Kulcsár Tibor: A jólétünk a legfőbb akadálya a világ fejlődésének
Gégény István 2019. május 07.

Kulcsár Tibor: A jólétünk a legfőbb akadálya a világ fejlődésének

Meghökkentő kijelentések tucatját hozta magával a becsületes munkával milliárdossá lett egykori sofőrrel készült, evidenciák újragondolására sarkalló interjúnk.

01_9.jpg

Még be sem kapcsoltam a diktafont, már érkezett is az első szokatlan mondat, miután megköszöntem, hogy időt szakított a beszélgetésünkre: „Nem lennék jó vezető, ha állandóan dolgoznék.”

A Kulcs-Soft informatikai vállalat alapítójának néhány lényegi kijelentése:
- Nem létezik mesterséges intelligencia
- Túlzottan lusták vagyunk ahhoz, hogy sikeres életet éljünk
- Messi nem kivételesen tehetséges sportoló, ezernyi hasonló képességű focista van a világon
- Ideje lenne más energiahordozót találni az elektromos áram helyett
- 20 éve semmilyen igazán új dolgot nem talált fel a társadalom
- Inkább hátrafelé halad az informatika, mint előre, el kéne búcsúzni a Neumann-féle alapoktól
- Hívő keresztény, de ezt magánügynek tartja
- Elon Musk egy szemfényvesztő, "virtuális feltaláló"
- Miért lenne gond, ha csak 6 millióan élnének Magyarországon?
- Menjenek kötelezően külföldre a fiatalok, a legsikeresebbek nyugodtan ott is maradhatnak

– Számos kérdéssel készültem, de ezek mind a saját érdeklődésemből, egyéni megközelítésemből fakadnak. Ezért elsőként arra kérlek, mondd el: kicsoda szerinted Kulcsár Tibor?
– A Kulcs-Soft alapítója vagyok, 30 éve szoftverfejlesztéssel foglalkozom. Azt gondolom, számos sikert elértünk a cégünkkel és újabb sikerek várnak ránk.

– Ezek a sikerek számszerűsíthetőek is, hiszen 50 ezer fölötti a cég partnereinek, megrendelőinek száma. Ezzel kapcsolatban sokaknak valószínűleg elsőként az jut eszébe, hogy a tulajdonos biztosan gazdag ember. Ami rögtön egyfajta szembeállítás azokkal, akik kevésbé gazdagok, avagy kifejezetten szegények.
– Nem jó, ha az jut az emberek eszébe rólam, hogy gazdag vagyok. Az jusson az eszükbe, hogy sikeres vagyok. Olyan ez, mint ha azt mondanánk Federer-ről, hogy aha, az a gazdag teniszező. Mindenki tudja, hogy ő rendkívül gazdag, de nem így gondolunk rá, hanem soroljuk a trófeáit, győzelmeit.

Szerintem az lenne a helyes, ha az embereket nem a pénzügyi helyzetük, hanem az eredményeik alapján ítélnénk meg.

– Viszont nem sokan engedhetik meg maguknak, hogy egy Ferrari volánjánál üljenek. Te ebbe a körbe tartozol, ami pedig számomra a négykerekű paripánál is fontosabb, hogy a hazai Ferrari klub alelnökeként milliárdos létedre is fontosnak tartod a közösségépítést.
– Ez valóban így van. Azt azért szeretném tisztázni, hogy egy Ferrari nem számít szerintem úri huncutságnak, több százezer magyar embernek lehetne ilyen autója. Más kérdés, hogy ki hajlandó ilyesmire költeni – nem drágább, mint egy középszerű lakás ára, és sok embernek több lakása is van, miközben némelyikük szegénynek mondja magát. Ami a közösséget illeti: akik szeretnek teniszezni, vagy kirándulni, ők is együtt vannak, közösséget alkotnak, a Ferrari-tulajdonosok e tekintetben eléggé hasonlítanak egy természetjáró szakosztályhoz.

– Egy vállalkozói konferencián egymást követően tartottunk előadást, s itt vált sokunk számára nyilvánvalóvá, hogy elkötelezett keresztény életet élsz. Soha nem döngetted a melledet a hitvallásoddal, így az a mondás jutott eszembe veled kapcsolatban, hogy ne beszélj állandóan róla, de élj úgy, hogy kérdezzenek róla.
– Ezzel egyet tudok érteni.

