Mit kezdjünk a Húsvéttal?
SZEMlélek 2019. április 18.

Mit kezdjünk a Húsvéttal?

A kereszténység legnagyobb ünnepe mára inkább a legnagyobb nehézséget jelenti, a nem-hívőknek és a hívőknek egyaránt. Az ünnep tartalma elveszett, hagyományai pedig kiürültek. Mit ünneplünk tehát?

husvet_1.jpg

Mielőtt bárki úgy vélné, hogy ez az írás is csak amolyan polgárpukkasztás, téved. Amiről beszámolok, az húsba vágó valóság, egyike a legjelentősebb vallási dráma drámájának. A Húsvét a kereszténység leglényegesebb tanításának ünnepe, amelyből a teológia és a liturgikus gyakorlat értelmét nyeri. A kereszténységet az különbözteti meg az összes többi nagy vallási hagyománytól, hogy Isten megtestesült Fiát megváltóként imádja, aki halálával és föltámadásával megváltotta a világot.

Minden nemes vallási hagyományban van áldozat, de a kereszténységben ezt az áldozatot Isten Fia hozza, s ez páratlan.

A Húsvét a megváltás ünnepe, amelyet a kereszténység történelmének kezdetétől fogva ünnepelt, s amely a világ keresztény kultúra által befolyásolt részein munkaszüneti nap. A Katolikus Egyház Katekizmusa így fogalmaz: “Jézus föltámadása a Krisztusba vetett hitünk legnagyobb igazsága … Krisztus föltámadt halottaiból, legyőzte halállal a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozott.” (KEK 638).

Számos kutatás igazolja viszont, hogy a feltámadás keresztény tanítása kikopott a keresztények hitvilágából. A statisztikai adatok helyett egy pap beszámolójával jól érzékeltethető, miről van szó. Egy magyarországi, hagyományosan vallásos sváb faluban a plébános nagy hittel és nagy meggyőző erővel beszélt a feltámadási szentmisén. Ahogy mondta, úgy éreztem, hogy tényleg a Szentlélek szól belőle.

A mise végén odament hozzá egy idős sváb asszony, a plébánia egyik leghűségesebb híve, s megkérdezte a papot. "Mondja plébános úr, ezt a feltámadás dolgot maga komolyan gondolja?" A pap még a liturgiától fűtött hangulatban azonnal igennel válaszolt. Mire az asszony: “na, ne mondja már”. Majd hátat fordított és hazaballagott.

A Húsvétot hittel ünneplő keresztények jellemzően nem hisznek a feltámadásban. A Hiszekegyben minden vasárnap megismételik, hogy “harmadnapon feltámadt a halottak közül”, minden évben elmennek a feltámadási misére, de hogy a feltámadás hitének tartalma mi lenne, ott zavarba jönnek.

A megváltás tana két pilléren nyugszik: Krisztus a halálával megszabadít a bűntől, föltámadásával pedig megnyitja az utat az új életre. A legnagyobb nehézséget a keresztény hit számára az engesztelő áldozat jelenti. János első levelében ez olvasható: "Isten szeretett minket és elküldte Fiát engesztelésül a bűneinkért" (1Jn 4,10). Annak az Istennek a képe azonban, aki azáltal békül ki a bűnös világgal, hogy saját fiát feláldozza, az ember számára aligha felfogható. S a hívek is inkább nem is gondolnak bele abba, hogy ez mit jelent. Pedig a keresztény tanításnak ez központi magva. A katolikus katekizmus több helyen is aláhúzza az engesztelés motívumát. “Isten azáltal, hogy a bűneinkért odaadja a Fiát, kinyilvánítja, hogy az Ő ránk vonatkozó terve a jóakaró szeretet terve, mely minden érdemünket megelőzi. (KEK 604) “Ez az áldozat elsősorban magának az Atyaistennek az ajándéka: az Atya odaadja a Fiát, hogy megbékéltessen minket Önmagával.” (614) A szentmiséről tanítva is ezt emeli ki: “Krisztus áldozata és az Eucharisztia áldozata egy áldozat (...), ez az áldozat valóban engesztelő.” (1367) A papság identitásának és szolgálatának a lényege is ezzel az áldozattal függ össze, erre alapul: “Egész papi szolgálatuk ebből az egyetlen áldozatból meríti erejét.” (1566)

Az engesztelő áldozat teológiai modelljében nem az áldozat momentuma okoz nehézséget, hanem az engeszteléséé.

Mintha Isten valami zord nagy úr lenne, akit semmivel nem lehet kiengesztelni, mert Ádám vétke óta kérlelhetetlen haragot táplál az emberrel szemben.

De a saját fia halálát látva mégis megenyhül és megbocsájt. Ezzel lezáródik az Isten haragjának a szakasza, melyet az ember bűne idézett elő, s elkezdődik az Isten irgalmának szakasza, melyet Krisztus áldozatvállalása tett lehetővé. Ez az istenkép azonban túlságosan egyoldalú, még inkább antropomorf. A megváltás és az engesztelő áldozat teológiai modelljét és az erre alapuló egyházi tanítást nem a modern kor érzelem- és indulatközpontú gondolkodása talaján fogalmazták meg, hanem a latin jogi gondolkodás alapján, amely a tartozik-követel viszony szerint tekintett az Isten és az ember kapcsolatára. A bűn miatt az ember tartozik Istennek, s ezt a tartozást csak bűntelen ember róhatja le, s ez csak Jézus Krisztus lehet.

Pozitívan fogalmazva:

a Húsvétban azt ünnepli a kereszténység, hogy az ember számára elhárult minden akadály az elől, hogy harmonikus viszonyba legyen Istennel és kövesse annak a Jézus Krisztusnak a tanítását és életpéldáját, aki egészen a halálig hűséges volt Atyjához. A Húsvét annak az ünnepe, hogy az ember megvalósíthatja önmagát a szeretetben.

Nincs az a külső vagy belső, profán vagy vallási akadály, amely ne lenne leküzdhető, mert Akit a kereszten legyőztek, Azt Isten föltámasztotta a halálból.

A Húsvét vallási ünnep, s a vallások leglényegesebb tanításai mindig is elsősorban titkok. Miközben a kereszténység az ünnepen megismétli a Szentírás vagy az egyház tanításának hagyományos szavait, sohasem felejti, hogy amit mond, azt maga sem érti egészen. De hiszi, hogy e titok igézetében mélyülhet el és lehet egyre tágasabb a megértése is.

Máté-Tóth András