"Soha nem költöznék ide" – amikor már elviselhetetlen a népszerűség
Madocsai Bea 2019. május 04.

"Soha nem költöznék ide" – amikor már elviselhetetlen a népszerűség

Budapest "bulinegyedében" régóta feszültséget okoz a túlturistásodás.

romkocsma_1.jpg

Hallottak már a „túlturistásodás”-ról? Az angol ’overtourism’ kifejezést a Felelős Turizmus Partnerség (2018) a következőképpen definiálta:

„olyan turistacélpontok, ahol a vendéglátók, a vendégek, a helyiek vagy a látogatók úgy érzik, túl sok a látogató, és a környéken az életminőség vagy az élmény elfogadhatatlan mértékben leromlott”.

A Daily News Hungary (2015) szerint a turizmus évről évre növekszik Budapesten (2013-2014 között például 5,2 százalékkal), de a turisták jelentősen kevesebbet költenek, mint Prágában. A kevés költés az „alacsony költségvetésű partiturizmus” népszerűségének tulajdonítható, ami a „romkocsmák korán” és a virágzó Airbnb piacon alapszik.

Barcelona, Velence, Amszterdam és Milánó után Budapest az ötödik leginkább túlturistásodott város a nemrégiben megjelent sajtójelentések szerint. A negatív hatásokat leginkább a VI. és VII. kerületbeli bulinegyedben lakók érzik, ahol az éjszakai gazdaság jelentős tényező a helyi lakosság életminőségének csökkenésében.

A MTA TK Szociológiai Intézetének munkatársai, Melanie Kay Smith, Olt Gergely, Csizmady Adrienne valamint Pinke-Sziva Ivett (Corvinus Egyetem) 2017-ben kérdőíves kutatást végezett a VI. és a VII. kerület lakosai, magyar vendégek és külföldi turisták körében, hogy jobban megértsék a túlturistásodás jelenségét. Mélyinterjúkat is készítettek a helyi társadalmi szervezetek képviselőivel, bártulajdonosokkal és alkalmazottaikkal, turizmus-vendéglátás szakértőkkel, hiszen ők a legfontosabb érdekeltek.

A megfigyelések szerint a bárok látogatóinak többsége a 20–30 éves korosztályból kerül ki, a vendégek 70 százaléka külföldi turista (ezek az értékek változhatnak a szezontól függően).

A bárokban dolgozókkal készült rövid beszélgetésekből kiderült, hogy a kerület a szórakozást és az alkoholfogyasztást jelenti a fiatalabb generáció számára, és hogy a turisták a romkocsmák miatt érkeznek, mert „ez Budapest egyik nevezetessége”. A megkérdezettek között valóban magasabb volt azoknak az aránya, akik a romkocsmák miatt látogattak Budapestre (60,1%), mint akik a kulturális örökség miatt érkeztek (42,7%). Emiatt az árak is jelentősen emelkedtek, és kevesebb helyi engedheti meg magának, hogy a bárokban és az éttermekben fogyasszon, vagy szívesebben mennek a kerületen kívülre.

„Néha hiányzik, hogy kapcsolatot tudjak teremteni a helyi vendégekkel. Ne érts félre, a külföldi vendégek többet fogyasztanak, mint a legtöbb magyar, de mégis” – fogalmazott ez egyik megkérdezett csapos.

Mi okozza a lakosság elégedetlenségét és a turistainvázió elleni fellépésüket?

Erre a kérdésre a vizsgálatot végző szakemberek a következő válaszokat kapták: a növekvő tömeg, az utcai bűnözés, a piszok és szemét, a részegség, éjszakai zaj, utcai vizelés és az emelkedő árak. Az 50 évesnél idősebbek jobban érzékelik ezt, mint a 30 alattiak, és a megkérdezett lakók 18 százaléka úgy tervezi, hogy ezek miatt a problémák miatt elköltözik a kerületből.

„Nagyon szerettem ezt a környéket, de az utóbbi egy-két nyáron nagyon elszabadultak a dolgok a külföldi turistákkal kapcsolatban. Nehéz bárhová is menni éjszaka, mert annyi a részeg ember az utcákon és akkora a tömeg a kocsmákban” – fogalmazott egy harminc év körüli válaszadó nő.

Mások arról panaszkodtak, hogy a környék „nagy közvécé lett”, zavarja őket a szemetelés, a prostitúció és a hajléktalanság. Egy megkérdezett budapesti látogató, egy egyetemista fiatalember, aki nem a környéken él úgy vélekedik:

„Soha nem költöznék ide vagy bármelyik másik belső kerületbe. Hajlandó vagyok még fél órát utazni, hogy nyugodtan tudjak aludni, szóval megértem a helyiek problémáit”.

Az azonban pozitívum, hogy bár a lakosok úgy érzik, túl sok a turista a környéken, keveseknek volt rossz tapasztalata turistákkal. Mindegyik megkérdezett csoport egyetért abban, hogy biztonságban érzik magukat Budapesten, és viszonylag biztonságban éjszaka a kerületben.

Vajon hogyan javítanának a helyiek a helyzeten?

Jobb közvilágítást és tömegközlekedést elsősorban a női válaszadók szeretnének, minden bizonnyal a biztonság miatt. Az idősebb és a többet költő válaszadók úgy gondolták, több taxira lenne szükség. Az idősebb válaszadók azt is megfogalmazták, hogy nagyobb rendőri jelenlétre lenne szükség, és többen támogatták közülük a vendéglátóhelyek éjszakai bezárását. A fiatalabb válaszadók inkább több éjszakai boltot és több közvécét szerettek volna látni. Általában gondosabb takarítást, nagyobb tisztaságot várnának.

Mi a szakértők meglátása?

A megkérdezett szakértők azt javasolták, hogy jobban kellene reklámozni a belváros kulturális kínálatát. Felhívták a figyelmet a biztonság, a bűnözés és a feketepiac problémájára és arra, hogy a lakók és a turizmusban érdekelt szereplők képviselői között jobb párbeszédre lenne szükség.

romkocsma_2.jpg

A kocsmatúrákat szigorúbban kellene ellenőrizni, és a sörbiciklik betiltását helyes lépésként értékelték. A marketingnek a vendéglátás helyett más szegmensekre kellene koncentrálnia, és el kellene érni, hogy az emberek több időt töltsenek Budapesten és az ország más részein. Törekedni kellene arra, hogy olyan fogyasztók érkezzenek például az USÁ-ból és Ázsiából, akik több időt és pénzt költenek a városban. Ilyenek lehetnének a kulturális és egészségügyi turisták – vélik a szakemberek.

A tanulmányt közlő Társadalomtudományi Kutatóközpont megoldásokat próbál találni a túlturistásodásra, például szigorúbb szabályozások bevezetését vagy a turizmus koncentrációjának csökkentését úgy, hogy más környékekre is irányítják őket.

Az éjszakai gazdaság súlynak csökkentése érdekében pedig sokféle, eltérő, vonzó programba való bevonásukat javasolják.  Új projektről is említést tettek, ami a Magyar Nemzeti Turizmus Ügynökséggel és a Budapesti Corvinus Egyetemmel összefogva a kulturális, kreatív és örökségturizmusra fókuszál. Ehhez újabb kérdőíves kutatást végeznek, hogy megtudják, milyen kulturális és kreatív tevékenységek érdeklik leginkább a turistákat, és hogy meglátogatnának-e a belső kerületeken kívül más helyeket is.

(Forrás: MTA; fotó: PartyBookers, kezdőkép: szeretlekmagyarország.hu)