Leginkább szégyen
SZEMlélek 2018. december 13.

Leginkább szégyen

Olvasom a híreket, nézem a tudósításokat a túlóratörvénnyel kapcsolatban. Botrány a Parlamentben. Botrány a Parlament körül. Kavarognak bennem a gondolatok.

tunt.jpg

Azt értem, hogy a kormánypártoknak a kétharmados többségük miatt joguk és lehetőségük van törvényeket egyoldalúan megszavazni. Azt is értem, hogy ők úgy gondolják, ez a törvény jó. De azt nem értem, hogy ha azt tapasztalják, ilyen heves ellenállás van egy törvényjavaslat ellen, akkor miért nem folytatnak további konzultációt, miért nem akarják újra meghallgatni az ellenérveket és miért nem akarják másképp megértetni, elfogadtatni a saját érveiket, mielőtt megszavazzák a törvényt... A politika a kompromisszumok művészete, és erre még akkor is törekedni kellene, ha amúgy nincsenek rászorulva, mert nem lehet nem tudomást venni a társadalomról.

Számomra érthetetlen, hogy miért tartják jónak erőből megszavazni ezt a törvényt és miért éri meg még azon az áron is, hogy tüntetések zajlanak.

Az ellenzék obstrukciós akcióba kezdett a szavazás napján, azaz igyekezett fizikailag megakadályozni azt. Sípoltak, doboltak, elállták az utat. Ez maradt nekik, mert a választásokon képtelenek voltak egymással megegyezni, képtelenek voltak összefogni, képtelenek voltak erős politikai üzeneteket küldeni és képtelenek voltak erős parlamenti képviselethez jutni. Vajon a következő választásokon mivel fognak kampányolni? Azzal, hogy szavazz ránk, mert ha majd nem tetszik valami, akkor sípolni és dobolni fogunk a Parlamentben? Ha egy iskolai osztályban alakult volna ki olyan káosz, mint az ország házában, akkor az összes gyerek szüleit behívatták volna, egy igazgatói intő kíséretében.

Vajon szerda este mit gondoltak a gyerekek a képviselő bácsikról és nénikről? Ugye, senki nem válaszolta nekik, hogy a Parlamentben szabad, az iskolában nem?

És a tüntetők? Nyilván a többség szerette volna békésen kifejezni az elégedetlenségét. De azok, akik törtek, zúztak, megkísérelték felgyújtani az ország karácsonyfáját és máglyát raktak az odakészített szánkókból, ők mit gondoltak? És mit gondoltak azok a civilek és rendőrök, akik megsérültek? Azt, hogy megérte?

Indulatok minden oldalon. Mindegyik fél erővel akarja elérni a célját.

Hol van a vitakultúra? Hol van a párbeszéd? Hol vannak az érvek? Hol van az egymásra figyelés? Hol van az európaiság?

gtg.jpg– Aki ugrál, büszke magyar – skandáljuk oly sokszor. Hát, én most nem ugrálok. Amit érzek, az leginkább szégyen.

Gundel Takács Gábor

(Kép forrása: MTI/Mohai Balázs)

 

 

adomanybanner_600.jpg