– Adódik a kérdés: miként egyeztethető össze a hit és az üzlet világa?
– Ha valaki keresztény, az az ő magánügye. Ez csak rá és Istenre tartozik. Ezzel nem szabad kérkedni, miközben ki kell állni a saját hitünk mellett. Azzal sem kérkedünk, hogy szeretünk olvasni. Hogy nézett volna ki, ha például az lett volna a bemutatkozó mondatom, hogy Kulcsár Tibor vagyok, szoftveres, és szeretem a könyveket... Ami a moralitás és a gazdaság kapcsolatát illeti, számomra nyilvánvaló, hogy aki lop, az nem keresztény. Ez is egy olyan kifejezés, amit gyakran használunk, de nem értelmezünk helyesen. Aki csal, gyilkol, lop, közben kereszténynek mondja magát, azt egyszerűen nem tudom kezelni.

– Márpedig a cégetek szoftveresként igenis a pénzügyek világában tevékenykedik folyamatosan. Nem lehetünk álnaivak: virágzik a feketegazdaság, a szürkegazdaság…
– Persze. Egy adott országban olyan az emberek etikája, amilyen. Ám ebből nem szabad kiemelni a vállalkozókat. Nem gondolom, hogy a vállalkozók többet csalnának idehaza, mint az átlagember. Amikor egy takarító ellopja a WC-papírt, amikor a tanár hazaviszi a tollat, ugyanazt teszi, mint az a vállalkozó, aki nem fizeti be az adó egy részét. Hol a határ? Aki 10 ezer forint lop, az nem tolvaj, jó keresztény, aki meg fölötte csal, az bűnöző?

5_13.jpg

– Roger Federer teniszcsillag példájához visszatérve felmerült bennem, hogy mintha a tehetséget megsüvegelné a társadalom, ám a gazdagságot, a pénzügyi sikereket gyanakodva nézzük, mert ott valami simlinek kell lennie.
– Valóban így van. Ennek az alapja pedig az irigység. Nem vagyunk hajlandóak elfogadni, hogy aki sikeresebb nálunk, az gazdagabb, mint mi.

– Amikor tehát a gazdag emberekre ferdébb szemmel nézünk, azzal szerinted igazából saját tehetségtelenségünket ismerjük el?
– Inkább a lustaságunkat. Eleve nem szeretem azt a kifejezést, hogy tehetség, legalábbis annak semmi köze a sikerhez. Igazából fogalmunk sincs, mennyire tehetséges Federer, vagy Messi. Szerintem egyáltalán nem kivételes tehetség Messi.

– Ezzel azért vitatkoznék. Bámulatosan bánik a labdával…
– Ezernyi olyan fiatal van a világon, aki bámulatosan bánik a labdával. Van, aki talán még jobban is, mint ő. Messi nem azért az, aki, mert tehetségesebb mindenkinél, hanem azért, mert rengeteg munkát beletett, képezte a fizikumát, s mostanra egy aprócska gyerekből az egyik legerősebb focistává vált, alacsony termete ellenére. Megtanult tisztán látni a pályán, megtanult győzni – csomó dolgot megtanult. Az adottságai mellett sokkal több munkát tett bele, mint a többiek.

– Ez egyfajta üzenet lenne az olvasó felé, hogy ha esetleg elkönyvelte volna magát tehetségtelennek, vagy mások rásütötték volna ezt a bélyeget, akkor gondolja újra a dolgot, és azzal foglalkozzon, hogy megküzdött-e a céljaiért?
– Így van. A tehetség szót érdemes lenne háttérbe helyezni. Erre hivatkozni ugyanis jó mentség a sikertelenségünk esetén, avagy könnyen rákenjük a sikeres emberekre, hogy könnyű nekik, hiszen ők mennyire tehetségesek. A tehetség sokszor jó kibúvó, amivel próbáljuk elfedni a saját lustaságunkat. Ha megkérdezzük a sikeres embereket, hol álltak gyerekkorukban az iskolai tehetségek rangsorában, általában a második felében találnánk többségüket a listának.

