Czopf Ágnes: Szép ajándékok várnak ránk a komfortzónánkon túl
Gégény István 2018. szeptember 24.

Czopf Ágnes: Szép ajándékok várnak ránk a komfortzónánkon túl

Szeretnél csodákat látni? Netán csodákban közreműködni? Egy ifjú hölgy ismeri a receptet, meg is osztja a titkot.

72_1.jpg

– Nem először veszel részt a 72 óra kompromisszum nélkül nevű kezdeményezésben. Mi az a személyes motiváció, ami miatt évente bekapcsolódsz a programba?
– Öt éve lehetett, hogy bekapcsolódtam a programba. Kezdetben egyik nővéremmel – heten vagyunk testvérek – amolyan nővér-húg programként együtt akartunk valami újat kipróbálni. Ő rövidesen elköltözött Pécsről, így onnantól egyedül jelentkeztem önkénteskedésre. Hamar megtaláltam a magam társaságát, ami a 72 óra szervezőit jelentette, így szép lassan, egyre közelebb kerülve a "tűzhöz" szervezővé váltam. Ami minden évben motivált arra, hogy újra és újra jelentkezzek, az a baráti társaság és maga az önkéntesség volt.

– Az önkéntességről sokféle dolog jut az emberek eszébe. Neked mit üzen ez a fogalom?
– Számomra az önkéntesség, önkénteskedés egyfajta tanúságtétel. Ahogy a Szentírásban szerepel: "Tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, a Magasságosnak lesztek a fiai…" (Lk 6,35). Megtérésem után, tizenegyedikes friss megbérmáltként kerestem, hogy mivel tudnék jót tenni, úgy megtanulni adni, hogy ne várjak érte viszonzást. Az önkéntességben találtam meg erre a választ. A Pécsi Egyházmegye Ifjúsági Referatúrájának (rövidebb nevén: PécsiKatIfi) lettem önkéntes programszervezője, itt szervezzük a helyi a 72 órát is. Egy Pécsen is működő ifjúsági közösség, az Antióchia tagja lettem, ahol szintén ezzel az önkéntesség/tanúságtétel élménnyel találkozhattam. És ott van még a cserkészet… Ifjúságnevelés önkéntesen, fizetséget nem várva. Második családként állnak mellettem, így is szólítjuk egymást: "cserkésztestvérem". Itt élem meg a legerőteljesebben azt, hogy igenis nem a pénz a "legjobb fizetség". Az élmény, szeretet, visszajelzések, fejlődés, amiket ezekből az önkéntes alkalmakból kinyerek azok, amik igazán adnak. Az idei 72 órás mottó is erre utal: Több vagy, ha adsz.

Amikor odamész, azt gondolod, most megajándékozol másokat, segítesz, de valójában te leszel megajándékozott.

Idén nyáron elmentem segédkezni egy kiscserkész táborba, s odarohant hozzám váratlanul egy 7-8 éves kislány, akivel a táborban addig nem is volt lehetőségem beszélgetni. Rám nézett, egy másodpercre elgondolkodott, majd hadarva közölte: "Te egyébként egész jó fej vagy!" Aztán fogta magát, se szó, se beszéd, elrohant. Jót nevettem az eseten, jól esett, hogy megajándékozott engem ezzel az őszinte visszajelzéssel. Az önkéntesség kifejezésről nekem ilyen esetek jutnak eszembe. Jelen lenni, tanúságot tenni a hitemről, az életmódomról. Arról, hogy én magam is változásban vagyok még, és ezzel együtt megteszek mindent, hogy valami jó születhessen. Mécs László verssora amolyan mottómmá is vált: "Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld." Egy szebb világban szeretnék élni, aminek a szépítése az én feladatom is.

