A szívek forradalmára
Gégény István 2019. március 14.

A szívek forradalmára

Hat éve szinte rá sem lehet ismerni a katolikus egyházra, de Ferenc pápa hatására a világra sem.

francesco.jpg

Mély benyomásokat tett rám 2013. március 13. estéje. Ahogy megjelent a Szent Péter bazilika erkélyén az újonnan megválasztott pápa, a hogyan tovább izgalmába valamiféle csalódottság vegyült. Nem az zavart, hogy a relatív ismeretlenség homályából lépett elő az új egyházfő, hanem amit megjelenése, szóhasználata, egész habitusa sugallt: egy egyszerű ember állt ott, hosszú hallgatagságát nagyon egyszerű szavak törték meg. Mintha nem is lenne benne tenni akarás, lendület. Egy mosolygós, szelíd nagypapa lesz az új pápa? Mennyivel jobb lett volna egy dinamikus, fiatalos, vonzó személyiség...

Az élet hamar rácáfolt az ilyesféle emberi, evilági logikázásra. Ferenc pápa egyszerűsége ugyanis nem együgyűség, hanem maga az evangéliumi nagyszerűség. Lehet érte rajongani, lehet ezzel szemben nem szeretni, amit és ahogyan mond, tesz, de hat év távlatából kétségtelen: a messzi földről érkezett fehér reverendás pásztor igazi forradalmár.

2013 márciusában még nem gondoltuk volna, ami ma már világos: Jorge Mario Bergoglio megosztó személyiség. Nem többé és nem kevésbé, mint Jézus volt a maga korában.

Isten Fiához hasonlóan szókimondóan, kemény kritikával illeti saját vallási közössége gyengeségeit – magát sem tartva mások felett álló tótumfaktumnak –, miközben őszinte érdeklődéssel, sokak számára nehezen érthető nyitottsággal fordul a másként gondolkodók, a "bűnösök" felé.

Tele lett vele a világsajtó, keblére ölelte a média, ami egészen új dimenziókba emelte az evangélium terjesztésének hatékonyságát. Ahol azonban megnő a fény, nagyobbra nyúlik az árnyék is: eddig sem volt belső feszültségtől mentes a gigászi egyházi intézményrendszer, de az utóbbi években egyre nyíltabb terepen zajlott, éleződött az egymástól eltérően gondolkodó katolikusok közötti csatározás. Fontos belátni, hogy nem új jelenségről van szó, nem közvetlenül Ferenc pápa a probléma forrása, hanem az ő aktív – talán helyesebb lenne úgy fogalmazni: minden eddiginél befogadhatóbb – kommunikációja csalogathatta elő a színfalak mögötti gáncsoskodókat.

Hűen érzékelteti a "rendrakás zaját" a Tomka Ferenc által írt könyv is, amelynek a címe egyértelműen utal a belső szembenállásra: "Ferenc pápa – eretnek vagy próféta?"

Ferenc nem hibátlan, de ezt sosem állította magáról. Sőt! Be kellett látnia, hogy pápaként más hatást váltanak ki improvizatív megszólalásai, előre át nem fésült válaszai, mint tömegközlekedő – a tömeg között közlekedő – bíborosként. Aligha lenne baj a fogalmazási stílusával, ha a világ ugyanazt a lelkületet hordozná, mint ő. Ez viszont megközelítőleg sem állítható a globális társadalomról, pláne a szokáskereszténység démonának rabságában szenvedőkről.

Kétségkívül bosszantó lehet, hogy a világ szemében népszerű, "jó fej" pápa folyamatosan korholja saját csapattársait a fényűző életmód, a visszaélések, pláne a katolikus egyház minden bugyrát átható klerikalizmus miatt. De már megint ott vagyunk, ahonnan ez a történet az evangéliumok idején elindult. Jézus aligha mondana, tenne mást, mint Ferenc pápa mond és tesz. És ahogy akkoriban is főleg a kor írástudói, vallási elöljárói szaggatták a ruháikat, forrt bennük a düh, s végül halálba küldték a "riválist", úgy korunkban szintén a "nagyon vallásosak" lettek szép lassan pápábbá a pápánál.

Nem látni ma még, merre halad tovább a történet, de annyi bizonyos: a forradalom elindult.

A szegénység, az irgalmasság, a befogadó, átölelő szeretet napjainkban nem holmi vallási szlogen, hanem kézzel fogható, cselekvésekben tetten érhető valóság.

Lassan-lassan szertefoszlik a langyos kereszténység lehetősége – egyre kevésbé úszható meg a döntés Jézus követése és az értelmetlen látszatvallásosság között. Ennek pedig az egész világ örülhet.

(Nyitókép forrása: gulfnews.com)