– Bibliai példával élve tehát mindenkinek vannak talentumai, csak nem mindegy, hogy az illető jól sáfárkodik-e azzal, amit kapott, vagy elásta és várja, hogy majd csak lesz valahogy.
– Bizony.

Mindenki tehetséges valamiben. Az a kérdés, hogy elássuk-e, vagy kamatoztatjuk a talentumainkat.

3_19.jpg

– Úgy tudom, gyermekként nem voltál hívő, nem forgattad rendszeresen a Bibliát. Mikor, hogyan történt a változás?
– A szó klasszikus értelmében ateistaként nőttem fel. Amikor elkezdtem olvasni különféle könyveket, egyre több kötetben olvastam Jézusról. Aztán történt egy olyasféle esemény, ami azt vetette fel bennem, hogy talán van Isten. Azóta mindig kérem Istent, hogy segítsen, és azt tapasztalom, hogy egyre jobban segít engem.

– Miként jelez, üzen, válaszol Isten a XXI. században?
– Azt gondolom, ennek nincs köze a korhoz, amelyben jelenleg élünk. Ha levesszük az egónkat, és nem mi magyarázunk Istennek, hanem odafigyelünk rá, akkor Isten válaszol. Az a kérdés, hogy hajlandóak vagyunk-e hallgatni rá. Ha folyamatosan önigazolásokra törekszünk, akkor is kapunk választ, csak nem halljuk azt meg. Olyan ez, mint amikor valakivel beszélgetek, de olyan hangosan mondom a magamét, hogy nem hallom, amikor ő reagál. Ilyenkor könnyedén mondhatnám, hogy ez az ember semmit nem reagált, de azért, mert csak magamra figyeltem. Ha már a XXI. század előjött, akkor ezzel kapcsolatban azt gondolom, hogy napjainkban a legnagyobb veszély igenis az egoizmus. Ez a közeljövőben nagy tragédiát fog okozni szerintem, mert leépülnek az objektivitási képességek, a kommunikációs képességek, miután egyre inkább csak magukkal foglalkoznak az emberek. Ebből baj lesz. Elég csak egy poszt alatti hozzászólást megnézni a Facebook-on: mindenki mondja a magáét. Egyszer talán kipróbálom, hogy felteszek egy cikket, és beleírom a 10. sorba, hogy aki idáig eljutott, kap tőlem 10 ezer forintot. Szerintem nem kellene sok pénzt kiosztanom. Egyre többen egyre inkább csak beszélni hajlandók, nem akarnak meghallgatni másokat.

– Mi is tapasztaltuk már a SZEMléleken, hogy valaki hozzászólt egy cikkünkhöz, majd egy másik kommentelő rákérdezett nála: amúgy elolvastad a cikket? Mert amit az illető hiányolt, az szinte szó szerint benne volt az írásban, csak rá kellett volna kattintani a cikkre és el kellett volna olvasni a szöveget.
– Erről beszélek.

– Jó lenne megnevezni, mi lehet az egoizmus terjedésének az oka. Én például nagycsaládban nőttem fel, ahol hozzászoktam, hogy megbeszéljük a dolgokat, megosztjuk, amink van, egyeztetünk, néha ütközünk, de közösen haladunk tovább. Ez sem garancia az önközpontúság elkerülésére, de a gyermekkori háttér talán segíthet, hogy felnőttként is közösségben gondolkodjunk.
– Azt gondolom, az egó elterjedése a jólétnek köszönhető. Bármit mondhat bármelyik politikai oldal, a világ soha nem élt olyan jól, mint most. Annyira gazdagok az emberek, hogy a sok pénz, a túlzott szabadság felfuvalkodottságot eredményez. Én a régi rendszerben is éltem, és emlékszem, mennyire vártuk, hogy megjelenjen egy cikk, mondjuk, a HVG-ben. Vártuk, elolvastuk, megbeszéltük, kielemeztük, s abszolút nyitottak voltunk arra, hogy meghallgassuk a másik véleményét, ő mit gondol a világról.

Ma azt látom, hogy senki nem vár semmire, senkire, az a lényeg, hogy mindenki mondhassa a saját véleményét.

