Evangélikus, református – nem mindegy?
SZEMlélek 2019. február 02.

Evangélikus, református – nem mindegy?

Bár sok tekintetben hasonlítanak, a két nagy protestáns felekezet közösségeit néhány dolog meg is különbözteti egymástól. Párbeszédben vannak azonban egymással, ami a közeledés hasznos eszköze lehet.

lutherkalvin.jpg

Mi sem igazolhatná hitelesebben az iménti állítást, mint az a tény, hogy egy református teológus írt cikket a témában egy evangélikus blogra. Prém Alexandra gondolatai a Kötőszó felületén, ide kattintva olvashatóak teljes terjedelemben, az alábbiakban néhány gondolatot szemlézünk kedvcsinálóként.

Olyan, mintha testvérek lennénk, mert egyháztörténetünk egy időben kezdődött, teológiánk egy tőről fakad, mégis felszínesen ismerjük csak egymást, s ezáltal mintha inkább csak távoli unokatestvérek lennénk.

Jó hír: nincs túl sok kardinális kérdés, mely éket verne a két felekezet közé. Legalábbis ma már.

Kálvin és Luther nem tudtak egyességre jutni abban, hogy Krisztus testileg hol van jelen. Ez egy úrvacsorához kapcsolódó krisztológiai kérdés, ugyanis Luther szerint Krisztus mindenütt jelen van, így az úrvacsorában is, de nem úgy, hogy a kenyér átlényegül, hanem valamilyen megfoghatatlan módon az egész teremtettséget áthatja – ezt nevezzük omnipraesentiának. Kálvin viszont nem vallotta Krisztus mindenütt jelenvalóságát, mert nézete szerint testileg az Atya jobbján ül, ahogyan azt az Apostoli hitvallás kimondja, így nem lehet jelen testileg máshol.

A reformátusságot merevvé teheti, ha csak a minden tekintetben biblikust fogadja el, és idealizálhatja a Bibliában olvasottakat, ami azt a veszélyt hordozza magában, hogy egy porfán kortörténeti sajátosságot szakralizál. Mert hogyan különböztetjük meg a valódi krisztusi teológiai tartalmat, például a testvériesség (egyenjogúság) gondolatát annak korabeli, profán hordozójától? Az apostoli gyülekezetek esetében ez a presbitérium. Tudjuk-e ma reprodukálni az apostoli kort és a sajátosságait, melyre gyakran ideálként tekintünk. Nem lép-e a forma a valódi krisztusi tan helyére? Az evangélikusság ebből a szempontból praktikusabb, mert nem a bibliai ideálokat akarja megteremteni, hanem éppen aktuális korában keresi a legcélravezetőbb megoldást mindaddig, míg az nem mond ellent a Szentírás tanításának. Viszont őket is veszélyeztetheti valami: mégpedig a túlzottan szabad gondolkodás, egyfajta liberalizmus. Ezek nyilván szélsőséges esetek, és nem a felekezetek jellemzői, de jó tudnunk, hol vannak a gyenge pontjaink, hogy körültekintők lehessünk.

Fontos, hogy a különbségek mellett a hasonlóságok is hangsúlyt kapjanak, amikor egymással vagy egymásról beszélünk. Hiszen Luther és Kálvin is Krisztus értünk tett áldozatára helyezték a hangsúlyt, a kegyelmes Isten képére, a megváltásra, s mindnyájan valljuk az öt solát, továbbá hitvallásainkban és teológiánkban is sok a közös. A különbségek pedig előre is vihetnek bennünket. Úgy, hogy tanulunk egymástól.

(Forrás: KötőSzó. Nyitókép: Luther és Kálviont ábrázoló ólomüveg ablak a németországi Wiesloch templomában, forrás: pastoralmeanderings.blogspot.com)