Csak ezt éljük túl!
Rab Krisztina 2019. május 13.

Csak ezt éljük túl!

Ha kamasz a gyereked, annál csak egy nehezebb időszak van: amikor te magad vagy/voltál kamasz.

kamasz1.jpg

Friss szülőként hajlamosak vagyunk azt gondolni, nincs, nem lehet nagyobb, embert próbálóbb feladat, mint éjszakáról éjszakára felkelni egy síró csecsemőhöz. Ekkor még ingerülten legyintünk a "kis gyerek – kis gond, nagy gyerek – nagy gond" blődségére, de nem ússzuk meg: hamarosan értelmet nyer.

A kamaszkor ugyanis mindenen túltesz: új dimenzióba helyezi, átírja az addig megélt szülő-gyermek kapcsolatot.

Kamasz gyerek szülőjének lenni olyan nehéz feladat, aminél talán csak egy nehezebb van: kamasznak lenni.

A kamasznak ugyanis semmi nem jó. A kamasz még önmagát is nehezen, sőt, talán önmagát a legnehezebben viseli el. Elégedetlen hirtelen megváltozott külsejével, idegennek érzi a hangját, néha a saját gondolatait sem érti. Önállósodni szeretne, leválni a szülőkről: fizikailag már nincs is szüksége rájuk, de érzelmileg – még ha beismerni snassz is – annál inkább.

Ideje nagy részét szintén kamasz társaival tölti, egyre inkább a kortárs közösség válik meghatározóvá személyiségének, értékrendjének alakulásában. Ha szerencséje van, jó társaságba keveredik, ha nincs, akkor megmérettetik, hogy eléggé biztos és egyértelmű eligazodási pontokat jelölt-e ki számára a családja, a szülei. Keresi az útját, keresi önmagát.

Ez a néhány év a szülőket is próbára teszi. Szokták mondani, azért kezdődik csak jócskán tizenéves korban a kamaszkor, hogy a szülőknek legyen idejük feltankolni a gyerekük iránti feltétel nélküli szeretetből, mert egy kamaszon olykor igen kevés szeretnivaló van. Ebben az időszakban az ember a gyerekére gondolva egyetlen párhuzamot talál a csecsemőkorral: most is az a legjobb, ha alszik.

A kamasz szülője túlélésre játszik. Néha ő is harcban van önmagával: a gyerek, akit mindennél, mindenkinél jobban szeret, olykor ijesztő indulatokat generál benne. Néha kedve lenne ordítani, néha ordít, de semmi nem lesz jobb, sőt...

Soha senkinek nincs akkora szüksége szeretetre, mint egy kamasznak.

A kamaszt ugyanis hiába veszik körbe hasonszőrű barátok, akikkel látszólagos magabiztossággal feszegetik határaikat, hiába osztja az észt és mondja meg a tutit sokat látott felnőtteknek is, a lelke mélyén nagyon egyedül van, tele bizonytalansággal, félelemmel.

A szülő ott kell, hogy álljon a kamasz mellett, határozottan és kétségek nélkül, és szeretnie kell akkor is, ha nehéz. Ott kell, hogy álljon, hogy segítsen eligazodni, hogy választ adhasson a fel sem tett kérdésekre.

A kamasz ugyanis felkiáltójelekkel kommunikál, de az elég jó szülő látja ezeket kérdőjellé görbülni.