– Némi ellentmondás vélek felfedezni a saját életpéldád és az iménti szavaid között, hiszen egy olyan ember fogalmazta meg az előbbi kritikát, aki igencsak jólétben él. Mégsem tűnsz egoistának.
– Nem mindegy, hogy valaki az általa létrehozott, megdolgozott jólétben él, vagy a társadalomból „rá szakadó” jólétben él. Aki megdolgozik a jólétért, nem lesz egoista. Hasonló helyzet az, amikor valakik azt mondják, hogy nincs demokrácia. Ezt általában azok szokták mondani, akik nem dolgoztak meg a demokráciáért. Akik megdolgoztak érte, azok azt mondják: oké, vannak gondok, kihívások, de mennyivel jobb most az életünk, mint a '70-es években.

– A saját cégednél mennyire van jelen a kereszténység értékrendje, az ehhez való igazodás elvárása?
– Jó kérdés! Egyrészt semennyire nincs jelen közvetlenül, a Kulcs-Soft nem keresztény vállalat. Másrészt a kereszténység számomra egyenlő az emberi értékrenddel. Ezt nem tudom különválasztani. Amikor behozom a keresztény értékrendemet a céghez, akkor azt mondom: ez az emberi értékrend, így kell viselkedni. Ha különválasztanánk, hogy vagyunk mi, keresztények és vannak az emberek, akkor rossz irányba mennénk.

4_14.jpg

– Mit gondolsz arról, hogy a hazai közéleti diskurzusban sokkal többször említik a kereszténységet, mint korábban. Tele vannak vele a híradók, s ezt sokan kritikával illetik, mondván, jobb lenne itt is az „élj úgy, hogy kérdezzenek róla” elvet megvalósítani.
– Nem nézek híradót. Egyiket sem.

– A közbeszédben, a politikai megszólalásokban is állandóan napirenden van a téma.
– Nem foglalkozom politikával, nem érdekel sem ez az oldal, sem az az oldal. Nem nézem semelyik oldal propaganda műsorait. Van egy olyan mondás, hogy aki szereti a virslit és a politikát, az ne nézze, hogyan csinálják.

– A virslis részét már hallottam, a másik fele újdonság volt számomra.
– Pedig ez a lényeg: politika és virsli. Örülök neki, hogy rend van az országban – a rendet ismét a '70-es évek viszonyaihoz képest értem.

– El lehet vezetni ma így egy vállalatot, hogy annak vezetője kevéssé tájékozott a közéletet illetően?
– Abszolút! A mi informatikai cégünknek semmi köze a közélethez. A szabad verseny piacán dolgozunk, annak a szabályaival foglalkozom.

– Ha már informatika, akkor beszélhetnénk e terület jövőjéről: zajlik a robotizáció, egyre közeledik a mesterséges intelligencia nem teljesen veszélytelennek beharangozott korszaka. Miként látod a lehetséges fejlődés irányát?
– Szerintem semmilyen ilyesféle veszélye nincs az informatikának, olyannyira, hogy mesterséges intelligencia például nem is létezik – ilyet csak az ateisták gondolhatnak. Azt gondolom, egyetlen intelligencia van: Isten. Mi igazából csak kódolunk, a robotizáció pedig nem hordoz akkora veszélyeket. Az informatika viszont rossz irányba halad, a Neumann-féle koncepció zsákutca. Gondoljunk csak bele, hogy még mindig nyolc évtizeddel ezelőtti logika szerint alkotjuk meg a szoftvereket! Ez meg is látszik az összes informatikai eszközünkön. Rendkívül elavult, primitív módon működnek. Nem véletlen, hogy semmilyen 100 éve elképzelt tervet nem tudtunk megvalósítani. Nincs repülő autónk, nincs rendes energiaforrásunk, nincsenek mini atomerőműveink, nem tudtuk a világűrt meghódítani.

A gyermekkorom álmai mind a kukában végezték, mert technológiailag ma igencsak primitív szinten állunk. Egy vacak önvezető autót nem tudunk összerakni, mert mindig nekimegy valaminek. Nem veszélyforrást látok tehát, hanem visszalépést. Ezzel az informatikával nem fogunk eljutni a Marsra, nem fogunk igazából semmit elérni.

