Dehogy a rasszizmusról szól a világ legjobbjának ítélt film!
Gégény István 2019. március 01.

Dehogy a rasszizmusról szól a világ legjobbjának ítélt film!

Ha nem kap Oscar-díjat, talán észre sem veszem, meg sem nézem a Zöld könyv című alkotást. Nagyon örülök neki, hogy mégis így alakult.

zk1.jpg

Sokan meglepődve fogadták, hogy nem valamelyik befutónak tartott népszerű közönségkedvenc film – például a Csillag születik, vagy a Bohém rapszódia – lett az amerikai filmakadémia zsűrijének döntése alapján aktuálisan a világ legjobb filmje, hanem egy számos részletében korszerűtlennek tűnő történetre esett az ítészek választása.

A Zöld könyv koncepciója viszonylag egyszerű, egy kis csavarral fűszerezve, legalábbis ennyinek tűnik első ránézésre. Bunkó fehér sofőr és kifinomult fekete utas párosa, némi kulturális díszlettel ellátva, amit egy zenés turné állomásai szolgáltatnak egy olyan korban és olyan körben, ahol és amikor a bőr színe még nagyon nem volt mindegy. A feszültség adott, a sztori nagyjából kitalálható lenne a film megtekintése nélkül is. Feltéve, ha a rasszizmus mibenlétének taglalása a cél. Szerintem, számomra semmiképp sem ez a lényegi mondanivaló.

Részben érthető azok értetlenkedése, akik szerint nem a megfelelő helyre került a legjobb filmnek járó cím, szobor, megtiszteltetés, figyelem. Nincs ugyanis ebben a Zöld könyvben semmi kor-szerű: nem rémlik egyetlen digitális vizuális effekt, CGI, ami nélkül ma már elképzelhetetlen egy "jó" film (oké, némely háttér esetében nem kizárt, hogy megrajzolták), nem puffognak, robbannak autók, helikopterek, az egyik főhős minden szókimondósága ellenére nincsen teleszórva a szövegkönyv altesti poénokkal, s még az egyetlen romantikus száltól is inkább valódi szeretettel teljes, semmint érzelgősen csöpögős lesz az egyesek számára talán unalmasan egysíkú koncepció. Egy orrbaverést és némi kocsmai gyomrozást kivéve pedig nagyjából az összes "akciót" letudják a szereplők az első percekben. Sőt, ahogy halad előre a cselekmény, úgy lesz egyre neutrálisabb az események izgalmi faktora. Még a cím is suta, hiszen olyan kevés figyelem terelődik arra a bizonyos zöld könyvre, hogy utólag nehéz megérteni, miért pont ez lett a "mottó".

zk2.jpg

Számos hatásosabb, találóbb film készült a rasszizmus témájában. Akkor mégis miért kedveltem meg annyira a Zöld könyvet? Azért, mert ez a film elsősorban, a sorok között, fölött, a direkt üzenetek által és azokon felülemelkedve egyként a megújulás értékét mutatja fel. Szinte senki nem marad ugyanaz a film végére, talán a nézőt is beleértve. Van az egész duettesdiben némi Életrevalók-utánérzés: folyamatosan formálják egymást a karakterek, a kötekedő zsaru képe mellé szép ellenpólusként érkezik a segítőkész, jót akaró rendőr jelenete, az utolsó percek pedig a sofőrcserével és a feleség titokértési képességének fellebbentésével azt üzenik, hogy nem csupán érdemes megnézni ezt a filmet, hanem szükséges is, ha meg akarunk erősödni emberséges mivoltunkban.

Ráadásul mindez valóban megtörtént – a díjnyertes alkotás egyik írója és társ-producere maga az egykori sofőr fia, Nick Vallelonga. A Zöld könyvet leginkább elvárások nélkül, nyitott szemmel és nyitott lélekkel érdemes megnézni. Majdnem mindegy, milyen kor és milyen kör a díszlet, szerintem a film fő mondanivalója az, hogy

bárki képes megváltozni, leginkább saját maga döntése alapján, ám a mellette létező, akár nehezen elviselhető, ám őszinte embertársak hatására. Arra a szabálytalan szabályra is kaphatunk példát, példákat, hogy általában jobb kimaradni a balhékból, de néha igenis bele kell állni, fel kell vállalni, amiben hiszünk, amit értéknek tartunk.

Vannak szórakoztató mozitöltelékek – többnyire nekik lejt a pálya a filmiparban – és léteznek olyan filmek, amelyek után nem leszünk ugyanazok. A Zöld könyv úgy hat ránk, hogy közben a legkevésbé sem egysíkú, dehogy unalmas és dehogy a rasszizmusról szól önmagában. Csak nem úgy hat, mint a filmek többsége, hanem sajátosan von be a változást hozó utazásba, szinte észrevétlenül, ám hatásosan dolgoztat meg odabent ezt és azt a lelkünk mélyén.

gi_cikkala.jpgAmilyen keveset árul el a cím, annyira találó az alcím: ez bizony "Útmutató az élethez"!

Gégény István

(Képek forrása: Focus Features)