Az emberek távolodtak el az egyháztól, vagy az egyház az emberektől?
SZEMlélek 2018. szeptember 28.

Az emberek távolodtak el az egyháztól, vagy az egyház az emberektől?

Egy szentté avatandó mártír érsek szellemiségében rendeztek konferenciát Budapesten, ahol olyan alapvető kérdéseket igyekeztek tisztázni, hogy mit is jelent a kereszténység.

romero0.jpg

“Ahol az Úr lelke, ott a szabadság” – Óscar Romero és a felszabadítás teológiája címmel rendezett szeptember 21-22-én egy kétnapos konferenciát a Wesley János Lelkészképző Főiskola és a Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesülete. A konferencia apropóját Óscar Romero mártír érsek 2018. október 14-én történő szentté avatásának ünnepe adta. Ferenc pápa kellett ahhoz, hogy a hosszas egyházpolitikai csatározások miatt – amelyek évtizedekig azt vitatták, hogy Romero érsek vajon a hitéért vagy politikai meggyőződése miatt halt-e mártírhalált – 38 esztendeje késlekedő ünnepségre végre sor kerülhessen és a pápa tévedhetetlen szavával kihirdesse azt, hogy Romero érsek hitének mártírja és az egész egyház tiszteli őt ezért. Ennek a történésnek még mélyebb értelmet ad az, hogy ezzel a sokáig félreértett és üldözött felszabadítási teológia is elnyeri végre azt a megbecsülést, amelyet megérdemel.

A rendhagyó konferencián volt egy nagyon izgalmas beszélgetés Beer Miklós váci püspök és Iványi Gábor (MET elnök) között. Előadóként szerepeltek: Hans Schelkshorn (Bécsi Egyetem), Mustó Péter jezsuita szerzetes, Kamarás István, Pogátsa Zoltán, Perintfalvi Rita (MTÖE elnök), Deák Dániel, Korinek László, Hrotkó Larissza, Csepregi András, Erős Máté és Verebics Petra (WJLF) és még sok más lelkész, pszichológus, tanár: Az előadások, műhelyek garantálták, hogy a konferencia magas színvonalú, ökumenikusan és vallásközileg is nyitott legyen, sőt, az interdiszciplináris párbeszéd terévé alakuljon, mégpedig olyan kérdések mentén, amelyekről idehaza nagyon aktuális végre beszélnünk: Milyen módon és miképp van szükség éppen ma, éppen Európában és hazánkban a felszabadításra? Mit üzennek az egykori, mára már hőssé és ikonná vált felszabadítási teológusok és teológusnők mai utódjaiknak? Milyen inspirációkat kaphatunk tőlük, hogy mélyebben megértsük a szegények iránti opció mélységeit?

Óscar Romero szavait idézve a hazai egyházak képviselői elgondolkodtak azon, hogy vajon min múlik hitelességük? Mit lehetne tenni annak érdekében, hogy ne elveszítsék a híveiket, hanem minél több embert meg tudjanak szólítani? Romero felismerte ezekre a kérdésekre a választ és egy olyan el salvadori egyházmegye érsekévé vált, aminek középpontjában az ő érző szíve dobogott: „Ha már oly sok ember eltávolodott az egyháztól, az arra vezethető vissza, hogy az egyház maga távolodott el túlságosan az emberektől. De egy olyan egyház, amely az emberek mindennapi tapasztalatait jól ismeri és érti, amely minden ember szenvedését, reményét és félelmét a saját testében érzi, az ilyen egyház valóban élő Krisztussá változik – és ezért az emberek várni és szeretni fogják.” (1980. február 2.)

A felszabadítás teológiája felismerte azt, hogy a biblikus tanítás szerint Isten a szegények, a kicsinyek, a jogfosztottak és a megalázottak oldalán áll, vagyis azok mellett, akik nem képesek önmagukért felemelni még a szavukat sem. Így az egyház sem tehet mást, mint maga is a szegények oldalára áll, amihez Krisztus olyan példát adott, ami mindenki számára egészen emberi módon követhetővé.