– Nem szeretnék nagyon belemenni a szakmába, de nyilván nem a 0 és 1 lecserélése jelentené az általad remélt pozitív fordulatot.
– Dehogynem! Hogy is lehet bármilyen szoftvert létrehozni nullákból és egyesekből? Sehogy! Nem is erre találták ki, hanem arra, hogy a '60-as években összeírják a dolgozók adatait. Tehát igenis a 0 és 1 lecserélése hozhatna igazi fejlődést. Van még egy dolog, ami gátolja a haladást: az elektromos áram. Ez is egy zsákutca.

– Miért lenne az?
– Az áramot nehéz, szinte lehetetlen tárolni, nem lehet szállítani, és rendkívül környezetszennyező előállítani. Amíg ezzel az erőforrással küszködünk, az emberiség nem fog előbbre lépni.

– Pedig épp haladunk az elektromos autózás felé.
– Már 10 éve „haladunk”, mégsem igazán létezik olyan elektromos autó, amivel Budapestről lemehetnék a Balatonra, meg vissza. Ahhoz képest, hogy a '60-as években elmentünk a Holdra – ha elmentünk –, ma még ez sem megy nekünk. Rettenetesen el vagyunk maradva az álmainkhoz képest.

– Volna-e javaslatod, hogy akkor mire cseréljük le a bináris számrendszerre épülő informatikai alapokat?
– Ennek a kifejlesztése már nem az én dolgom lenne. Látom a határait, a végét a jelenlegi informatikai rendszereknek: bármelyik telefon operációs rendszere egy múlt évezredből származó kreálmány. Régi rendszereket tákolgatunk, így pedig biztosan nem fogunk komoly eredményeket elérni. A problémát leginkább abban látom, hogy a mostani fiataloknak eszükben sincs semmi újat kitalálni. Az elmúlt 20 évben szinte semmit nem találtunk ki, ami izgalmas lenne az emberiség számára. A fiataljaink mindent elfogadnak úgy, ahogy van, nem hajlandók semmit akár megkérdőjelezni, akár kialakítani, megalkotni.

– Nem elég kritikusak ezek a mai fiatalok?
– Visszaérkeztünk a jóléthez. Túl jók az életkörülmények, nem vagyunk rákényszerítve a gondolkodásra. 20 éve arra várok, hogy fogyjon már el végre az olaj, jöjjön valami igazi globális probléma, ami arra készteti a jövő generációit, hogy kénytelenek legyünk kitalálni új dolgokat.

A gondolkodás kétségkívül nem kényelmes, hiszen erőfeszítést igénylő tevékenység, így mindenképp szükségesnek látszik valami krízis, nehézség, hogy változás következzen be a világban.

– Igenis léteznek sikerre vágyó, a jövőt építeni szándékozó fiatalok. Sajnos egyes híradások szerint ők azok, akik egyre nagyobb számban elhagyják az országot.
– Másként látom ezt a témát. Három csoportját különböztetem meg a fiataloknak. Vannak a lusták, akik nem találják itthon a helyüket. Kimennek külföldre szakácsnak, utcaseprőnek, vagy valami hasonló munkát végezni. Nem is baj, legalább megtanulnak dolgozni. Vannak olyan jó képességű fiatalok, akik itthon maradnak, jó eredményeket érnek el, sikeresek lesznek. És vannak az extrán sikeresek, ők is kimennek külföldre, mert Magyarország túl kicsi számukra. Aki például ki tud menni kutatómérnöknek a Google központjába, menjen oda! Ezt a három csoportot nem szabad összemosni, és erről hallottam, hogy a politika igenis összemossa, ezen sápítozik mindenki, hogy elmennek a fiatalok. Nézzük meg, hogy melyik csoportról beszélünk: a lustákról, vagy az extrán jó képességűekről! Ha találnánk egy nagyon rátermett focistát, nem azt mondanánk neki, hogy menjél ki a Barcelona csapatába? Mi küldenénk ki, arra kérve, hogy tegye naggyá a magyar foci hírnevét újra. Ne azt mondjuk tehát, hogy kiment félmillió magyar, mert itt nem lehet élni! Én nemhogy örülök annak, ha kimennek külföldre a magyar fiatalok, hanem kötelezővé is tenném. Szerintem épp az a baj, hogy kevesen mennek ki. Csak annak adnék diplomát, aki kiment külföldre, és ott bármit dolgozott. Nem tanult, dolgozott. Az a két év nem számít az ország szempontjából.

