak két szintén apácás példát (de micsoda különbség!): a honi mozik is játszották Jean-Pierre Améris francia rendező Marie története (Marie Heurtin, 2014) című érzékeny hangú filmjét, mely egy 19. századi szerzetesnőről és vak-siketnéma védencéről szól. A forgalmazó, értékorientált Cirko Film a meglehetős érdektelenséget tapasztalva csakhamar levette a műsorról, DVD-változatról pedig már szó sem esett, pedig még a katolikus sajtóban is híre ment ennek az értékálló alkotásnak, nyilván nem a kellő sulykolással.

apaca02.jpg

A másik film, a 2017-es Novitiate (Noviciátus, rendező: Maggie Betts), mely a II. Vatikáni Zsinat idején játszódik, és egy szerzetesnek jelentkező lány belső útját, vívódásait és a közössége rejtett életét igyekszik megmutatni, már el sem került Magyarországra, nyilván azért, mert a filmforgalmazók felmérték, nem éri meg nekik behozni. A csúnya-csúnya, csak a profitra vadászó nénik-bácsik persze vélhetően rögvest megvásárolnák a vetítés jogát, ha okkal remélhetnék, hogy a vallási témákra fogékony népek megrohamozzák a mozikat. De nem remélhetik. Ha meg úgy látjuk, hogy értékalapon kellene csinálni az ilyesmit (lásd még: evangelizáció), akkor tán egyházainknak lenne üdvös mozgolódniuk e téren. De erre hiába várunk, immár vagy harminc éve. Persze soha sem késő elkezdeni.

apaca03.jpg

Ahol egyébként csakugyan "benne vannak a levegőben" a vallási témák, azt például olyan jelenségek mutatják, mint a lengyel Plebania című tévésorozat, mely tizenkét évadot ért meg, vagy a napokban hazánkba is ellátogató Terence Hill nyomozós, atyai Don Matteo-szériája, a maga tizenegy évadával.

szl.jpgNekünk meg, hoppon maradt, "vájtszemű" hazai nézőknek marad a sóvárgás az elég gazdag s változatos kínálat után, amely igényes keresztény tematikájú filmekből forog körülöttünk. Kár értünk.

Szigeti László