72_31.jpg

– Talán néhány olvasónak nehéz elképzelnie, miként is zajlik egy ilyen kampányszerű segítségnyújtás. Tudnál példákat említeni, akár olyasmiket is, amelyeket te magad éltél át?
– A tavalyi évem projektjei voltak az eddigi legmeghatározóbbak. Szervezőként lehetőségem volt több csapatot elkísérni. Az első a Pécsen működő Szent Lőrinc Gondozóotthon volt, ahova idősekkel találkoztunk, rövid műsort adtunk elő. A csoportunk vezetőjeként jelentkeztem a portán, ahol kiderült, hogy elfelejtettek szólni az érkezésünkről. Állig "felfegyverkezve" hangszerekkel, verseskötetekkel, lelkesedéssel ott várakozott mögöttem a 72 órás csapat. Először kicsit megijedtünk, de az otthonban lakók rugalmasságának köszönhetően összejött a program. Népdalok, versek hangoztak el, együtt énekeltünk, jót beszélgettünk. Könnyesek voltak az arcok, nemcsak az övék, a mieink is, amikor a „kívánság” résznél az egyik néni mesét kért, A Kiskakas gyémánt félkrajcárját. Évekkel korábban elhunyt fiának ez volt a kedvenc meséje, mindig ezt mesélte neki. Kérte tőlünk, hogy halála előtt még egyszer utoljára hadd hallja ezt a történetet, hadd emlékezzen a fiára egy ilyen szép emléken keresztül. Óriási élménnyel távoztunk, többek lettünk azáltal, hogy adtunk. Ennek a napnak a délutánján pedig, miután fuvolaművésznek tanulok, játékos fuvolaórákat tartottam zeneiskolásoknak. Próbáltam a saját szakmámba is beleszőni a 72 óra mondanivalóját, üzenetét. Kompromisszum nélkül, önkéntesen, segíteni. Az egyik helyi kollégiumban ebédfőzés is volt, egy városi piaci forgatagba vittünk paprikás krumplit a hűvös időtől átfagyott árusoknak. Szervezőként belelátok mások projektjeibe is: néhányan temetőt raktak rendbe, mások játszóteret festettek újra, vagy sérültek iskolájában a mindennapi tanulókörnyezetet újították fel. Más résztvevők hajléktalanok étkeztetésében segítettek, ők például nagy-nagy beszélgetésekről számoltak be utólag.

– Idén immár nem segítőként, hanem megyei koordinátorként fogod össze több baranyai önkéntes csoport munkáját. Mit jelent ez a feladatkör, mennyi emberrel vagy kapcsolatban?
– Részben toborzás a feladatom, részben projektek szervezése – olyan intézmények, helyek felkeresése, ahová majd a 72 órásaink mehetnek –, részben pedig az akció hírének terjesztése. A szervezőtársaimmal iskolákba megyünk hirdetni, Facebook-kampányt folytatunk, felkeressük a régióban szolgáló papokat, lelkészeket, szociális intézményekben dolgozókat. Kicsit komfortzónából való kilépés is volt nekem ez az eddigi idei szervezés. Nehezen vettem rá magam az idegen emberekkel való telefonálgatásra, amit viszont ez a szerepkör megkövetel. Így ezt a huzakodásomat le kellett győznöm, muszáj volt előrelépni, fejlődni. Ugyanezt tudom ígérni valamennyi 72 órázónak: ez alatt a 72 óra alatt az ember nagy lehetőséget kap arra, hogy fejlődjön, előrelépjen valamiben. Nem érdemes kimaradni belőle.

72_22.jpg

– 72 óra tűnhet akár sok időnek is, főleg egyhuzamban, ám egy teljes évet tekintve szinte észrevehetetlen apróságnak hat. Van szerinted konkrét értelme, haszna az alapüzenet hangsúlyozásán túl ennek a rendezvénynek?
– Mindenképp van haszna, hiszen felnyitja a szemünket a hétköznap csodáira: egy-egy könnycseppre egy idős arcán, egy tiszta utcára, vagy egy hajléktalannal folytatott remek beszélgetésre. Évekkel ezelőtt, még általános iskolás koromban futottam hazafelé az iskolából. Ritkán tapasztalt vihar volt, ami teljesen váratlanul jött, nem volt nálam sem esernyő, sem kabát. Csuromvizesre ázva kellett megállnom a zebránál a zöld lámpára várva, amikor a mellettem álló esernyős idősebb úriember odalépett, kettőnk fölé tartotta az esernyőjét, mondván, legalább addig sem ázok annyira. Pár másodperccel később átértünk a zebrán, s bár másfelé folytattuk az utunkat, ezt az esetet sosem feledem. Akkor átfordult bennem valami. Azóta törekszem én is "esernyőt tartani" mások feje fölé, ha áznak az "esőben", s próbálom észrevenni az ehhez hasonló apró csodákat. Olyan 72 óra ez, ami alatt nem csak adni lehet, önkénteskedni, hanem csodákat látni, tapasztalni, és ami még ennél is sokkal jobb, csodákban közreműködni.

– Ha valaki szeretne bekapcsolódni az október 11-14. között zajló akcióba, miként teheti ezt meg?
– A 72 óra kompromisszum nélkül honlapján lehet regisztrálni, felvenni a kapcsolatot a megyei, helyi koordinátorokkal. A Facebookon is megtalálhatók az eseményeink, a közösségi oldalon keresztül szintén el tudnak érni bennünket az érdeklődők. Akár projektötlettel, akár csatlakozási szándékkal keresnek bennünket, szívesen fogadjuk a jelentkezéseket.

Beszélgetőtárs: Gégény István

(x)