– Aztán hozza haza magával a megszerzett tapasztalatot.
– Nem. Vagy jöjjön haza, és hozzon haza egy mestermunkát, vagy maradjon kint. Vagy kap az ország egy hazatért, jó nyelvtudással rendelkező komoly szakembert, vagy kapunk egy külföldön sikeres embert, aki a magyarság jó hírét terjeszti, növeli.

– Itt azért demográfiai kérdések is felmerülnek. Ha fiatalok tömegei külföldön maradnak, kik fognak idehaza szülni, megszületni, fenntartani a magyar társadalmat?
– Ha most Magyarországon 6 millió ember élne, nem ugyanolyan jó országban élnénk? Végiggondolta ezt valaki? Ha 11 millióan lennénk, akkor jobban élnénk?

6_11.jpg

– Az aktuális kék plakátokkal csak találkozol az utcán. Ezek épp a gyermekvállalásra buzdítanak, nyilvánvalóan demográfiai okokból.
– Ettől még miért lenne baj, ha néhány millió magyar külföldre menne dolgozni, meggazdagodni? Monaco-ban mennyien élnek? És mégis több adót fizetnek, mint 10 millió magyar. Nem azon múlik, hogy mennyien vagyunk. Ez egy buta, demagóg gondolkodás. Olyan ez, mint az a feltételezés, hogy egy 70 fős cég jobb lenne, mint egy 60 fős cég.

– Többször szóba került már a beszélgetésünk során a változás kifejezés. Miben lenne ez mégis tetten érhető?
– Amikor a gyertyát lecseréltük elektromos áramra, vagy a vitorlát gőzgépre, arra azt mondom, ez igen, ez változás. De az, hogy a vitorlába beleteszünk egy kis szálat, amitől picit jobban halad a hajó, az számomra nem változás. Egy másik probléma, ami részben ide tartozik, úgy nevezem: jútúb világ. Azon a videómegosztó oldalon láttam én már mindent, még repülő autót is. Tegyünk fel a jútúbra egy videót, és akkor az már van. Nem, az ettől még nincs.

Kialakult az emberek fejében egy jútúb-világ, megnéznek egy videót, elolvasnak egy cikket, és azt hiszik, hogy na, ez már működik. De ezek a dolgok nem működnek, legfeljebb prototípusok.

Jó példa erre Elon Musk, akit nem szeretek, mert szemfényvesztőnek tartom – ő is ilyen videókkal építi a karrierjét. Rendre bejelent ezt, azt, és bár van, ami ezekből összejön, valahogy az az érzésem, mindezekkel többnyire a tőzsdei részvények manipulálása a cél, nem a valóság közlése. Ténynek beállítani a fikciót, ez igenis szemfényvesztés. Virtuális hazugságnak nevezem az ilyesmit. Talán te is láttál már repülő autót bemutató videót.

– Egy szlovák próbálkozás rémlik.
– De most akkor van, vagy nincs? Ha van, akkor szívesen vennék egyet, szeretném használni. Ha azonban nincs, akkor ne hazudjuk azt, hogy van. Miért csapjuk be magunkat?

– Miként tudnánk akkor mégiscsak sikeresek lenni, kiaknázni a képességeinket, termőre fordítani minél többen a talentumainkat?
– Ez is egy jó kérdés. Ha tudnám rá a választ, már Nobel-díjas lennék. Ám a világnak kétségkívül ez a fő problémája: miért nem akarnak az emberek sikeresek lenni. Őszintén bevallom, hogy nem tudom rá a választ. Szerintem minden adott hozzá: a jó Istentől megkaptuk a talentumokat, könyvek garmada írja le a sikeresség útját, az ehhez vezető lépéseket. Hogy ennek ellenére miért nem küzdenek az emberek a sikerességért, ezt nem tudom megmondani.

– Akadhat azért valami, ami szokássá vált az életedben a siker felé vezető úton, és mások is eltanulhatnák tőled.
– Nem foglalkozom azzal, ami nem a feladatom, viszont nagyon sokat foglalkozom azzal, ami a feladatom.

Beszélgetőtárs: Gégény István