„Ne zavarj, haldoklom.”
SZEMlélek 2019. február 24.

„Ne zavarj, haldoklom.”

Ha sokáig élünk, megöregszünk. Ezen az egyszerű, távolinak tűnő, mégis csontig hatoló felismerésen már 40 éves kor körül el kellene gondolkodni Fóti Emőke mentálhigiénés csoportvezető szerint.

allatotthon_1.JPG

A Jézus Szíve Társasága Péceli Idősek Otthonának dolgozója demenciával élők foglalkoztatásával, az otthon lakóinak testi-lelki jóllétével foglalkozik. Fóti Emőkével készült interjú saját öregedésünkről, a környezetünkben élő idősekkel való kapcsolódásról és elengedésről, az idősek otthonának mindennapjairól.

Egy idősotthon nem kórház, az időskori demencia meg nem betegség. Most voltam egy kétnapos konferencián, nagyon tetszett, amit ott hallottam, hogy el kell gondolkodnia azon a szakembereknek, orvosoknak, pszichiátereknek, hogy ez is tulajdonképpen fogyatékosság és megvilágosodtam, tényleg! (...) És ha így nézzük, hogy fogyatékkal él valaki – ugye a vakot nem biztatjuk arra, hogy lásson, a süketet nem biztatjuk, hogy halljon, hanem elfogadjuk, hogy hát, szegény, süketnéma, hát szegény, vak, hát szegény, dementálódott: tehát ezt is így kéne nézni, mert ha innen nézzük, akkor egészen más.

- A hozzátartozónak óriási trauma, sokszor gondolják, „ellöktem magamtól anyámat!”

- Pedig ez nem így van! Ezt kéne a társadalomban most már tudatosítani, mert ha az egyén, a gyerek, aki ugye már elmúlt 60 éves, de inkább 70 fele jár, ő maga is ilyen-olyan betegségekkel, problémákkal küzd, neki is van gyereke, unokája, azokra is kell figyelnie, még akkor pluszban ott van az állandó felügyeletre szoruló szüleje, ezt egyszerűen nem lehet bírni. És akkor ott van a környezet, a szomszédok, az ismerősök, a rokonok, akik megbélyegzik, szidják, hogy ellökted magadtól anyádat. Na de ők nincsenek vele! Mert amikor elmennek hozzájuk esetleg látogatóba egy ebédre, nagyon szépen eltársalog az idős, mintha kutya baja nem lenne. Na de, csak maradj vele ott két napot! Akkor majd rájössz, amikor az éjszaka közepén kirámolja a szekrényt, hogy az mit jelent, például. Vagy kisétál az ajtón és két napig nem találod. Ha bezárod, te vagy a gonosz, mert bezártad, ha nyitva hagyod az ajtót, a te hibád, nem vigyáztál rá. Mindenhogy te vagy a gonosz, aki vállalod az idős hozzátartozót. Ezen a szemléleten kéne változtatni, hogy tudják az emberek, hogy mit jelent az, hogy valaki súlyos demenciával él. De nem tudják.

allatotthon_2.JPG

az a tapasztalatom, hogy akik vallásgyakorlónak mondják magukat, és egész életükben templomba jártak, gyóntak, áldoztak, amikor arra kerül a sor, hogy valóban el kell menni, rettenetesen ragaszkodnak a földi léthez és sokszor nagyon nagy a félelem bennük. Míg ezzel szemben, aki egy kicsit lazábban gyakorolta a vallását, nem ragaszkodik olyan erősen, könnyebben megy el. Ez nagyon érdekes, nem tudom, hogy mitől  és hogyan van, nagyon egyénfüggő. Erre konkrét válasz nincsen.

Egyágyas szobában feküdt a néni, aki már haldoklott, és népszerű volt a lakótársai körében, sokan szerették és bejártak hozzá, hogy vele legyenek, üljenek mellette, ámde ez őt zavarta. Megkért engem, hogy legyek szíves egy A4-es papírra nagy betűkkel kiírni, és ragasszam ki az ajtajára: „Ne zavarj, haldoklom.” Ezt ő teljesen tiszta tudattal kérte, merthogy őt már zavarta, hogy olyan sokan bejárnak és beszélnek hozzá, ő ezt nem igényelte.

nagyon kevés szó esik arról, hogyan tudnánk méltósággal megöregedni, mi, mostani hatvanasok. Hogy el tudjuk fogadni. Erről kevés szó esik, de talán most már egyre több, mint egyéb más eddig háttérben lévő problémáról szintén. Annyira előtérben van az, hogy fiatal legyél, – de hogy hogyan öregedj? Azzal kéne többet foglalkoznunk, arról kellene sokkal többet tudnunk.

A teljes interjú a makronauta.blog.hu oldalán olvasható.

(képek: sjc.hu)