Ahogy Boldog Romero érsek egyik beszédében megfogalmazta: „A világ minden pompája elmúlik, a hamis győzelmek is mind elmúlnak. De a szeretet nem múlik el. És ami még nem mulandó: az a fáradtság, pénz, birtokolt javak és a saját alkotó munka, amelyeket mások szolgálatára fordítunk. Ez a boldogság: minden emberhez testvérként viszonyulni és velük osztozni. A világnak ez a formája elmúlik. Mégis az öröm megmarad, hogy ezt a világot arra használtuk, hogy benne élve Isten Országába gyökerezzünk bele.” (1979. január. 21.)

romero1.jpg

A nyitóesten Beer Miklós váci püspök és Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke arról beszélgettek, hogy mit tehetnek egyházi vezetőként a szegényekért. Beer Miklós, aki Michael August Blume apostoli nuncius üdvözletével érkezett a konferenciára, a cselekvő szeretet szükségességét hangsúlyozta a beszélgetésben, amire őt magát a Katolikus Egyház jelenlegi feje, Ferenc pápa inspirálja a leginkább. A püspök szomorúan beszélt arról is, hogy Ferenc pápát mennyire nem értik a magyar hívek közül sokan, de még gyakran a püspökök számára is olyan kihívást jelent követni az egyházfőt, amivel alig tudnak mit kezdeni. Elmesélte azt is, hogy még a 70-es években hallott ugyan a felszabadítási teológiáról, de akkor ennek idehaza nagyon rossz hírét keltették, egyenesen a marxizmussal azonosították, amiért ő maga is megijedt tőle. Igazából csak most, mikor az egyház feje is Dél-Amerikából, a felszabadítás teológiájának hazájából jön, kezdi megérteni, hogy miről is van szó tulajdonképpen.

Beer püspök kiemelte azt is: „Nagyon nagy szükség van arra, hogy itthon is tisztába tegyük, mit is jelent a kereszténység”. Szerinte – és ebben Sólyom László volt köztársasági elnök szavaira utalt vissza – ahogy létezik az iszlám vallás és létezik a politikai iszlám, ugyanúgy van kereszténység és politikai kereszténység is. És a kettőnek bizony sokszor nem túl sok köze van egymáshoz. Iványi Gábor ehhez kapcsolódóan elmesélt egy személyes történetet a kilencvenes évekből, hogy miként reagált az akkori liberális városvezetés arra, amikor karácsony estéjére néhány afgán menekült családot akartak vendégül látni ünnepi vacsorára. Szerinte a magyar társadalom akkor is menekültellenes volt,

a kereszténységre nézve pedig a legnagyobb veszélyt akkor sem a bevándorlás jelentette, hanem az „irgalmatlanság”.

Iványi kérdésére, ami a kormány menekült- és hajléktalanellenes politikáját firtatta, visszakérdezéssel válaszolt a váci püspök: „Meddig lehet még ebben az ügyben hátrálni? Már a falnál vagyunk!” Majd szót ejtett arról is, hogy ténylegesen mennyi mindent tehetnének a hívek, hogy a szegények sorsán enyhítsenek, csak egy kis jóakarat, egy kis kreativitás kellene. De valahogy a szegényekkel vállalt szolidaritás hiányzik. Érdekes módon a konferencia befejező előadását tartó Pogátsa Zoltán közgazdász professzor is megkapta azt a kérdést, hogy vajon mi az oka annak, hogy a Magyarországon nagyon gyenge lábakon áll a szolidaritás. Szerinte mindez azért van, mert a kormányok – legyen szó akár jobb-, akár baloldali kormányokról – nem igazán tettek azért, hogy az emberek érezhessék, hogy számíthatnak a kormányra, ha bajban vannak. Tehát mivel velük sem volt senki – még a kormányuk sem – szolidáris, ezért lesznek ők is érzéketlenek, ha mások bajairól van szó. Pogátsa megdöbbentő statisztikákat hozott fel, például a társadalmi mobilizáció ügyében – amikor a gyermek előbbre tud lépni a társadalmi ranglétrán, mint a szülei – jelenleg a legutolsó helyen állunk Európában.

A konferencia szervezőinek meghívására Magyarországra érkező Hans Schelkshorn bécsi filozófus-teológus professzor előadásában megrajzolta azt az ívet, amit a hetvenes évekbeli latin-amerikai felszabadítási teológia és jelenkori aktuális európai teológia közé húzhatunk. Európa jelenkori legnagyobb kihívásának a jobboldali populizmus terjedését tartotta Schelskhorn, ami minden eszközzel igyekszik megszilárdítani az oltár és a trón klasszikus szövetségét azért, hogy elvegye az egyházak szabadságát, miközben az úgynevezett. politikai kereszténységet mint eszközt saját hatalma stabilizálására használja.

Ilyen időkben nem is véletlen Óscar Romero érsek aktualitása, akiről barátja, Jon Sobrino a következőket mondta, mikor arról kérdezték, hogy mi tette ezt az embert ilyen naggyá? „Legelőször is az, hogy keresztényként és salvadoriként mindig az igazságot mondta. Prédikációiban Isten nevében arra szólította fel a katonaságot, hogy hagyjanak fel az elnyomással. Felelőssé tette őket rémtetteikért.

Kimondta azt, amit mindannyian tudtunk, de nem volt bátorságunk kimondani.

Ilyen világosan és félreérthetetlenül beszélni nem feltétlenül tipikus a hivatalos egyház számára.”

Mustó Péter jezsuita előadásában elmesélte, hogy miként dolgozott Romero érsek és miért kellett feltétlenül elhallgattatni őt. Hétfőtől-csütörtökig az emberei járták az országot és gyűjtötték a híreket, hogy milyen igazságtalanság, kegyetlenség történt az országban. Erről az emberek nagy része a (szabad) sajtó hiányában semmit nem tudott. Pénteken az érsek összegyűjtötte a híradásokat, szombaton elvonult mindezt átimádkozni, vasárnap pedig megtartotta – sokszor kétórás – prédikációit. Amit a katolikus rádió is közvetített és ami hamarosan az ország legnépszerűbb műsorává vált. No, hát ez volt az oka – mondta Mustó Péter – amiért bérgyilkost béreltek fel ellene és megölették. Nem akarták, hogy az igazságról beszéljen. A jezsuita szerzetes a „Lent és fent” címmel tartott lélekmegindító meditációt arról, hogy az Isten Országában senki nincsen „lent”. Mindenki, bármilyen legyen is a bőre színe, a neme, a vallása stb., „fent” van. Senki nem alárendelt, másodrendű, csökkent értékű. Mert az Isten Országa nem ismeri ezeket a különbségtételeket.

romero2.jpg

Deák Dániel előadásában a populizmus és politikai kereszténység kritikáját vázolta fel. Kiemelte, lehetséges pozitív előjelű populizmus. Erős Máté a Morális emberek igazságtalan társadalmáról beszélve a kapitalizmus mellett tartott filozófiai védőbeszédet. Ennek izgalmas kontrasztját képezte Pogátsa Zoltán előadása, amelynek középpontjában Ferenc pápa kapitalizmus-kritikája állt. Csepregi András Luthert és Bonhoeffert állította Romero érsek mellé, mint hathatós szellemi és felszabadító-mozgalmi inspirátorokat. Hrotkó Larissza előadása pedig behozta a konferenciába a zsidó feminista gondolkodás kritikai lendületét. Kamarás István a Jézusi szabadság kis köreit vizsgálva hozott jó példákat az idehaza működő szolidaritási gyakorlatokra, mesélt „ferencpápista” egyházreformer utópiájáról is. Korinek László pedig saját szolidaritási akcióját, a „Magyarok kenyere-szegények kenyere” projektet mutatta be a közönségnek.

A záró műhelyekben még tovább nyitották a szervezők a gondolkodás perspektíváit. Derdák Tibor és Orsós János jóvoltából képviseltette magát a Dr. Ámbédkar Iskola és a buddhista szemlélet. Fehér Tibor Dániel a felszabadítási pszichológia világába vezette be az érdeklődőket. Kertai-Szabó Ildikó és Verebics Petra jelenleg is a Dankó utcában működő Szabadság-imák sorozatot mutatták be. Moldován Szilvia pedig feltette műhelyében a klasszikussá vált kérdést: „Kenyeret vagy Jézust adni a rászorulóknak?” és kifejtette, hogy mit is jelentenek az identitáskérdések az interkulturális teológiában.

Perintfalvi Rita, a konferencia egyik fő szervezője előadását Óscar Romeronak szentelte. A „Korrumpálható vagy mártír kereszténység?” provokatív kérdést Romero életpéldájával válaszolta meg, majd aktuális tanulságként is idézte Sobrino szavait, amiben Romero felfogásáról beszélt: „Röviddel mártíromsága előtt azt mondta,

boldog lenne és büszkévé tenné, ha az egyházat is üldöznék. Mert ez megmutatná, hogy ez valóban Jézus Krisztus igazi egyháza.

Egy olyan országban, ahol olyan sok igazságtalanság történik a néppel szemben, nagyon rossz lenne, ha az egyház meg lenne kímélve. Mert ez azt mutatná, hogy rossz oldalon, nem a nép oldalán áll. Ezek a szavak akkor nagyon mélyen hatottak rám. Romero nagyon radikálisan élte meg a hitét.”

A beszámolót készítette: Dr. Perintfalvi Rita

(A nyitóképen Óscar Romero érsek látható, a fotó forrása: 206tours.com)